Hát kedves feleim, aki nekem tegnap délelőtt mondja azt, hogy az esti buli fergetegesre fog sikerülni, annak biztos a képébe röhögök. Ennek ellenére annyira jót buliztunk, amilyet már nagyon rég. Én legalább is. Táncoltunk, iszogattunk, beszélgettünk, sokat röhögtünk egyszerűen nagyon kerek volt az egész.

Voltak meglepő történeketek is, mikoron Kriszti szalad oda hozzám, hogy nézzek a táncparkett felé és mit látok? Maffy és Viki csókolózik!!! Wááooo! Ezt nevezem! Krisztivel pacsi, röhögünk mint állat. Viki elkísérte haza Maffyt, majd visszajött és a lányvécében közölte velünk, hogy összejöttek. Mi erre úgy visítottunk, mint a 13 éves picsák. Hehe. Végre!

Kriszti is felöntött egy kicsit a garatra, nagyon jó kedve volt még táncolt is. Sőt Kálmi leültette őket beszélgetni Esztikével. Ejj. A végkifejletet nem tudtam meg, mert eljöttem haza, de úgyis elmondja.

Dani uncsitesóm és Lala sem voltak semmik. Szakadtam rajtuk.

Régen éreztem magam ilyen felszabadultak és igazán jókedvűnek. Pedig nem is voltam „bebaszcsizva”. Sőt az egész este folyamán 3 sörikét ittam meg egy kaktuszt.

A magam tevékenységéről nem akarok mesélni, mert semmit nem akarok sem elkiabálni, sem felelőtlen kijelentésekbe bocsátkozni. Csak annyit mondanék, hogy régen éreztem valakivel ilyen jól és fesztelenül magam. Talán Cucy volt az utolsó akivel ugyan így volt a dolog. Teljesen mást készülsz „meghódítani” a buliban és végül egy olyan ember mellett kötsz ki, akire soha életedben nem gondoltál volna, hogy egyáltalán valaha is észrevesz. Akkor is pont akkor jutottam el abba az állapotba, hogy nekem nem kell pasi, mert jó így ahogy van. És megint itt van az, hogy mikor leszarom az egészet, mert nem lenne rá időm (munka, zenekar, zenélés, koncertek, meg pihenni is kell) tuti hogy akkor jön valaki aki megpróbál „belepiszkítani” a gondosan kidolgozott kis életedbe. Nem biztos, hogy ebből valaha is lesz valami, hisz nem maradtunk semmiben, csak hogy majd valamikor biztos találkozunk. Csak két puszival búcsúztunk, meg voltak apró érintések, közel hajolás, szemezés, tánc. Olyan mint amilyenre vágytam. És ha nem is lesz köztünk semmi, akkor sem érdekel, mert reményt adott. Olyat kaptam tőle, amit már nagyon rég nem kaptam férfitól (NEM SZEX!!!!!) Érzelmileg kedveskéim! Érzelmileg! Mikor nem szexuális tárgyként vagy pont az ellenkezője hogy pasiként kezelnek. Nem a dugás a téma, sőt szóba se kerül. Mikor azt kapod valakitől, hogy lenézi az ilyen szépikéket és gyűlöli a picsás csajokat és nem zavarja, hogy sört iszol, sőt megfelezi veled a sajátját. Nem szól azért, hogy mennyit cigarettázol, sőt meg kell osztani vele. Nem nyomul, mégis érezteti, hogy tetszel neki...

Hosszú idő után mosolyogva aludtam el! :)

Tegnap eléggé nyomi érzések kerítettek hatalmukba. Mint általában mikor fáradt vagyok. Nem értem, hogy miért törvényszerű az, hogy minden buli után rosszul érzem magam valamiért. Biztos velem van a baj. Nem tudom elengedni magam, már akkor sem ha iszom. Hát még ha vízen kell tengődöm...

Képtelen vagyok közvetlen lenni az emberekkel és ezért biztos sokan nagyképűnek vagy nem is tudom minek tarthatnak. És mintha látnák a körém épített falat, ők sem közelednek felém. De kezd ez az egész nagyon nem érdekelni. Sajnálom, ilyen vagyok. Tisztára, mint Mr. Darcy. Tényleg! Teljesen olyan vagyok, mint Mr. Darcy. Félreértések elkerülése végett a Büszkeség és Balítéletből. Csak nőben és kevésbé csinos kivitelben. Bár lassan kezd megdőlni bennem ama elmélet is, hogy ha valaki veszi a fáradtságot, hogy megismerjen, egy értékes embert talál bennem. Igazából csak a zenekar miatt tartanám fontosnak a kapcsolatépítést, de ahogy már erről annyiszor meggyőződtem, erre Viki a megfelelő ember. De ha már a zenekarnál tartunk, ugyan hogy a büdös picsába fogok én kiállni a színpadra és zenélni hangyafasznyi önbizalommal?! Talán nem is a zenei tudásunkon és az anyagiakon fog múlni ez az egész, hanem rajtam. A saját magamhoz és másokhoz való hozzá állásomon. Mert úgy nem csinálhatom, hogy felmegyek a színpadra lezavarom a koncertet azt haza megyek és közben tudomást sem veszek azokról az emberekről, akik végignézik. Hiszen ez a szórakoztatásról szól és az emberekkel fel kell venni egy bizonyos kontaktot, különben szart se ér az egész. Kell ez nekem, hogy minden egyes alkalommal megerőszakoljam magam? Nem igazán, de majd meglátjuk mi lesz. Gitározni ettől függetlenül szeretnék megtanulni, mert ez nagy álmom. Meg van valami, ami lefoglal.

Már megint - vagy még mindig - elvesztettem önmagam... Ki vagyok ÉN?

Egyedül vagyok...az agyam és az átkozott emberi ösztönöm harcol egymással. Uralkodni akarok. Ha más felett nem, legalább az ösztönöm felett. Az agynak kell győznie!

Aki egyszer már veszített, úgy igazán, vérre menően, az nem könnyen kockáztat újra. Aki egyszer már adott, mindenestül, önmagából egy jókora darabot, az nem tékozol újra. Ha gyengülsz, magadra maradsz. Erőd még inkább elhagy. Erőddel pedig mosolyod, lényed. Lassan a többiek is. Mindenki a jóhoz tapadna. Félelmed pedig rád, az arcodra. Az utat mind egyedül járjuk. Legyünk páratlanul vagy párban: egyedül. Tudom, hogy fáj az egyedül. Fáj az együtt, mégis egyedül. Fáj az egyedül is együtt. Záródsz és záródsz, szorongásod a pajzsod, fegyvered. S ha szemed csukva, füled mellett megy el a dal is. Nem látsz színeket, nem érzel ízeket. Ott állsz magaddal szemben, és nem tudod, ki néz a tükörben. Ha elmentél már a legmélyebb mélységbe, rá kell jönnöd, hogy hit nélkül nem térhetsz vissza. Visszatalálhatsz magadhoz, önmagadon keresztül, de egy másik útvonalon, mint addig. Utólag hálás lehetsz veszteségeidért, hogy eljuttattak egy kevésbé szemfényvesztő valósághoz, azaz "a valósághoz". Igen, igen, sorsunk van, feladatunk van. A bánattal is.

(Tisza Kata)

HINNEM KELL!!! 

HA MÁR MÁSBAN NEM TUDOK, LEGALÁBB MAGAMBAN!

Ma reggel a buszon eszembe jutott Pyro. Az, hogy mennyi mindenben példát lehetne venni róla. A türelme, a kedvessége, a közvetlensége és egyáltalán az élethez való hozzá állása. Rengeteget tanulhatnék tőle. Igaz 2 évvel fiatalabb, de biztos megtapasztalta már ő is az élet árnyas oldalát, mégse lett egy megkeseredett roncs, mint én. Talán ezért is szeretnék vele barátkozni, mert érzem, hogy jó hatással van rám. Ez csak egy töredék, amit megismertem belőle, de ez nagyon pozitív. Ki tudja élvezni az élet adta lehetőségeket és kihasználja, amíg fiatal. Apró szösszenetek, de olyan dolgokat mondott, amit érdemes megfogadni. Nem csak a gitározással, hanem az élet dolgaival kapcsolatban. Olyan személyiség, akit muszáj ismerni. És én hálás vagyok, hogy megismerhettem!

Húúúúú annyi minden történt mostanában, hogy azt se tudom, hogy hol kezdjem. Péntek, szokásos Bástya, zenegép ordít, beszélgetni nem lehet, többiek punnyadtak, zenéinket kiveszik szokás szerint a zenegépből. De úgy voltam vele, hogy ezúttal nem fogom rajta magam felidegesíteni. Vikivel lelkiztünk egy sort (vagy többet) és mivel végre kifejtettem és saját magamnak, hogy miért is szeretnék én zenélni, elhatároztam, hogy nincs több kecmec, akcióba lendülök. Szombaton cigimásnaposan és fáradtan neki indultunk Győr szitinek, mert farmert kell venni, meg hát a gitárhoz cuccokat. Mivel az erősítőt már pénteken kinéztem az egyik aukciós oldalon, Viki le is csapott rá, azt már nem kellett nézni. Igazából csak hevedert akartam, meg elektromos hangolót, de elbódította az agyam a rengeteg hangszer és erősítő illata, így lett még hozzá egy effekt proci is. Gyönyörű szépen szól. Én csak ámultam, mikor az eladó muki bemutatta, hogy mit is tud ez a ketyere. Már alig vártam, hogy kipróbáljam. Lementünk a Bástyába egy kávéra és szódára, közben néztük az első F1 időmérőt, de arra se tudtam rendesen koncentrálni, mert csak az új szerzeményeim jártak a fejemben, meg hogy jujj de jó lesz. Persze ez se ment olyan simán, mint ahogy gondoltam, mert nem volt elég kábelem. Nagy nehezen kitaláltam, hogy a hangoló program, hogy működik, meg hogy melyik húrt milyen hangra kell behangolni, persze közbe szétbaszott az ideg. Már akkor felhúztam magam, mikor Vikinél próbáltam ki az elektromos hangolót, mert kurvára nem az jött ki mint amit szerettem volna, de aztán mindegyik gitár sikeresen be lett hangolva. Akkor már csak az erősítőért kellett izgulni. Mivel szembesültem vele, hogy nincs elég kábelem, ezen idegeskedtem. De az erősítőhöz ígértek kábelt, úgyhogy annyira nem izgultam.

Nagyon fáradt vagyok. Pedig még csak csütörtök van. A héten nagy a pörgés a melóban, rengeteg munkám van és minden sürgősen és azonnal kell. Eléggé kiborító.

Igazából nem is a munka mennyisége zavar, hanem úgy egyáltalán, ahogy ez az egész történik. Attila baszogat, hogy megvan e már ez, megvan e már az, közben a fiúk is hívogatnak, hogy ez kell, meg az kell. Belekezdek valamibe és biztos, hogy akkor jön valaki, aki kér valamit és abba kell hagynom. Ezek miatt csomó mindent elfelejtek és elmaradnak olyan dolgok, amik fontosak lennének. Ez is idegesít. Meg úgy minden mostanában. Kezd abból is elegem lenni, hogy Attila térhódítása az íróasztalon már pofátlanság számba megy. Az asztal háromnegyedét elfoglalja, nekem meg kb. klaviatúrányi helyem van, és nem tudom a dolgaim hova tenni. Az a baj, hogy senki nem akar fellépni abban az ügyben, hogy mind a hárman kényelmesen elférjünk. Senki nem akar új íróasztalt kérni, olyat, ami három személyes, én pedig kevés vagyok ahhoz, hogy Robitól ilyesmit kérjek. És már nagyon frusztrál ez az egész. Bárcsak túl lennék már ezen a héten, de holnap újabb nehéz nap elé nézek. Megbeszélés Bábolnán, lebaszás, számonkérés. Jönnek a fiúk, követelnek, kérnek, baszogatnak azok is és nagyon nem hiányzik.

Ma is már második napja késtem le a buszt, persze fuvart nem tudtam szerezni, autóval kellett bejönnöm. Majd otthon hallgathatom apám hülyeségét, hogy mert én nem tudok időben felkelni. Persze, hogy nem, hisz már napok óta nem alszom rendesen, pedig fáradt vagyok, mint az állat, tele van a fejem hülyeségekkel, mert még otthon is a munkahelyi dolgokon rágódok.

Néha annyira jó lenne ezt az életnek nevezett fost befejezni véglegesen. Elfáradtam! Az életem egy nagy rakás szar! Szinte csak vagyok egyik napról a másikra, teljesen összefolynak az események, a napokat már meg se tudom különböztetni. Hétvégén is mi a francnak menjek ki, mikor mindig ugyan az van?! Jó, most hétvégén lesz egy kis programváltozás, de igazából az sem érdekel.

ELEGEM VAAAAAN!!!!

Nagyon dühös vagyok! Nem azért, mert mással is lefeküdt, mert ezt eddig is tudtam. Nem izgatom magam emiatt, mert tudom, hogy a mi kapcsolatunk más volt. Nálam nem aludt volna 3 napig, mert ez így volt jó ahogy volt. Hanem azért vagyok mérges, mert nem értem, hogy embereknek miért kell ennyire kifordulniuk önmagukból?! Bassza meg miért kell drogozni? Árulja már el valaki, hogy mi a jó abban? Igazából nem is ez zavar. Vagyis nem maga a tény, hogy drogoznak. Leszarom, csak legyenek olyanok, mint eddig. De nem. Ezek a srácok voltak a felhőtlen szórakozás szigete. Mikor az embernek tele volt a töke a hétköznapi szarságokkal, felmentünk hozzájuk és kifulladásig buliztunk. Akkor ott úgy érezhettük, hogy a világ minden baja nagyon távol van. De ennek vége. Teljesen antiszociálisak lettek. Tudom önző vagyok. Már megint csak a saját érdekeimet nézem. De mikor az utcán elmegy mellettem és köszönni sem hajlandó az az ember akivel annyi mindent megéltem és imádtuk egymást és rengeteget beszélgettünk, az már durva. És mi miatt? Mindez a kibaszott szipu. Biztos így kellett lennie és hogy más negatív érzelmek ne törjenek elő, minden dühömet a drogra fogom.

Szeretek szőnyeg alá söpöri!

Már rég írtam blogot.

Sok minden történt, amiről nagy vonalakban beszámoltam már az előzőekben, de lassan sikerül helyre tenni a dolgokat. Amúgy meg nincs semmi. Néma csend és hullaszag. A negatív dolgok után várnék valami pozitívat. Pl. hogy kitavaszodik. Azt nagyon várom. Unom a hideg téli napokat és a fagyot. Zöldet akarok, virágokat és langyos szellőt.

Egyhangúak a napok. Mindegyik ugyan arról szól. Munka, munka, munka. Amit részben nem is bánok. Sőt. Csak szeretném, ha az életem más területei is helyre állnának. Vagy ott is történnének jó dolgok. Mikor haza érek, fáradt vagyok, de az egyre hosszabbodó nappalok cselekvésre ösztökélnek mélyen legbelül. A szobámat már kitakarítottam. Szívesen elmennék pl. biciklizni, de a fagyos utak mindezt nem teszik lehetővé. Várom már, hogy a lovas pályán hesszeljünk, legyen komáromi napok és a Kittiékkel megbeszélt kerti parti.

A kevés napfénytől teljesen depressziós leszek.

A társasági életem is olyan, mintha nem is lenne. Szokásos hely, szokásos emberek. De lassan már azok sem lesznek. Bár tegnap jót beszélgettünk a csajokkal. Előző életekről, álmokról, félelmekről. Ilyenkor mintha az ember megkönnyebbülne és mindezeket elengedné, mintha már nem is létezne. A szavakkal elhagyják lelkünket a nyomasztó gondolatok. Ezt tanulom mostanában és próbálom gyakorolni is. Ha valami bánt, nem szabad magamba fojtanom, mert ahogy elkezdek beszélni róla, egyből egyre könnyebb és könnyebb lesz a lelkem. Alszom rá egyet és mindent máshogy látok, még talán a megoldást is megtalálom.

A táj szürke, sivár és hideg lett. Mintha csak a lelkemről mintázta volna az égiek keze.

Nehéz időszakon megyek keresztül. Kezdődött azzal, hogy a magányérzetemet már nem is lehetett mérni, olyan nagy volt. De ez mind semmi ahhoz képest ami utána jött. A héten kirúgták a régi főnökömet és kaptam máris helyette egy újat. Rengeteg energiámat emésztette fel az elmúlt hét. Az új főnököt nekem kell betanítanom, egyenlőre még nem tudja végezni a dolgát ezért azokat nekem kell csinálnom. Hozzájön mindehhez a lelki megterhelés. Gábor és Zoli elvesztése, gyászolásuk, hiányérzetük. Attila megérkezése, neki megfelelés, jó színben feltűnés stb. Megküzdeni azzal, hogy mások le se szarják, sőt úgy, hogy nem is ismerik, csak negatív dolgokat mondanak róla. Mindez rajtam csattant. De pénteken fellázadtam és megmondtam a lányoknak, hogy nem az óvodában vagy az általános iskolában vagyunk, hanem felnőtt ember módjára kezeljük már a másikat, nem kiközösíteni mint a dedóban. Jenőnek lenne a dolga, hogy elmondja, mi lesz a feladata, elnavigálnia a traktorok bűvös világában, de nem. Kijelentette, hogy ő nem fog vele foglalkozni. A pofám leszakad.

És nem elég, hogy a munkahelyemen nincsenek rendben a dolgok, még valószínű, hogy a egyetemről is el fognak tanácsolni. Persze a matek miatt. Nem vettem fel ebben a félévben, de kiderült, hogy 3. félévig teljesíteni kell az 1. féléves tantárgyakat. De ez nem jött össze. Minden esetre még holnap beszélek az ügyintézővel, hogy mi a teendő. Igazából engem nem nagyon izgat az, hogy elküldenek az egyetemről, csak anyámék miatt szar. Épp az előbb közöltem vele a helyzetet. Természetesen nem tetszett neki. Jött a „régen olyan okos kislány voltál, nem értem, hogy süllyedhettél ilyen mélyre” és a „diploma nélkül szart se érsz” szöveg. Nem kiabált, meg mérges sem volt, de a szent diplomájától észérvekkel sem lehet eltántorítani. Rossz érzés, hogy megint csalódást okoztam neki, de hát most ez van, kész. De mondjuk ami a legrosszabbul esett, az volt, hogy hiába mondtam neki, hogy én nem akarom feladni ezt az egészet, elvégzek egy OKJ tanfolyamot, ami felsőfokú képesítést ad és majd utána folytatom az egyetemet, akkor is azt hajtogatta, hogy céltalan az életem meg csak rövid távú céljaim vannak. Egyszerűen nem bírtam vele megértetni, hogy megtehetném azt is h van munkám már beleszarok az egészbe, de nem. Hanem ha az egyetemet nem is végzem el, legalább egy tanfolyamot igen, ami rövid időn belül szakmát is ad a kezembe. Aztán ha kell elvégzek még egyet meg még egyet, meg esetleg német nyelvvizsga. Azt ő meg becumizhatja a drágalátos diplomáját.

Na ez is megvolt. Végül is nem is fájt annyira. Délután és kora este még meg akartam ölni magam, de aztán kezdtem beletörődni a helyzetbe. Próbáltam elhitetni magammal, hogy ez egy tök átlagos este, a kisördög mégis azt sugdozta a fülembe, hogy valahol nekem is tök részegre kéne innom magam és csilli-villi csini ruciban ropni a táncparketten a barátaimmal együtt. Éjfélkor kimentem a teraszra rágyújtani, megnéztem a tűzijátékot és magamban elsuttogtam egy boldog új évet. Majd ezután megszülettek az új tervek a fejemben. Mi az ami mindig erőt ad és átsegít minden nehézségen? A rock zene! A Jack Jack után rájöttem, hogy nem kellene feladnom a gitár dolgot, már csak magamért sem. Nem akarok én sztár lenni. Nem akarok én zenekarban villogni. Egyszerűen csak játszani akarok és énekelni.

Kedves öcsém is kitett magáért. Úgy bebaszott, hogy nekem kellett elmennem érte, mert a saját lábán nem tudott megállni. Nagyon mérges voltam rá. Ezt rossz ómennek vettem, mert nem akarok rá egész évben mérges lenni. Nagy nehezen lefektettem, aztán hazajöttek anyuék is. Próbáltam a tévét nézni, egyáltalán nem voltam álmos. De aztán 4 órakor úgy döntöttem, hogy mégis csak meg kellene próbálnom aludni, nem sok sikerrel. Csomó ideig hánykolódtam az ágyban, mérgemben és szerintem fáradtságomban elmorzsoltam pár könnycseppet. Nagy nehezen elaludtam, akkor meg baromságokat álmodtam.

Lelkileg volt nehéz számomra ez az este. Meg kellett barátkoznom a teljes egyedülléttel, miközben tudtam, hogy mindenki van valakivel. Nem feltétlen párokra gondolok, hanem társaságra. Rossz volt, hogy nem szólhattam senkihez, nem oszthattam meg senkivel ami bánt vagy épp ami tetszik. Csak bambultam a tévére és egy rohadt poénon nem tudtam nevetni. Legszívesebben leittam volna magam a sárga földig, hogy ne érezzem a semmit. De azt mondtam, hogy nem. Nem iszom alkoholt, hanem így kell kibírnom. Olyan volt ez, mint valami erőpróba. Amit túléltem!

Az este alatt vártam egy jelet, akárhonnan, hogy merre menjek tovább. Mi az mit követnem kell. És azt hiszem megkaptam.

Mivel eljött az év utolsó napja, egy kis számadást kellene vennem, hogy mi történt az elmúlt évben. Részletesen képtelenség kitérni mindenre, de nagy vonalakban megpróbálom felvázolni.

-         A szilveszterem nagyon pocsék volt, életem egyik legszarabbika címet sikerrel pályázná meg

-         Kezdtek belendülni a dolgok, Vikivel elkezdtünk punkosodni.

-         Rengeteg zenekarral ismerkedtünk meg és lettünk jóban és ezáltal rengeteg buliban vettünk részt.

-         Nyáron megvolt a VOLT Fesztivál.

-         Teljesült a második álmom: voltam Tankcsapda koncerten

-         Megszerettem a Mando Diao-t és belekezdtem a Beatles őrületbe

-         Már több mint egy éve tisztességes munkahelyem van.

-          Gitározni még mindig nem tudok

-         Még mindig nincs pasim

Azt hiszem nagy vonalakban ennyi. Próbáltam a pozitív dolgokra koncentrálni.

Én másokkal ellentétben nem hiszem azt, hogy jövőre más lesz. Minden megy tovább, ugyan olyan nap virrad, csak egyszerűen az évszám más. Inkább úgy közelítem meg a dolgot, hogy remélem, hogy nem sok minden fog változni. Remélem meg tudom tartani a munkahelyem és nem veszítek el számomra senki fontosat. Tovább csinálom a sulit és az év végi jutalomnak köszönhetően be is fogom tudni fizetni a tandíjat.

Néhány dolog viszont változhatna, mint pl. remélem leadok pár kilót és végre sikerül egymásra találnunk életem párjával.

Fogadalmakat nem fogok tenni, mert úgyse tartom be. Ilyenek mint le fogok szokni a dohányzásról, többet sportolok, nem költöm felesleges dolgokra a pénzt stb. Teljesen szükségtelen ez az egész, mert ismerve magamat ezeket képtelen vagyok betartani.

A mai napom teljesen szokványos volt. Fél 10kor keltem, reggeliztem, tévét néztem, kifestettem anyu körmét, megebédeltünk, jött Ádám és levágtam a haját ami szerintem jól sikerült. Most itt ülök a gép előtt és várom, hogy kezdődjön a még zöldebb a szomszéd nője. Ja, este nem megyek sehova. Gyűlölöm a szilvesztert. Legalább kialszom magam, és majd másokon röhögök, hogy milyen másnaposak.

Délután eléggé unatkoztam, hát elhatároztam nézek valami jó filmet. A micsoda nő mellett döntöttem, az úgyis tuti, de ha elalszom sem bánom, mert már láttam párszor. Mindenki ismeri a történetet, a vége természetesen hepiend.

Elgondolkodtam, a valóságban ugyan hol a jó büdös bánatban van a herceg vagy a királyfi? Megjelent előttem egy ifjú képe… kilétét elhallgatom. Uncsi. Elhessegettem magamtól az álomképet és dühöngve felvonultam a szobámba, hogy már megint olyan érzések kerítettek hatalmukba, amiknek nem kellene. John Lennon képét is deportálnom kell a képernyőről. Felmentem egy női portálra, ahol lehet szerencsesütit törni. Én szoktam törni hébe-hóba. Jó muri. Volt eddig. Mit írt ki? Ma találkozhatom a királyfival. Ó igen persze. A szobámban nagy esélyem van erre. Bosszant ez az egész, mert a horoszkóp is ezzel van tele. Megtalálom a nagy szerelmet, szilveszterkor nehogy otthon merjek punnyadni, mert a buliban találkozhatom a nagy ő-vel. Majd a tvből lesz a besenyőpistabácsi. Egy üveg pezsi után már úgyis mindegy lesz.

Elég kilátástalannak érzem a helyzetem. Én sem tudom, hogy mit akarok. Azt az előző írásban már nem volt erőm kifejteni, hogy miért is tartok ettől az egész kapcsolat mizériától. Szóval. Az előző kapcsolatommal eléggé megszopattam magam minden szinten. Igazából a legjobban attól félek, hogy anyámék megint nem fogadják el a kiválasztottamat. Részletes családfa,dns vizsgálat és kereseti igazolás szükségeltetik ahhoz, hogy egyáltalán beengedjék a lakásba, persze ha nem találnak benne úgy amúgy kifogást. De ez még a legkevesebb. A szobámba nem vihetem fel, nem aludhat itt, anyám lefárasztja a hülyeségeivel, apám pedig puffog majd. Nem kell nekem mindez. Annyira gáz. Melyik normális férfi tűri ezt el, meg egyáltalán, hogy magyarázom el, hogy nem jöhet hozzánk és hogy akár fejre is állhat soha nem fog megfelelni. Sokszor azon kapom magam, hogy nem is magamnak hanem a szüleimnek keresek pasit. Mármint a szüleim elvárásainak megfelelően szortírozom és pontozom őket magamban már csak úgy ránézésre. Mert közelebb úgyse kerülünk. Annál szánalmasabb mikor ők próbálnak nekem pasit keresni. Na attól falra mászok. Nem is a sráccal van a baj úgy igazából, hanem engem állít be egy szánni való teremtésnek, mert magamtól nem vagyok képes férfit fogni. Meg egyébként is honnan veszik, hogy én tetszem annak a pasasnak, akit kinéztek? Mivel ismerem a srácot tuti, hogy nem én vagyok az esete. Ezen nem is gondolkodom, mert szánalom az egész.

Ma megtartottuk a szokásos karácsonyozós Viktória napos bulit. Nagyon jól sikerült. Kaptam csomó szépet, de nem is ez a lényeg. Megint felöntöttünk a garatra és nem csak Viki és én, hanem Gee is. Mivel én John Lennon könyvet kaptam, Viki pedig Beatles-es könyvet plusz teleszórtuk a zenegépet Beatles számokkal, Geet megihlette hogy én leszek Zsólennon, Viki pedig Ringyó Starr. Ezen még most is visítok a röhögéstől. Már ezért megérte a bulit tartani. Vikinek persze nem tetszet annyira, de ez kész! Végig röhögtem az utat. Ezen nem lehetett nem nevetni.

Itt ülök kis szobám legmélyebb sarkában ahol még kényelmesen le lehet ülni. Körülöttem ruhák, dvd-k, 2 üveg bor és sós perec. Nem visz rá a lélek a pakolásra. Kezdek bepunnyadni, az agyam nem kap levegőt a hajpánttól. Már levettem. Egyből jobb.

Tegnap este korán haza kényszerültem jönni, mert nagyon álmos voltam. Húzós nap volt. Délelőtt Győr. Terv: ajándékok vásárlása. Ebből lett idegbaj, sértődés, kurvaanyázás, kiabálás, veszekedés, egy kabát és egy peca doboz, meg korcsolya élezés.

Délután Komáromba mentem, mert Ödy felhívott, hogy Cucy itthon van egyedül és hogy átmehetnék. Bonyolult lenne elmondani, hogy mikről volt szó, de nem is érdekelt. Annyira nem hatott már meg a dolog. Szóval mindegy is. Csak kíváncsiságból mentem át. Meg azért mert amúgy is mennem kellett a teccsóba bort venni. Hazafele viszont 2x is majdnem meghaltam. Láttam amint egy elszabadult ló bekönyököl egy autó szélvédőjén, a teccsóban pedig láttam a Lajos Juditját. Nem tudom melyik volt a rosszabb. Szóval örültem, hogy élve hazaértem. Elkészülés, majd a szokásos ifiklubba menészet. De mondom hamar feladtam. Sétáltam haza éjfél körül és havazott. Nagyon jó volt és még annál is jobb. És ma is egész nap esett. Juppi!!!

A lényeget még nem is meséltem. Szóval a cégnél ebben az évben az év végi buli egy 4 napos síelés-wellness in Österreich. Ami biztos nagyon jó lesz és nagyon várom. Igaz nem fogok síelni mert nincs felszerelésem, meg pancsolni sem, mert nem fogok levetkőzni, de ettől függetlenül tuti szupi lesz, majd feltaláljuk magunkat a csajokkal. Egy hiper szuper szállodában leszünk, a képek alapján bíztató és kényelmes, nem olyan, mint tavaly a kísértetkastély, ahol megszálltunk a borkóstolás után. Szóval várom és erre készülök egy ideje. A ruháim is azért vannak szét, mert próbálom összeszedni, hogy mit viszek, mert nem akarok az utolsó pillanatban kapkodni. Meg csütörtökön reggel van az indulás. Az meg már csak 3 nap. Ezt a pakolást gyűlölöm, meg mikor ilyen sznob helyre megyünk, ahol minden helyzetben pöpecül kell kinézni és készüljek fel a sípályára, a bulira, a borkóstolásra és az utazásra is egyben. A bőrömről is el kell tüntetnem az allergiát, a menstruációm pedig megsürgetni, mert nem akarok ott elvérezni. Bár már késő szerintem. Ha csak nem ma megkönyörül rajtam az ég. Pedig már 13 napja késik. Nem tudom mi a fészkes fene van vele, pedig még azt sem gondolhatom, hogy terhes vagyok, mert már kb. 7 hónapja nem volt dolgom férfival. Biztos téli álmot alszik. De akkor már ne is jöjjön meg addig. Kitépem a méhem, ha az indulás napján jön rá, hogy neki véreznie kell. Utálok nő lenni! Plusz csak nekem lehet ilyen pechem.

De hogy elhessegessem a negatív gondolatokat, az eseményeket mindenképp megörökítem. Szóval viszek fényképező gépet. Csak elemet ne felejtsek el vinni.

Beszámoló is lesz majd itt.

"Nem elég, hogy a jelek szerint állandó bérlete van a szívemhez, még a tudatalattimba is befészkelte magát"

Tegnap egy dolog elindított bennem egy gondolat lavinát. Belegondoltam, hogy nekem a Vikin kívül nincsenek is barátaim. Mármint egy olyan ember sem, akivel a Vikitől független programot tudnék csinálni vagy beszélgetni. Hogy ne legyen ebből félreértés, egy olyan, mint Vikinek a Tibi, akivel már rég találkoztak és elmentek a karácsonyi vásárba sétálni, perecet enni, megbeszélni az élet nagy dolgait.  Vagy csak úgy egyáltalán hébe-hóba egymásra telefonálni, hogy mi van a másikkal, ilyesmi.

Lehet, hogy bennem van, volt a hiba, hogy nem ápoltam megfelelően a kapcsolataimat. De visszagondoltam eddigi kis életemre, eddigi barátságaimra, emberi kapcsolataimra és nekem mindig volt egy igazi, a többi pedig felületes kapcsolat. Aztán akik a gimiben nagyon jó barátaim voltak, azoknak már a gyerkőc után kell rohangálniuk és saját magukra sincs idejük.  Mindig Vikit kell traktálnom a hülyeségeimmel, mindig csak egy véleményt hallok. Persze az a vélemény nagyon fontos és nagyon is számít, de kezdem a Vikivel való kapcsolatomat olyannak érezni, mint egy párkapcsolat. Hogy szinte csak egy emberrel van kontaktom és egy emberre számíthatok csak. Persze ő biztos nem érzi ezt, hisz neki van több mindenki, akivel megoszthatja a gondolatait, érzéseit, mi történt vele, minden témára talál magának embert. Lehet, ezért érzem beszűkültnek magam. Nem tudok nyitni a világra. Mert van ez a saját kis beszűkült világ, amiből ki kellene törni. De mit tegyek, mikor mindenkinek van egy nálam fontosabb. Gyerek, férj, barát.

Vagy már kiestem a kiskosárból. Azért szomorú dolgok ezek.

Aztán ahogy bámultam ki az ablakon rájöttem, hogy felesleges is lenne ez az egész. Mindig magam oldottam meg a dolgokat, magamban dolgoztam fel.

És végtére is, nem is olyan borzasztó egyedül lenni.

Ma ismét vége egy hétnek. Nagyon hamar elment. Ahhoz képest, hogy nem mentem sehova, csak egyszer sétálni, meg tegnap kiültünk a kocsmába egy órára Vikivel, mert jó véleményezést kapott a tereptanárától. Ma sem megyek szerintem semerre, mert spórolni kell, bár a tévében nem lesz semmi és lehet, hogy Bettit is ki lehet invitálni egy kicsit, mert Jani éjszakás.

Ma nem mentem dolgozni, itthon maradtam egy kisebb hasmenéssel, ami az éjszaka folyamán lépett működésbe. Nagyon rossz volt és még reggel is tartott, ezért úgy döntöttem, biztonságosabb ha itthon maradok. A délelőtt még kellemetlen volt ebből a szempontból. Viszont hesszelhettem és filmeket néztem. Aztán már nem bírtam a tétlenséget, rendet raktam a szobámban meg a házban. Azért rossz volt, hogy nem ehettem egy jóízűt, mert féltem, hogy a klotyón töltöm az egész napot. Meg amúgy is egész nap csörgött a mobilom, így holnap már mindenképp mennem kell munkába.

Kicsit próbáltam magam a karácsonyra hangolni, de nem sikerült úgy. Valahogy már nincs az mint régen, meg mire oda ér az ember, hogy szent este, a háta közepébe nem kívánja az egészet és a családtagokat szépen bele fojtaná az ünnepi húslevesbe. Nem baj. Akkor is ki fogok tartani és lelkesedni fogok és mikor a fát díszítem nem akarom felakasztani öcsémet az angyalhajjal.

Holnaptól úgy döntöttem büntibe küldöm magam a pénteki tivornya miatt. Sokat költöttem és megint nem úgy viselkedtem mint ahogy magamtól elvárom. Nem lesz kocsma, buli és költekezés. Bár talán csak kezdek beletörődni abba, hogy értelmetlen túró ez az egész Bástyába járás. Felesleges. Nem akarok tovább erőlködni. Marad az itthon ülés és a séta. De lehet, hogy így a jó. Szombaton is legszívesebben otthon maradtam volna. Nem vágyon sehova. Pénteken kibuliztam magam és ezennel vége. A szilveszterembe is kezdek beletörődni. Mármint abba, hogy nem megyek sehova. Soha nem szerettem a szilvesztert és kedvem sem lenne elmenni bulizni, mert mindig rossz volt. A tavalyi is…húúú..brrr…még rágondolni is rossz. De mindig úgy éreztem, hogy muszáj elmennem, mert mindenki ezt várja és hogy ne legyek egyedül. De a tavalyi után rájöttem, hogy így is úgy is egyedül vagyok, sőt ha még néznem is kell más boldogságát még nyomorultabbul érzem magam. Mivel idén nem lesz itthon senki, mert még anyámék is mennek bulizni tényleg egyedül leszek. De nem is baj. Megnézem a szilveszteri műsorokat, filmet nézek, Gyűrűk Ura vagy Harry Potter maratont tartok, megiszom egy üveg pezsgőt, főzök magamnak virslit és kész. Több mint valószínű, hogy jobban fogom érezni magam, mint bárhol máshol. Maffi hívott minket, hogy éjfél után menjünk fel moziba, de oda meg pláne nem akarok menni. Nem akarom végignézni már megint, hogy Lajos a Judittal enyeleg. Mert fáj. És nem leszek mazochista. Nem. Ezúttal nem. Nekem erre nincs szükségem. Meg arra sem, hogy mások megkérdezzék: Hát te? Egyedül vagy? Nincs barátod? Miért nincs, hisz olyan aranyos lány vagy? Váááá! Ez a halálom.

Na mindegy. Szóval holnaptól saját elhatározásból érvénybe lép a nyugdíjas élet. Mivel nem lesz miről írnom ezért maximum unalmas dolgokról fogok írni. Majd beteszek egy pár kötésmintát mellé.

Jelentem élek!

Már muszáj írnom valamit ebbe a szennyes blogba.

A születésnapom szerencsésen túl éltem. Megemlíteném még ezzel kapcsolatban, hogy Vixi sütött nekem diótortát, Krisztitől fasza kockás kendőt kaptam, amilyet mindig is akartam, Bettitől pedig, hogy legyőzzem gyermeteg félelmeimet egy csirkét ábrázoló bögrét kaptam, meg egy memóriakártya bizbaszolót, a lényege az hogy a muzsikát és egyebeket könnyebben rá tudom tenni a laptopról a telóra és egy Rock-suli válogatás cdt. Nagyon örültem mindennek és mindenkinek!

Életem többi területe változatlan. Nem is tudok mit írni, ugyan az a lemez. A változás talán annyi, hogy a zenegépes balhé miatt itthon ülő vénasszonyokká vedlettünk át. Már csak a hintaszék és a kötés hiányzik. Szóval nem járunk ki Bástyába. Csak nagyon ritkán és ha muszáj.

Munkában még mindig ugyan az. Semmi nem változott. Nem is fog szerintem. Számla számla számla szarakodás számla stb. Kurva unalmas, de legalább ez is van.

A magánéletem meg…pff hagyjuk.

Ez a válság eléggé elhatalmasodott rajtam is!

Ma, vagyis már tegnap volt a születésnapom és nagyon jó volt!

Vittem a melóba süteményt, hogy megvendégeljem a munkatársaimat és cserébe nagyon sok szeretetet kaptam. Gábor és Orsi bonbonnal, Ildikó egy üveg pezsgővel, Jenő pedig azzal, hogy a valódi életkorom helyett boldog 18. születésnapot kívánt. De tudom, hogy egy csokival is pótolni fogja.

Délelőtt elkezdtünk sütizni, Ildikó pedig proponálta, hogy igyuk meg a Mészárostól olaszból kapott pezsgőt. Először azt hittem hülyéskedik, de komolyan mondta. 1 óra környékén megbontottuk és mindenki kicsit betoszcsizott, és nagyon jól mulattunk. Ami izgi volt, hogy bejött Ádám és szerintem szarul megcsapta a pia szag. Közben számlát is kellett faxolnom és félve mentem át az alaktrészesekhez, mert hátha megérzik rajtam a cefrét, de benyomtam egy rágót és hála égnek a Kriszta épp prontóval takarított és megpróbáltam nem lihegni. A buszra nem úgy bukdácsoltam fel, mert Henrik haza hozott.

Itthon anyuék szintén pezsgővel és csokifagyival és persze az ajándékommal vártak. Nagyon jól elbeszélgettünk, még Pötyi is bejöhetett az előszobabába, de mivel érezte, hogy bűnös mert nem kéne benn tartózkodnia és ezért feszengett, inkább kiengetem.

Este Bástyában ötyéztünk és annyira jó volt! Ott volt Viki, Betti, Gee, Barbi. Aztán jött Maffi és hozott sok pezsgőt és jól berúgtunk. Meg Atis is odaült és hozott nekem csokit.

A lényeg az, hogy annyira hálás vagyok mindenkinek, aki üzenetet írt és Vikinek amiért összehozta ezt az egészet.

Annyira jól estek az üzenetek, mert csomóan olyanok is írtak akikre nem is számítottam, pl. Rékuci, meg Cuci is üzent, meg a keresztfiam is aki még csecsemő J de akkor is. Meg hogy MAffi ott volt. Ááááá. Annyira jó volt, hogy le se tudom írni.

Nem tudom, hogy fogok holnap dolgozni menni, de leszarom.

Ja Vikitől meg kaptam a Mando Diao HUrricane Bar albumot, ami életem egyik legjobb ajándéka.

Zárásként csak annyit mondanék mindenkinek, hogy: KÖSZÖNÖM!!!!!!!!!!!!!!!!!!(Főleg Vikinek)

Nem hiszem el, hogy egy cég ennyire tönkre tud tenni embereket. Ennyire meg tudja őket rogyasztani, hogy szinte elveszítik magukat és egyáltalán emberi mivoltukat. Ma ahogy néztem a kollégáimat, a mi cégünk pontosan ezt csinálja. De miért? És mivel éri ezt el? Hisz nem tart a főnökünk pisztolyt a fejünkhöz, mégis egy két kollégám saját egészségét és életét áldozva belerokkan ebbe az egész szarba. Mi értelme? Mert ha még lenne motiváció. De nincs. Se pénzben nem honorálják, hogy te tönkre teszed magad a cégért, de még egy rohadt vállveregetést sem kapsz, hogy rendben van, jól csináltad. Ha valamit megcsinálsz az természetes. Ha jól az még természetesebb. Ha elrontasz valamit, jön a lebaszás és a „kilesztekrúgva” szöveg. Ez motiváció?

Komolyan belegondolva csak sajnálni tudom ezeket az embereket, de nem azért mert annyit dolgoznak, hanem azért mert ilyen hülyék, hogy képesek magukat tönkre tenni a semmiért. Ez már beteges állapot. Ez már az abnormalitás határát súrolja, sőt ez már az. Nincs se életük se semmi, csak a cég. Beteg. Nagyon beteg.

Ma Ildikó kinn ült a fénymásolóban egyedül és csak nézett maga elé. Legalább fél órát. Soha nem értettem. Ha ennyire szar, akkor miért nem mond fel? Vagy miért nem vesz vissza a tempóból? Ő is már annyira be van fásulva és idegbeteg. Az egész iroda hangulatára rányomja a bélyegét. Jenő felveszi ilyenkor Ildikó stílusát úgyhogy ő is fasz, Orsi is duzzog mert ilyenkor senki nem szól hozzá és ezért ő is rossz kedvű lesz. Gábor szintén savanyú mint egy citrom és sértődékeny mint egy hülye picsa. Már utálok bemenni. Komolyan egy kriptában vagy a temetőben jobb a hangulat, mint az irodában. Undorító. És mindez miért? A nagy büdös semmiért!!! Okádék az egész! Nem csoda, hogy én is befordulok. Cián kapszula árusításba kéne kezdenem, asszem nem lenne gond kifizetnem a sulit és a világnak is könnyebb lenne.

Ja, arról nem szeretnék megfeledkezni, hogy mindössze két percen múlt (szó szerint) hogy lekéstem délután a buszt a kibaszott számlázás miatt, mert nem lehet ám időben telefonálni és persze mindig minden azonnal kell. Rohadtul nem kifizetődő nekem ez az egész. Se a benzint sem az idegeim amortizációját nem tudom fedezni a havi 60 rongyból. Basszák meg!!!

De persze örülj barom, hogy van munkád!

A délelőtt az önsajnálásról szólt. Szexésnewyork, kávé, állig betakarózás.

Szerencsére ebéd után észhez tértem. Nem tehetem ezt sem magammal sem másokkal. Így nem lehet leélni egy életet, hogy mindig szar ami van.  Eszembe jutott, hogy ki kéne használnom ezt az állapotot, mert ha van valakije az embernek, akkor ilyenekre nem jut annyi idő mint pl.:

-          olvasás

-          barátnővel lófrálás

-          kocsmázás

-          csak nekem tetsző filmek nézegetése

-          a filmekben szereplő férfiakról áradozás (Pitesütő, Johny Depp, Mr. Darcy, Jack stb.)

Az előbb még egy csomó minden a fejembe volt, de szerintem mindenki érti, hogy mire gondolok. A titkos szingli viselkedés. Amit soha nem akarsz, hogy a pasid meglásson.

Plusz lassan koncentrálnom kell a tanulásra is. A hónap hátralevő részében a hétvégék az iskoláról fognak szólni. Pénteken és szombaton is megyek. Nincs hozzá kedvem, de próbálom győzködni magam, hogy jó lesz, meg kell.

Jövő héten itt a születésnapom. Nem várom igazán. Maximum a pénz miatt amit kapok és végre be tudom fizetni a sulit. Buli nem lesz, mert mindenkinek most lett elege Bástyából, meg amúgy is pénteken is iskola meg szombaton is. Meg kedvem sincs hozzá. Valahogy megszoktam már, hogy az én szülinapom mindig rossz időben van. Vagy depisek az emberek, vagy pénzük nincs vagy nekem nincs, vagy régebben anyámék hülyültek be, akkor kaptam rossz jegyet, stb. Lényeg, hogy az eddigiek közül 2re tudom azt mondani, hogy fasza volt. Mindegy, majd másén kiélem magam.