Bendegúúúz

Hazafelé a úton folyamatosan azt mondogattam magamnak, hogy „el kell felejtened”. Mert így van! Muszáj, mert addig nem tudok tovább lépni. Már az is nagy haladás, hogy nem néztem hátra, egyszer sem. Mégis reméltem, hogy utánam jön, megcsókol és azt mondja: -Hiányoztál! De nem tehetem ezt! Hisz úgysem lenne olyan, mint amilyet szeretnék. Mikor megláttam, nem kavart fel a látványa. Ezek már letisztult érzések. Mégis mikor belenézek abba a barna szempárba, tudom, hogy kell és kívánom. Bárcsak úgy ébrednék egy reggel, hogy tiszta lappal indulok. Hogy nem köt senkihez semmi érzés. Mert akárhogy is tagadom és próbálok ellene tenni, hiányzik. Hiányzik az ölelése, a csókja, ahogy részegen hülyeségeket gitározik és beszél, ahogy tagadja, hogy szeret és egyáltalán a jelenléte. Mert mellette soha meg nem tapasztalt érzések jöttek elő belőlem. Ez a kapcsolat olyan más. És ma is csak miatta mentem fel moziba. És mikor nem láttam, kerestem. Hol van? Merre jár? Miért nem jön ide? Mikor odamentem hozzá köszönni, közömbösen fogadott. Majd utána eltűnt. Lehet, hogy naiv kijelentés, de az is lehet, hogy miattam. Talán mert nem akart kísértésbe esni. Soha nem értettem, hogy ha két ember szereti és kívánja egymást, akkor mi a faszt kell szarakodni?! Tudom, hogy másnap megbántam volna és tépném a hajam, hogy mekkora egy barom voltam, de annyira régen engedtem szabadjára az érzéseimet. Mindig korlátokba ütközöm.

Be vagyok csiccsentve, de pont ez miatt kell, hogy ezt leírjam, mert ez az igazság. És nem is fogom tagadni soha. Akárhogy is próbálok menekülni a Nándiba és egyebekbe, ez nem fog változni. Próbálom keresni a kiutat. De nem találom. Nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rá. Akár jó, akár rossz érzéssel, de mindig ott van velem. Az első csók óta belém rágta magát, mint egy parazita és nincs gyógyszerem ellene. Bárcsak ez ellen is lenne oltás.

És most is vele fekszem le. De csak gondolatban.

"Mi vonz a tiltottban? A bizsergés? Az adrenalin? A ... ? Valami megmagyarázhatatlan izgalom ... forr a véred ... megőrülsz ... Nem teszed meg, talán nem is szeretnéd,nem szabad...tudjuk, de ... Ha ránézel, ha ő rád néz ... ha összeér a két pillantás ... valami megmagyarázhatatlan történik ...Vonzalom, leküzdhetetlen vonzalom ... Észvesztő vonzalom ...
Pezseg a véred, ha nézheted, felforr a tested, ha téged néz, ha egymáshoz értek titokban ...
Nincs menekvés..."

Ma nosztalgia napot tartottam magamban. Öntudatlanul összeválogattam olyan zenéket, amik kellemes emlékeket idéznek fel bennem. Másoknak teljesen jelentéktelen apróságok, de nekem sokat jelentő jelenetek. Rám is fért a mosolygás ezen a napon, mert elég borús idő volt egész nap. Reggel ami azért felvidított az volt, hogy esett a hó. Csak egy kicsit de akkor is ahogy egy picit megmaradt a háztetőkön és a füvön, szívmelengető látvány volt. Nem tehetek róla, imádom a hóesést. Talán annál romantikusabb randevút el sem tudnék képzelni, mint hóesésben a narancssárga lámpák fényénél kipirult arccal szerelmesen andalogni. Na mindegy, ez csak az én hülyeségem.

Szóval rám fért a jókedv mert nem csak az ég, hanem az iroda hangulata is felhős volt. Teljes erőmmel próbáltam magam kirekeszteni a negatív körből, de nem mindig lehetséges. Annyira alattomosan furakodik be az ember lelkébe és rád ragad mint egy pióca. Rendesen meg kell sózni, hogy leváljon. Sokat gondolkodtam és azért sem fogom magam rosszul érezni vagy lelkiismeret furdalást érezni, mert nekem jó kedvem van. Vagy esetlegesen nekem nem olyan idegtépő a munkám mint másoknak. Néha Ildikó úgy viselkedik, mintha sajnálná mástól, hogy jó kedve van mert neki meg sok a gondja. Elhiszem, hogy megterhelt és nagyon nehezen viseli a jelenlegi helyzetet és nem is irigylem, sőt sajnálom és ott ahol tudok megpróbálok segíteni így vagy úgy, de meg nem oldhatom sajnos helyette és Orsi sem. Rossz érzés őt így látni, mert nem sok kell szerintem, hogy bekattanjon. Kegyetlenül ki van készülve. Karikásak a szemei, beesett és szinte lefolyik az arca.

Reggel 6kor megy be és este 7kor megy haza. Kérdezem én, hogy megéri mindez? Mert szerintem egy cég sem érdemli meg hogy kikészüljön miatta az ember, főleg a mienk nem, mert a köszönöm szót nem ismerik vagy azt a fogalmat, hogy elismerés és dicséret. A pénzről pedig inkább ne is beszéljünk. Mert honorálni sem honorálják az ember igyekezetét.

Nem is akarok erről beszélni, mert csak felidegesítem magam, mielőtt lefekszem, azt pedig nem akarom. Különben is amiről nem akarok tudomást venni, arról nem beszélek, tehát nem létezik. Szóval minden boldogságos és örömséges.

Nagyon hamar elment a hosszú hétvége. Pedig úgy vártam, de igazából nem csináltam semmit. A pénteket úgy ahogy volt végig döglöttem és filmet néztem. Semmihez nem volt kedvem és teljesen úrrá lett rajtam az öngyi depi hangulat. Itt volt a mama, de az sem érdekelt igazán. Minden idegesített. Elkezdtem rendet tenni az e-mailjeim között és kitörölgettem a régi Cucytól kapott illetve neki küldött üzeneteket. Az elolvasásuk után sok mindenre rájöttem és örülök neki, hogy még időben szálltam ki ebből az egész cirkuszból. Viszont arra is rájöttem, hogy nagyon hiányzik az életemből az, amit akkor ő megtestesített. A viszonzott szerelem fogalmát. Talán ez is rátett a rossz kedvemre egy lapáttal, hogy feltéptem a régi sebeket és ez még jobban megerősítette bennem, hogy szükségem lenne a szerelemre. Az is bosszant még mindig, hogy 2éve már, hogy szakítottunk és ő már apuka én pedig egy épkézláb kapcsolatot sem tudok felmutatni, sőt ez alatt a két év alatt még egy normálatlan kapcsolatot se. Este is igazából csak szívtam a cigiket és meredtem magam elé mint egy zombi. Aztán persze megjelent Lajos, ami meg még jobban felbaszta az agyam.

Persze másnap reggel megint bal lábbal keltem. Délelőtt megnéztem a szexésnyújork filmet mert már régen láttam. Eszembe jutott, hogy egy rohadt elegáns göncöm nincs amiben meg lehetne jelenni és elkezdtem számba venni, hogy egyáltalán miből lehet bármit is kihozni. Felpróbálgattam a gönceimet, de egyikben sem éreztem igazán jól magam. Vagy dagadtnak éreztem magam. Ez amennyire lehetett még jobban lehangolt, mert ki kell találnom jövő hétre, hogy mit veszek fel, mert ha minden igaz jön Nándorom.

Délután Virával és Csigával elmentünk meglátogatni Kittit. Nagyon örültem, hogy látom, de már nem ugyan az, aki régen volt. Mintha már nem tudna őszintén mosolyogni. Az arcán gondterheltséget láttam és nem azt, hogy esetlegesen a gyerekvállalással megkomolyodott. Bár lehet, hogy épp rossz napja volt, de az is lehet, hogy rosszul láttam. Ahogy a bácsi is mondja a reklámban kezdek vele együtt érteni: „A régi jó dolgokból nem maradt semmi”.

Este épp hogy hazaestem, felsőt cseréltem és indultunk Tatára koncertre. Jó volt, de fáradt voltam és még a piával se tudtam feldobódni, mert én voltam a sofőr. Bár nem hiszem, hogy tudott volna segíteni. Annyi minden kavargott a fejemben. A terem tele volt pasival de egyik sem érdekelt igazán és én még úgyse őket. Igen Viki még Titó sem érdekelt igazán. Helyes de azért nem hajtok rá, mert a Nándira hasonlít, plusz ahogy észrevettem úgy átnézett rajtam mint az üvegfalon. Alapból esélytelen lett volna és csak beégetem magam. Nem tehetek róla, nem vagyok az a közvetlen fajta. Elég nehezen aludtam el, meg minden hülyeséget összeálmodtam. Ma elég szarul keltem megint. Nem értem mi van velem. Bosszant az is, hogy holnaptól megint munka. Nincs hozzá kedvem.

Mostanában egész jó hangulatban voltam, ami meglepett, ugyan akkor rájöttem, hogy ez az elegendő mennyiségű alvásnak köszönhető. Tegnap kiestem a ritmusból, mert a Bástyában ötyéztünk a csajokkal és este 10re értem haza. Ilyenkor már általában alszom. És ez a kiesés meg is látszott a ma reggeli ébredésemen. Vagy lehet, hogy a kezdeti pörgés csak álca volt és kezdek megint befásulni.

Az érzés, hogy tök egyedül vagyok, kezd nagyon felemészteni. Sokat gondolok Nándira is és annyira vágyakozom utána. Kis hülye helyzeteket képzelek el, mikor is esetleg megtörténik az első csók. Naiv vagyok. Már az ominózus jelenetünk is olyan távolinak tűnik, mintha azt is csak álmodtam volna. Sőt, a névnapi sms váltás is. Újra és újra el kell olvasnom, hogy megbizonyosodjam róla, hogy a Nándi egy élő ember és nem csak képzelem, mint egy fantomot. Már lassan nem tudom eldönteni, hogy mi valóság és mi álom. Ami azért durva lenne.

Tegnap este lefekvéskor befurakodott a fejembe az a jelenet, mikor Lajossal hajnalban kimentünk a tóra korcsolyázni és ő adta lábamra a korcsolyát és ő is kötötte be. Akkor nem is esett le, de így visszagondolva akár egy mese. Ott térdel a herceg előttem és az üvegcipellőt ráhúzza a lábamra. Tegnap Vikinek volt egy számomra megdöbbentő kijelentése, hogy a szekszésnyújork mintájára nekem Lajos a Mr Big. Ezen elgondolkodtam és talán ezért jutott eszembe a jelenet. Ugye a szekszésnyújork film végén Mr Big úgy kéri meg Carrie kezét, hogy egy Manolot húz a lábára. Most gondoltam bele, hogy ez milyen romantikus jelenet is volt, mármint amit én megéltem. És eszembe jutott, hogy nem hiszem, hogy Lajosnak bárki is nyújtott ilyen élményt, hogy csak úgy gondolunk egyet hajnalban és félrészegen kimegyünk a tóra korcsolyázni. És nem történt semmi, még egy csók sem. De élmény volt, mert azóta is emlegeti.

Sokszor gondolok arra, hogy tudom, hogy legalább ő szeret. Próbálom magam ezzel vigasztalni, de mit érek vele, ha nincs velem. Lehet, hogy ő a nagy Ő, de nekem mást kell keresnem, mert ez nem működik.

Visszatérve a fásultságomra, talán az is az oka, hogy negatív emberek vesznek körül. Senki nem boldog igazán. Itt benn a melóban is csak az idegeskedés, mérgelődés megy a sok szarság miatt. Próbálom magam kizárni azokból a dolgokból, amik nem rám tartoznak, de néha nem megy, hisz én is a cég tagja vagyok, a problémák rám is vonatkoznak. Észrevettem, hogy itt is kezdem magam álomvilágba ringatni, hogy ne kelljen a hülyeségekre figyelnem. A valóság sokszor fájdalmas.

Most is lenn voltam a műhelybe, a fiúk persze basztattak már megint a pasi-kérdéssel. Aztán már kikeltem magamból- miután a Zoli is közölte velem, hogy hamarosan elveszi a barátnőjét- hogy halvány fogalmuk sincs a helyzetről. Sőt még az is rátett egy lapáttal, hogy már ők is meggyanúsítottak azzal, hogy leszbikus vagyok. Ezzel betelt a pohár. Komolyan már ott tartok, hogy be kell hazudnom, hogy van barátom. Ha már valóságos nem is jön össze, legalább ne baszogassanak.

Már nagyon szégyellem magam, hogy állandóan nyöszörgök. Akkor kellett volna blogot írnom, mikor jó kedvem volt, de akkor meg általában hullaként zuhantam az ágyba.

Kezdem magam öregasszonynak érezni. Az életem a cégről és az alvásról szól. Két hete a gitárhoz sem nyúltam. Az is csak kudarcélmény. Tiszta balfék vagyok.

Jajj, már megint olyan kis pirulós csitri voltam! Tegnap este levezetésképpen lementünk Bástyába egy üccsire. Semmi extra, csak összejött a Girls of Mando Diao. Ahogy elnéztem magunkat olyan jókat kuncogtam magamban.  

A péntek este is mindenképp említésre szorul. Már régóta terveztük, hogy megyünk Győrbe Prosectura koncertre. Ami kisebb nehézségek után össze is jött.

Hát azt hiszem a punkból egy időre elég, most már végérvényesen. Megismertem Viki múltját, ami olyan bizarr volt nekem, mint maga Viki néha. Nagyon jó fej emberekkel találkoztam, akik nagyon aranyosak voltak és kedvesek, de a pogó, az örjöngés és a vedelés már nem az én műfajom. Mindegy, összejött egy csók(amiért szerintem életem végéig cukkolni fognak) és egy közös fotó Imre Norbival. Ja, meg másnap fejfájás és a test több pontján kék foltok. Még ma is fájok.

Másnap persze mennem kellett volna iskolába, amit elhalasztottam mivel későn keltem fel, helyette elmentem meglátogatni a volt barátom nagymamáját és húgát. Még mindig tartjuk a kapcsolatot, mert az ott töltött 2 év alatt megkedveltem őket. Sokat beszélgettünk, mik történnek náluk. Mondanom se kell, hogy szörnyülködtem. Soha nem volt egyszerű a helyzet, szóval annyira nem is lepődtem meg a dolgokon. Szegény mami sírva fakadt, mert hiányzik neki a Cucy és úgy gondolja, hogy az új barátnője nem érdemli meg, mert zsarolja meg ilyenek. Sajnáltam nagyon. Cucyt nem igazán. Ő választotta, viselje el. Biztos jó neki így, különben elhagyhatná. Szóval, erről ennyit. Vittem nekik csokit is, mert maminak volt a születésnapja, Ödy meg amúgy is szereti. 

Ma úgy döntöttem pihenőzök és felkészülök az újabb hétre. Anyuék most mennek Hubát meglátogatni, de én most nem megyek. Elegem van, hogy egy nap se dögölhetek nyugodtan itthon. Legalább már vasárnap tudjak pihenni. Szívesen kimennék a szabadba is, de nincs ötletem, hogy hova. Meg, hogy mit csináljak. Szerintem maradok a könyv mellett.

El vagyok keseredve. Mindig van valami bajom. Olyan vagyok mint egy öregasszony. Néha már már szégyellem magam, hogy soha semmi nem jó és mindig rinyálok valami miatt. Ha a melóban vagyok az a bajom. Ott is minden és mindenki idegesít. Ha sok a munka az a bajom, ha nincs munka az a bajom. Alig várom, hogy hazaérjek. Itthon ebédelek, aztán csak szenvedek, mint egy hülye. Semmihez nincs kedvem. Laptop, újság, könyv, ágy, hűtő. Ez a verzió. Próbálom a hűtőt kiiktatni, de nem mindig sikerül. Most épp nem sikerült és ettem egy szalámis kenyeret. Grrrrrr…..olyan mérges vagyok ilyenkor magamra. Nézem a divatmagazinokat és sóvárgok. Inkább lennék gebe mint tehén. A soványságot elfogadják, viszont a kövéreket kitaszítja magából a társadalom.

Ma érdekes volt, mert szövetnadrágban és ingben mentem dolgozni. A fiúk tök odavoltak, meg mondták, hogy milyen jól nézek ki, meg csinos vagyok. Örültem neki, de valahogy nem tudtam elhinni. Nem tudom miért van, hogy attól akitől akarom hallani az soha nem mondja?

            Most hívott Viki, hogy igyunk meg egy sört a kocsmában. Szar napja volt. Azt hiszem sejtem. Mivel szociális munkásnak tanul, most tölti a gyakorlatát a gyermekjólétinél és már van saját esete. Valószínű az eljárás nem úgy sikerült ahogy szerette volna. De többet fogok tudni egy óra múlva.

            Nem is tudom, mi a fenét panaszkodom, mikor másnak sokkal nagyobb problémái vannak mint nekem. Kezdem magam Adrinak érezni. Az is kiborít mostanában. Csak beszél és beszél és beszél. Kezd nagyon bosszantani.

Úgy terveztem ma, hogy korán ágyba bújok, de Vikinek szüksége van rám. Ő is mindig ott volt. Holnap nem kell annyira korán kelnem, mert Krisztával megyek, de időben be kell érni, mert Ádám is bejön. De utána nem lesz, mert szabizik. Hála égnek mehet a parti!

Ma nem történt semmi különös, elég fáradtan és későn keltem. Nem tagadom, tudatában voltam annak, hogy el fogok késni, de olyan jó volt még lustálkodni a meleg ágyikóban, majd utána leülni egy bögre meleg teával a tv elé. Ezek hiányoznak nekem a reggeleimből; az ejtőzések. Mikor nem kell rohannom, kapkodnom, idegeskednem. Persze, akkor keljek fel korábban, mert a munkakezdést sajnos csak miattam nem fogják későbbre tenni. Akkor mikor keljek? 5kor? Így is én vagyok az első, aki elmegy reggelente itthonról és az utolsó, aki hazajön. Na mindegy, az örökös elkésés a védjegyem. Gyors zuhany, magamra kaptam valami rucit, amiben egész nap feszengtem. Hiába a magas sarkú cipőt nem nekem találták ki, főleg nem feszülős nadrághoz.Szóval melóban nem volt semmi, szokásos idegeskedés és baszogatás. De volt sok nevetés és visítás Ildikóval és Orsival. Gáborral dobáltuk egy kicsit Rezsőt.(Rezső az a babzsák amit Bettytől kaptam szombaton). Jenő pedig besértődött mert rászóltam, hogy ne álljon a hátam mögé, miközben dolgozom. Ez a halálom. Felkapta a vizet és kirohant az irodából. Hülye pöcs. Most, hogy Ildikónak is visszajött a formája, megint elkezdtük oltani. De már nem olyan durván mint régen. A délután nagyon lassan telt, már alig vártam a fél 4-et.

Itthon anyám egyből felszolgálta az ebédet, mert tegnap szóvá tettem neki, hogy Tesómnak mindig egyből ugrik, meg kinyalja a picsáját, nekem meg azt mondja, hogy ott a kaja, szolgáljam ki magam. Mondtam neki, hogy számomra ez sértő diszkrimináció és tessék törekedni a testvérek közötti egyenlőségre. Szóval erről volt vele egy kisebb szóváltásom tegnap.

Kaja után felvonszoltam magam a szobámba. Elhatároztam, hogy gimnasztikázok egy kicsit, mert olyan jól ment mostanában, meg az esti séták is segítettek. De annyira álmos voltam, a kávé se segített. Úgy döntöttem, majd akkor holnap duplán dolgozom (na persze) és inkább beraktam egy filmet. Kusza kapcsolatok a címe, Viki ajánlotta. Nagyon édes kis film, igazából nincs konkrét története, több egymástól abszolút független jelenet teszi ki a filmet. A jelenetekben mindössze a központi téma a közös. Elég bonyi lenne elmesélni meg már fáradt is vagyok hozzá.

Ma volt az első évfordulóm a cégnél, ahol dolgozom. Igazából nem történt semmi különös, egész kellemes nap volt, minimális idegeskedéssel.

Nem úgy mint az első hivatalos napon, mikor beléptem a cég épületébe. Az az igazság, hogy a dolog már akkor gáz volt, mikor leszálltam a buszról, mert fogalmam sem volt, hogy hova menjek. Aztán mikor a kollégáim kijöttek elém, látszott rajtuk, hogy nincs igazán ínyükre a dolog, mondhatni le se szartak. Ez persze azóta megváltozott. Többségében szeretjük egymást és annak a szívét is megnyertem, akinek azt hittem, hogy soha nem fogom.

Belegondoltam, hogy mennyi mindent tanultam és mennyi minden történt velem az egy év alatt. Megtanultam számlázni, a partnerekkel bánni. Tisztában vagyok a gépek javításával, alkatrészeivel, típusaival. Megtanultam az összes kollégám nevét, meg is ismertem őket közelebbről. Ők is megtanulták az én nevemet (majdnem mindenki). Duettet énekeltem az ügyvezető igazgatónkkal, aki már egy éve a „férjem”. Részt vettem életem első hivatalos „Paraszt fesztiválján” és életem első céges buliján. Vezettem traktort és homlokrakodót. Megtanultam önállóan dolgozni, nem kell másokra hagyatkoznom, csak nagyon ritkán. Az általam kiállított számlát már én írom alá és nem a főnököm. Egyre ritkábban van olyan, hogy unatkozom. Az emberi jellemről: Ismét megtanultam, hogy nem minden az aminek látszik és a legjobb döntés, ha befogod a szád, nem nyilvánítasz véleményt semmiről és senkiről. Úgyis kiforgatják, elferdítik és a károdra válik. Nem szabad túlzottan a bizalmadba avatnod senkit. Soha ne állj senki pártjára nyilvánosan. (Ezeket akár a cégtörvény paragrafusai közé is be lehetne illeszteni.)

Nem mondom, hogy folyamatos vidámság volt ez az egy év. Nagyon sokáig a közvetlen kollégáim (Ildikó, Jenő, Orsi) nem barátkoztak velem és nagyon rosszul éreztem magam. Azt hittem útban vagyok és elveszem a munkájukat. Majd egy hónapig semmit nem csináltam, hisz majdnem helyem sem volt, nem hogy számítógépem. Saját íróasztalom azóta sincs, de legalább 1 négyzetmétert magamnak tudhatok és Gáborral osztozunk az asztalon.

Aztán szépen lassan kezdtek rám bízni feladatokat. Egyre többet. Megmutatták, hogy kell és én aszerint jártam el, mivel semmi gyakorlat nélkül jöttem a céghez. Kaptam számítógépet és egyéb felszereléseket, kezdett iroda kinézetű lenni a hely és nem egy kripta, mint akkor mikor először ott jártam. Vittem rádiót is. Nem igazán érdekelt, hogy Ádám nem szeret zenét hallgatni.

Eljött az év vége és sajnos a karácsonyt majdnem az iroda falai között töltöttük. Talán akkor tört meg a jég és látták rajtam, hogy azért nem vagyok egy buta liba, akit a nénikéje beprotezsált a céghez és nem ért semmihez. Segítettem ott, ahol tudtam. Akkor Orsit már megnyertem magamnak, együtt jártunk ebédelni, meg néha kijött velem cigizni.

Utána már Jenő is kezdett feloldódni a társaságomban és kezdett pozitív véleménnyel lenni rólam. Először nem igazán csípett, mert 1. protekciós voltam, 2. szerinte idézem: „pofátlanul fiatal” vagyok. De tök jóban lettünk, bár azóta kiismertem és egy kis smucig pöcs, de tud jófej lenni.

Az év végi céges bulin már szinte mindenkivel jóban voltam és akkor kezdtek megvilágosodni a klikkek a cégen belül.

Természetesen nem akarok megfeledkezni a belső szerelőkről, akik az elejétől fogva nagyon kedvesek és segítőkészek voltak velem. Azóta rájöttem velük kapcsolatban egyre s másra, de attól még bírom őket. A külső szerelők (akik a gyerekeim) is már az első pillanattól kezdve imádtak és a szárnyaik alá vettek.

Ahogy tavaszodott, mintha Ildikó szíve is felolvadt volna velem kapcsolatban. A mi kapcsolatunkat a Kisherceg és a Róka esetéhez tudnám hasonlítani. Rengeteg idő, türelem és mindig csak egy picit közelebb. De végül sikerült azt hiszem.

Kisebb nagyobb problémák mindig adódtak és nem tagadom volt olyan, hogy majdnem sírtam mérgemben és tehetetlenségemben. Viszont őszinte leszek: akármennyire szar néha és akármennyire bonyolult, én szeretek itt dolgozni és hálás vagyok Robinak, hogy alkalmazott. Megadta nekem az esélyt arra, amit más cég nem adott meg. Hogy úgy vett fel, hogy tudta, nincs ezen a téren egy percnyi gyakorlatom sem.

Ezért igen is hálásnak kell lennem és az is vagyok neki!!!

Mivel mostanában nem történik semmi, amivel villoghatnék, ezért raktam be ide ezt a kis tesztet. Egy ismerősöm blogjából csórtam. Eléggé felkeltette az érdeklődésemet és elgondolkodtatott, hogy én mit válaszolnék ezekre a kérdésekre. Hát megtörtént. Igazából egyik kérdésen sem gondolkodtam, úgy vélem, ha spontán válaszokat adunk, akkor jön ki az igazi, amit érzünk, gondolunk és így ismerhetjük meg jobban önmagunkat. Hogy miért tettem ki ide? Azért, hogy majd egyszer, ha visszaolvasom és újra megcsinálom, másképp fogok e hozzá állni a dolgokhoz. Vajon mások lesznek e a válaszok?!

Most az Ismerd Meg Önmagad Programban vagyok. Elgondolkodtam, hogy tényleg akkora szarkupac vagyok, mint amilyennek gondolom magam? Tényleg olyan rusnya vagyok, mint amilyennek látom magam? Talán Bettinek van igaza és túl negatívan állok hozzá a dolgokhoz?! Az az érdekes, hogy nálam gázabb embereknek is akkora arca van, hogy az valami hihetetlen. Az egészséges önbizalom mindenkinek jót tesz, de ha valaki villog is vele, hogy ilyen ász meg olyan ász, na attól falra mászok. Mikor fényezi magát és ömleng, hát hányni tudnék. Annál visszataszítóbb nincs is a világon. Szerintem ha valaki normális ezen a téren, az magában tisztában van az adottságaival, de nem hangoztatja. Ez ugyan olyan, hogy az igazán okos ember soha nem mondja magára, hogy okos. Ez a viselkedés inkább már az önbizalom hiány felé hajlik. Kihangsúlyozza az előnyös adottságait, hogy ezzel takarja a hibáit, viszont ezzel a kirívó viselkedéssel csak az ellenkező hatást éri el. A túl nagy magabiztosság sem kedvező. Ott volt például az általános iskolában Virág nevezetű osztálytársam. Szegény lánnyal egyetlen probléma volt, hogy nem voltak mellei. Mindenki deszkának csúfolta. Ezt elkerülendőn elkezdett arcoskodni, hogy ő milyen menő, milyen fasza ruhái vannak, mindenkinek beszólt, szóval próbált menő csaj lenni. De közbe meg ugyanúgy deszka maradt mindenki szemében, mert azt mondták, hogy mit akar ez a csicska, hisz tök lapos.

Természetesen, ha valaki jól teljesít valamiben, elért valamit, legyen magára büszke. De ne gondolja magát Istennek, vagy utánozhatatlannak, felülmúlhatatlannak. Mindenkinél van jobb. Plusz szintén relatív dolog, hogy kinek mi a jó.

Vannak bizonyos fordulópontok és bizonyos papírok, amik megváltoztatják az embert. Ezt már az egyik előző írásomban kifejtettem és sajnos csak megerősítést nyert az elmélet.

Előbb utóbb minden ilyen embernek letörik a szarvát és az nagyon tud fájni. Ezért jobb inkább a földön maradni és az arany középutat követni.

Hogy jobban megismerj...

Mostanában elég nagy rumli volt körülöttem és rengeteg minden történt, szóval ha akartam volna se tudtam volna leírni. Most megpróbálom mindezt pótolni.

A cégnél az elmúlt hetekben nagy a káosz. Igazából a munkám két dologra redukálódott: számlázás és várakozás. Ez az új számlázási rendszer eléggé felkavarta a kedélyeket, de mit lehet csinálni, azt kell tenni amit a főnök mond. Elég sokat idegeskedtem emiatt, de úgy gondoltam, ha kiforrják magukat a dolgok minden könnyebb lesz. A várakozásom úgy tűnik, hogy megérte, mert megoldódni látszanak a dolgok.

A múlt héten megrendezésre került a helyi „parasztrendezvény”, amin az „én” cégem is felvonult. Természetesen ki kellett vennem a részem a munkából, amit nem is bánok így utólag. Az elején nagyon ódzkodtam tőle, mert uniformist kellett viselnünk- szoknya, blúz, kis kendő- de mivel a szoknyát behelyettesíthettük nadrággal így annyira nem is volt vészes. 2 napot segédkeztem kinn és még ha el is fáradtam, nagyon éleztem. Egyre jobban érlelődik bennem a gondolat, hogy vissza kéne térnem a vendéglátásba. Más dolgunk nem is volt igazából, mint hogy prospektusokat rakjunk ki, kiszolgáljuk a partnereket illetve az érdeklődőket és persze, hogy rendet tartsunk a területen. Természetesen közbe beszélgettünk, hülyéskedtünk, este pedig buliztunk.

Az egyik kollégámmal kapcsolatban ki is alakult egy kis kötődés, ami talán kölcsönös. Sok kis apró jel utalt arra, hogy tetszem neki és bevallom én sem voltam/vagyok közömbös. Sajnos nagyon ritkán találkozunk, néha beszélünk telefonon. Borsod megyében lakik, tehát az ország másik végében, így nem lenne sok értelme a dolognak. Ja, amúgy Nándinak hívják. A péntek esti buliban volt egy olyan pillanat, hogy azt hittem elalélok tőle. Nem akarom igazából részletezni, mert olyan gyerekesen hangzik. De olyan jó volt. Annyira aranyos srác. Még azóta is gondolok rá, többet is mint kellene. Legközelebb szerintem csak az év végi bulin találkozunk, mert nem nagyon jár le hozzánk, csak ha nagyon muszáj.

Ez is jellemző rám, hogy mindig olyan fiúkat nézek ki, akiknél vagy ezért vagy azért nem lenne esélyem. Vicces! A többi kollégám meg mindig baszogat, hogy van e már pasim. Nem értem miért kell ez. Nem elég, hogy magamban nem tudok megküzdeni ama kérdéssel, hogy miért nincs, nem kell, hogy még más is csesztessen miatta. Én tényleg szeretném és úgy érzem készen is állok rá, de ha soha nem jön össze, nem tudok mit tenni.

A céges buliról nem kívánok beszélni, eléggé megrázó volt, valószínű megálltam a fejlődésben. Ami viszont pozitív, hogy a Nándi nagyon édibédi volt és a főnökömmel tök jót énekeltünk és láttam rajta, hogy tetszik neki.

Viki mostanában beszélget egy sráccal, akit még a „tengeri” fesztiválon ismert meg. Ez már nagy jelentőséggel bír, hogy akkor csókolóztak, a srác- aki amúgy Barni- mégis utána is érdeklődött iránta. Felvette a közösségi portálokon és msnen is. Szóval valami kialakulóban van, aminek tényleg szívből örülök. Vikire már ráfér egy kapcsolat, ami épkézláb, normális és emberi érzelmeken alapszik. Örülök, hogy talán egyenesbe jön. Tudom, hogy nem fog elhanyagolni, mégis a társadalom torzszülöttjeként fogom érezni magam. Mert akkor már tényleg csak én maradok. Eddig ketten voltunk és tudtuk egymást rugdalni. Bár lehet, hogy ha ő szerez valakit akkor én is fogok. Vagy legalább nem néznek minket leszbinek.

Kedves Viki! Soha nem akarnék neked rosszat és ez nem a rosszindulatú irigység ami bennem van, mindössze én is szeretnék ilyet, de nem sajnálom tőled, remélem ezt Te is tudod!

Még a Viki témához annyi, hogy VÉGRE BEFEJEZTE A SZAKDOLGOZATOT, amit az utóbbi időben már csak „tudodmi”-nek neveztünk, mert ha meghallottam a szakdolgozat szót az idegroham kerülgetett! Hehe! De ennek vége! Ma este befejezzük az utolsó simításokat.

Pontosabban ő, de Betti és én segítünk egy picit.  Így elolvasva csak gratulálni tudok, én nem biztos, hogy össze tudtam volna hozni egy ilyen szép dolgozatot. Szerintem az enyémnél vért fogok izzadni.

Azt hiszem mára ennyi kedves gyerekek.

Az egész hetem egyszerűen pocsék. Kudarc kudarc hátán. Se a munkában sem máshol nem jönnek össze a dolgok. Egész héten az új számlázási rendszer miatt téptem a hajam. Robi meggyőzhetetlen. Nem érti meg, hogy nem kivitelezhető az, amit kér. Elegem van a cégből, de az állásomat sem szeretném elveszíteni. Haloványan él bennem a remény, hogy majd jobb lesz.

Vártam a hétvégét, hogy végre kiereszthessem a fáradt gőzt a helyi fesztiválon, majd pihenjek, de egyik sem jött össze. Tegnap kezdődött az egész hacacáré, este Padödő koncert, amit még élveztem is egészen addig míg meg nem láttam Lajost a Judittal. Ez egy kicsit lehúzta a hangulatom és rávett, hogy igyak még egy doboz sört. Cigim elfogyott, Vikit tarháltam. Pisilni Bettiékhez kellett bekéreckedni, mert nem volt sehol sem eubudi. A tüzijáték szép, habár uncsi volt. Inkább csak a nyakam görcsölt be. Eszembe jutott, hogy ez így nem fasza, hogy a Lajos a Judittal nézi a tüzijátékot. Igazságtalan mert velem kellene néznie. Sört kisalma, kisalmát sör követte. Ismét pisi, csalánban ahogy kell. Aztán mentünk pár kört a dodzsemen, ami azért megvallom feldobta a hangulatom. Az már kevésbé, hogy 300 pénz volt egy menet. Nem baj, jót mulattunk. Aztán dumáltunk Husiékkal, éneklés is volt, sőt még hörgés is. Aztán mivel éjjeli egyet ütött az óra úgy gondoltam ideje hazasétálni. Mivel már az agyamban is volt, tudtam, hogy nehéz lesz reggel a kelés. Ugyanis Veszprém felé vettem az irányt. Ma megkezdődött a második évem az egyetemen. Hihetetlen ezt így leírva „kimondani”. Elég vegyes volt az első napom az iskolában. Majdnem elkéstem. Kerestem a termem, nem találtam. Azt megismertem az egyik szaktársam és kérdeztem h hol lesz az óra. Erre jött egy másik szaktársam, aki mondta, hogy elmarad, mert a tanár lebetegedett. Mondom fasza. Örültem neki végül is, hogy nem kell ott fonnyadoznom a suliban, de bosszantott, hogy ezért keltem ilyen korán és levezettem potyára 160 km-t, amiben nem is a fáradtságom, annál inkább a benzin költség a fájóbb. Mikor hazaértem nem igazán volt időm pihenni, mert mentünk Mária napot köszönteni. Hatalmas ebéd, zabakóma. Kedves rokonságom jól fel is idegesített, mint szokásosan ilyenkor. Nem is akarok róla beszélni. Amúgy is morgós napom van, mert kialvatlan vagyok és másnapos. Remélem Viki melegszendvicse megvigasztal, mert ha az sem lesz jó, akkor tényleg öngyilok leszek.

Már nagyon vártam a hétvégét, mert már elegem volt a munkahelyből. A héten felhalmozódtak a szarságok és nagyon kikészültem. Amúgy is érzékenyebben vettem a dolgokat, meg hát nem is aludtam mostanában túl sokat.

Péntek délután elkezdtem regenerálódni, de az este nem hozta a várt eredményt. Szinte senki nem volt a  kocsmában. Krisztivel, Kálmival, Zsoltival ültünk az asztalnál, de két mondat annyit sem beszélgettünk. Engem is eléggé lehangolt a környezet. Az eső is zuhogott. Megérkezett Betti, akkor már feloldódtunk és normális menetben ment a társalgás.

Kb. éjfélkor mentünk haza. Szó esett a bundás kenyérről, amit nagyon megkívántam és meg is rendeltem szombaton reggelire. Be is kajáltam belőle. Mivel időben felkeltem úgy gondoltam valamivel el kell ütnöm az időt. Amúgy is mivel kialudtam magam egész tettre kész voltam, amit furcsálltam is, mivel mostanában ezt az állapotot nem sikerült elérnem. Szóval neki álltam kitakarítani a szobámat. A legutolsó sarokba is benéztem a ronggyal, a porszívóval és a felmosóval. Szőnyeg, ágynemű a teraszra, plédek párnák mosógépbe. Ablak kitárva. Íróasztalról dzsuva eltüntetése.  Pókok, portigrisek és egyéb állatkák deportálása. Nagyon büszke voltam magamra és délutáni pihenőként eldőltem olvasni.

Úgy volt, hogy megyünk Tatára Grétához, mert Krisztián már hiányolt minket. Zárójelben megjegyzem ez nagyon jól esett tőle. Szóval fél7re beszéltük meg Kávéba. Jó volt kiszabadulni itthonról és nem a megszokott kocsma arcokat nézegetni. Svédország- Magyarország meccs volt, a kivetítőn lehetett nézni, de eluntuk és inkább a teraszon beszélgettünk. Titkon Svédországnak szurkoltunk, de ezt nem nagyon mertük bevállalni, tartva a lincseléstől. Krisztián kicsit becsiccsentett és olyan jókat mondott, hogy szakadtunk a röhögéstől. Gréta meg még titkon kommentálta is. Egész emberi időben itthon voltunk. Le is feküdtem aludni és ma délben arra keltem, hogy öcsém a pankrátorokat megszégyenítő ugrással rám vetődött miközben ordította, hogy kejjjééééééééé!!! Nagyon örültem neki.

Az előbb voltunk Bettiéknél megnézni, hogy alakul a ház. Két hónappal ezelőtt voltunk ott és már nagyon sokat változott, de azért még lesz vele munka bőven. Jó látni azért, hogy milyen szépen alakítgatják jövendő otthonukat és időt meg energiát nem kímélve dolgoznak rajta.

Ja, amin meglepődtem, hogy Gee megkérdezte tőlünk, hogy kimegyünk e este kocsmázni.

Most már tuti, hogy bír minket! Két ekkora bók, már el se fér a testemben a májam. Először Krisztián, most meg Gee…hmmm. Nagyon jó! Többet nem is kívánhatnék!

Folyamatosan csak gondolkodom. Az emberek érzelmi megviseltségéről. Egyikünknek nagyobb a problémája mint a másiknak és mikor összeülünk egy nagy gondkupac vagyunk és egymás túllicitálva megpróbáljuk a saját kínlódásunkat ecsetelni. De vajon ez jót tesz e bárkinek? Azzal, hogy elmondjuk sajnos nem oldódnak meg. Ugyanúgy ott motoszkálnak a fejekben, ott keserítik az életedet. Itt a szó már nem elég. Viszont tanácsot meg senki nem tud adni, hogy mit kéne cselekedni, hogy jobb legyen.

Vikivel vagyunk így. Mindketten ugyan abban a csávában vagyunk. Annyira szeretnék neki segíteni és bánt, hogy depressziósnak kell látnom a barátnőmet, de egyszerűen nem tudok neki mit tanácsolni, mert én magammal szemben is tehetetlen vagyok. Meghallgatom szívesen akár százezerszer is, de szaros közhelyeken kívül semmit nem tudok neki mondani. Ilyenek pl.: Majd jobb lesz , nem kell elkeseredni, biztos van olyan pasi aki téged akar, élvezd amíg fiatal vagy, tudom milyen érzés stb. Annyira szánalmas! Tiszta gáz! Mert az igazság az, hogy ha nekem mondják sem hiszem el. Szóval egyáltalán nem vigasztaló.

Mindannyian egyedül vagyunk és így elég nehéz megbirkózni a gondokkal. Persze mindenkinek máshogy sikerül. Valaki otthon begubózik, valaki pedig szétbulizza és szétissza az agyát meg bohócot csinál magából. Valaki beletemetkezik valami tevékenységbe. Valaki a barátaihoz menekül (már akinek van ilyen). Csak az a kérdés melyik a leghumánusabb mód? Melyik az amelyiktől nem fordulsz be véglegesen és örök önsajnálatra ítéled magad?

Tegyük tisztába a dolgokat; az elsődleges gond a párkapcsolati problémák. Van nekem egy főnököm. Nevezetesen Jenő. Na most ez az én főnököm 37 évesen egy besavanyodott vénember hatását kelti. Se feleség se gyerek. 30 évesen a szülei vettek neki egy lakást, hogy végre kezdjen önálló életet és ne lógjon a nyakukon. Annak ellenére hétvégenként még mindig anyuci főztjét szlopálja és vele mosatja ki a szennyest. Szóval anyámasszonykatonája, ahogy mondani szokták. Ez a Jenő életében nem csajozott, valószínűleg nem is volt barátnője. Csak a tanulásnak, majd később a cégnek kezdett élni. Teljes mértékben önbizalomhiánnyal küzd ezért nem is jött össze neki semmi. Nem jár el sehova. Begubózik a Tv elé és nézi a hülye német csatornákat mert ehhez az egyhez ért, a német nyelvhez. Hiába hívják a haverjai, a munkatársak akárhova, ő ne megy. Csak magát sajnálja. Naphosszat sóhajtozik, hogy neki milyen nehéz, meg neki a legszarabb. Jó tudni, hogy a munkájában nem szakad meg. Vezetői pozíciót tölt be, tehát a fizetése nem kevés. Abból nem költ semmit, mert olyan sóher, hogy arra szavak nincsenek. Ugye említettem, hogy a lakását a szülei vették, aminek a rezsiét is szintén a mai napig a szülei fizetik. Főzni az anyja főz hétvégenként, mosni is ő mos. Ebédelni az étkezési utalványból jár. Céges autó a segge alatt, úgyszintén céges mobiltelefon. Van kemény 3 nadrágja, 3 pólója, meg 3 pulcsija, egy öltönye és hozzá egy ing. Tehát a ruházkodására se figyel oda. Amit költ az az , hogy reggelente megveszi a 3 zsemlét a boltban, amit reggelire nyom le nagy kínszenvedések árán, mert olyan száraz.

Rengeteget tudnék még róla mesélni és szinte csak negatívat. A teljes mértékben önsajnálatban megposhadó ember mintapéldája.

Mára meg már esélye se lenne bárkit is felszedni. Annyira berögzültek a szokásai és az egyedüllét, hogy képtelen lenne elviselni maga mellett akárkit is. Szóval mondhatjuk, hogy halálra van ítélve.

Én speciel nem szeretnék erre a sorsra jutni. Nem akarok itthon megsavanyodni. Nincs már bennem sok remény, csak haloványan pislákol, de akkor is meg akarom adni az esélyt arra magamnak, hogy összejöhet. Rengeteget csalódtam már. Rengetegen átbasztak. Ezért félek. De a lelkiismeretem legalább tiszta lesz, hogy megpróbáltam és nem zárkóztam el az esetleges boldogság elöl.

Ma például hivatalos vagyok egy buliba. Nem akarok elmenni mert tudom, hogy fájdalmas lesz. De lehet, hogy ez kell ahhoz, hogy elősegítsen lezárni egy folyamatot. Edzenem kell és gyakorolnom, hogy Lajosra úgy tudjak tekinteni, mint egy barátra. És talán ha látom, hogy másnak csapja a szelet, megint fejbe kólint és megálljt parancsol az érzelmeimnek. Plusz lesznek ott olyan emberek akiket nem ismerek, hátha….

Segíthet az is, ha viszek fülest és elkezdek Mando-t hallgatni. Björn mindig észhez térít.

Remek, hogy nem csak nekem van szar napom. Legszívesebben felállnék és itt hagynám ezt az egész kócerájt.Jenő meggyanúsított azzal, hogy én egy követ fújok a Retexisszel, mert látta, hogy futva nyitok neki ajtót.Ami azért nem teljesen így volt. De magában már a feltételezés is sértő. Nagyon kiakadtam!

Ma hoztam haza egy kis munkát, mert nem végeztem időben. Nem nagy szám, de tisztára elkapott az az érzés, mint mikor iskolába jártam, hogy tudod, hogy meg kell csinálnod, de minden mást szívesebben csinálsz, mint amit kell. Megnéztem egy filmet, és teljesen úrrá lett rajtam az álmosság. Igaz délután nem ittam kávét és a megfelelő folyadékmennyiséget se vittem be a szervezetembe. Borzalom! Tisztára mint mikor dolgozatra készültem. De most még akkor sem fogok nekiállni. Hehe

Rég írtam blogot, bár eseménytelen volt az elmúlt pár nap, hét. Amit elkönyvelhetek,hogy utálom a munkahelyem, kimerültem idegileg, a mozgáshiánynak köszönhetően visszaszedtem 2 kilót. Még mindig nem találtam meg életem szerelmét (a valóságban), de ugyan miért is keresem, mikor még önmagamat se találtam meg. Nem hiszem, hogy csak ez lennék, mint ami az utóbbi időben megmutatkozott. Nagyon elhagytam magam. Abszolút testi lelki sivárság. Fel kéne rugdalnom magam és végre élveznem az életem. Lassan vége a nyárnak. Akárhogy is nézzük már csak egy hónap és én a VOLT fesztiválon kívül nem mozdultam ki sehova. Maximum a munkahelyemig illetve a szomszéd utcában levő kocsmáig másztam el. Öcsém bezzeg tud élni! Állandó mozgásban van. Vagy pecázik, vagy strandra megy, vagy lemegy kondizni, esténként meg hétvégén kert partik, bulik, meg megy a balcsira. Soha nincs itthon. Azért irigylem egy kicsit. Bár mondtam neki addig csináld míg megteheted! Nem tudom én is miért viselkedem úgy mint egy vén trotty. Mintha nekem kéne viselnem a háztartás gondját meg felügyelni 5 gyerekre meg 12 órában dolgoznék. Holott egyáltalán nem. Egyszerűen nincs energiám. Nincs motiváció. Néha úgy elmennék valahova,de ötletem sincs. Meg hát kivel? Vikinél hangulat függő, meg ketten….úgy utálom, hogy nekem nincs baráti társaságom akiket össze lehetne csődíteni. Arra gondoltam, hogy még a nyáron jó lenne egy kerti partit csinálni, de fingom nincs, hogy kiket hívjak el. A vége az lett, hogy nem csinálok banzájt. Ott lesz Viki,Betti, meg Gréta azt kifújt. Kegyetlen egy passzív teremtés vagyok.

Az utóbbi napokban nem tudnám más jelzővel illetni magam, csak azzal, hogy idegbeteg. Egyszerűen minden és mindenki idegesít. Összejöttek a dolgok. Sok kis apró szarság, de összejött. A melóban, itthon, az emberi kapcsolataimban, mindenhol. Elegem van. Semmi másról nem szól az életem, mint hogy úgy táncolok ahogy más fütyül. Meg más kedvét keresni, máshoz alkalmazkodni. Mindenki önző. Csak a saját gondja a fontos, neki a legszarabb, kit érdekel, hogy a másikat hogy bántom meg, meg úgy egyáltalán mit érez. Ne számít. Ezek után nekem se fog számítani. Mindenki készüljön fel, mert én is mocskos önző geci leszek. Én is ott fogok keresztbe tenni a másiknak, ahol csak tudok. Nem szerepel a szótáramban többé, hogy bocsánat. Leszarom. Leszarok mindenkit! Elegem van ebből a rohadsz szemét világból és az undorító emberekből!

Nem kell megijedni, nem őrültem meg. Az utóbbi két irományom két elbaszott éjszaka és álom szüleménye. Annyira abszurd és lehetetlen szituáció, hogy úgy gondoltam megörökítem. Azért egyszer, ha visszaolvasom, biztos jót fogok nevetni rajta. Durva, hogy a tinédzserkoromban olvasott rózsaszín ponyvák a mai napig kísértenek. Romantikus irománnyal még sosem próbálkoztam, de ezzel bebizonyosodott, hogy a „szuperszexi férfi láttára benedvesedő puncis” történetek nem az én világom. A lelkem mélyén romantikus vagyok, de ehhez nem eléggé. Úgy gondoltam, a sok siránkozás mellé beiktatok egy olyat, ami nem evilági, tehát nem szar, hisz hepiend a vége. Björnnel egymáséi lettünk.

Ahogy mostanában tapasztalom ez sajnos a valóságban nem így van. Vikinél is elkezdődött a depi-korszak ismét és már mindkettőnk feje felett sötét felhők gyülekeznek. Tiszta edemsfemöli.  Eddig ő legalább kitartott, próbálta pozitívan felfogni a dolgokat, de ez a kilátástalanság őt is felemésztette. Ő legalább próbálkozott, bevetett mindent, míg én csak passzívan vártam a csodát. Nem meglepő, hogy betelt nála a pohár. Tegnap mikor megnéztük Bettiék házát, bennem is ugyan azok az érzések kavarogtak, mint benne. Nekem talán soha nem lesz ilyen. De nem is a ház, hanem egy olyan férfi, aki mellett egy házvásárlásba, egy közös életbe bele lehet vágni. Egyszerűen nem hiszem el, hogy ennyire kilátástalan a helyzetünk. Hogy miért kell, hogy ilyen nehéz legyen párt találni. Nem találom a probléma forrását. Ennyire nem lehetünk balfaszok, hogy mindig rossz ajtón kopogtatunk. Igazából a férfiak hozzáállása az ügyhöz sem pozitív. Tapasztalataim azt igazolják, hogy csak az egyéjszakás kalandra mennek. Régen, hogy ha meg akartak fektetni egy csajt és tudták, hogy ebből nem lesz semmi komoly, akkor is megpróbálták legalább a látszatát kelteni annak, hogy együtt vannak és nem csak titokba járnak össze kefélni. Az utóbbi 2 évben nem mondhattam el magamról, hogy én együtt járok valakivel. Még akár egy hétről is legyen szó. Ez eléggé elkeserítő. Anyám is mindig mondja, hogy fiatal vagyok, meg legyek szerelmes. Mert mit ér a fiatalság szerelem nélkül. Persze muter, a szerelem egy dolog, csak mikor nem viszonozzák… na az már cefet. Igazából már ezt is viccesen fogom fel. A violin kulcs helyett egy nagy L betűt fogok tetováltatni, ráadásul a homlokomra. Ez vagyok én. Lúzer. De nem tudok mit csinálni. Ha nem kellek a kutyának se, akkor nem kellek. Válság van a szerelem terén is. Az őszinte érzelmeket is elérte a recesszió. Hiába, megszorítások vannak, nem osztogathatjuk csak úgy a szívünket jobbra balra. El kell tenni a keményebb időkre. Bár én már annyi érzelmet spóroltam össze, hogy talán a világ összes férfiját tudnám szeretni. Bárcsak a pénzzel lennék így. Nem jelentene problémát kifizetni félévente a 130 rongyot az iskolára.

Itt a kánikula is, ennek is örülni kéne. Ehelyett az elsötétített, hűs szobában gubbasztok. Legalább együttérzés van bennem.

Ismét egy botrányos este. Megint találkoztam Björnnel, pedig tudtam, hogy nem szabad. Teljesen berágta magát az életembe, még aludni sem tudok tőle. De én voltam a hülye, mert elmentem megnézni a koncertjüket. De hát nem tehetek róla, imádom a zenéjüket. A közönség soraiban tomboltam, Viki pedig a színpad mellől nézte újdonsült barátját. Hívott, de én nem akartam menni. Nem akartam kísérteni a sorsot, hogy összefussak Björnnel a legutóbbi eset miatt. Aztán mégis csak utol ért a végzet. Már vége volt a koncertnek, pakolták össze a színpadot. A sörömet kortyolgatva vártam Vikit, miközben szórakozottan bámultam a szállingózó rajongókat, a csillogó szemű lányokat, akik áradoztak a zenekar tagjairól. Majd a színpadra tévedt a tekintetem. Még magamnak se mertem bevallani, de Björnt kerestem. A hangfalakat és gitárokat tologató segédek között titkon reménykedtem, hogy láthatom még egy kicsit, mielőtt hazamegyek. Egyszer csak ott állt mellettem. Csodálatosan festett. Fekete szűk farmerben és fekete bőrdzsekiben volt. A dzseki alatt piros pólót és hozzá illő piros tornacipőt viselt. A koncert hevétől izzadt hajfürtjei csíntalanul a szemébe lógtak, amit egy laza mozdulattal félresöpört. Szép, telt cseresznyepiros ajkai hamisan mosolyra húzódtak, amikor látta, hogy észrevettem, mert a sörömet félrenyeltem. Tenyerébe fogta az arcom és gyengéden letörölte az államon végigcsorduló habot. Még mindig nem jutottam szóhoz. Viki és Gustaf megérkezése törte meg ezt a bűvöletet. Egymást átkarolva és vigyorogva közeledtek. Viki mindenáron rá akart beszélni, hogy ugorjunk le egy kis afterpartira az egyik klubba. Szerencsémre a fiúkat lefoglalták a lesben álló rajongók, akik autogramért kuncsorogtak. Félrevontam kedves barátnőmet és elmondtam neki, mi történt a múltkor és nem szeretném magam kísértésbe vinni. Azt mondta nem lesz semmi probléma, majd odafigyel ránk és Gustaffal mindig ott lesznek velünk, nem hagynak minket magunkra. Mivel nem tudtam több kifogást találni, meg amúgy is nehezen mondok neki nemet elindultunk egy eldugott kis szórakozó helyre. A taxiban a sofőr mellé ültem, nem akartam megkockáztatni semmi testi érintkezést Björnnel, mégis mögém ült, egész úton előre hajolt és a vállaimon pihentette a kezét, miközben beszélgettünk. Megérkezvén a klubba remek hangulatba kerültem. A zene szuper volt, az emberek szépek voltak és társaságunk férfitagjait sem zaklatták. Táncoltunk, ittuk a söröket, egyre fesztelenebb hangulatba kerültünk. Már kezdtem megfeledkezni arról, hogy nekem távolságot kell tartanom Björnnel, mikor egyszer csak átfogta a derekam, magához húzott és hevesen megcsókolt. Egy kis időre átadtam magam az érzésnek, hisz olyan szenvedélyes volt. A lábaim szinte felmondták a szolgálatot, még jó, hogy erősen szorított magához. Egyszer csak villámcsapásként ért a felismerés, hogy ezt nem szabad. Hisz házas. Meg egyébként is. Felháborodásomban ellöktem magamtól és elkezdtem vele ordítani a táncparkett közepén, hogy hogy képzeli mindezt. Teljesen elvesztettem a fejem. Elkezdett magyarázkodni, hogy megromlott a házassága, elhamarkodott döntés volt a frigy és már egy ideje nem is él együtt a feleségével. Nem igazán értettem, hogy mit mondott még, mert ő is ideges lett és valamit svédül is karattyolt. Szó szót követett, már szinte mindenki minket nézett, erre fogta magát és elrohant. Nagyon rosszul éreztem magam, hogy így neki estem. Ráadásul jogtalanul megvádoltam olyan dolgokkal, amikről nem is ő tehet. Felnőttek módjára meg kellett volna beszélnünk. Cefet érzés volt, mert nem akartam elveszíteni. Viki vígasztalt, de mikor Gustaf odajött, ő is megmondta, hogy a világ legnagyobb barma vagyok, ha nem megyek most utána, mert ilyen embert nem találok megint. Hívtam egy taxit és a szállodához mentem. Gustaf megmondta a címet és a szobaszámot, úgyhogy tudtam, hova kell mennem. Felrohantam a lépcsőn és vadul dörömbölni kezdtem az ajtón. Vártam, vártam, már majdnem sírtam. Közben szidtam magam, hogy mekkora egy hülye vagyok. Egyszer csak kinyílt az ajtó. Ott állt és nem volt meglepődöttség az arcán. Tudta, hogy utána megyek. Csak nézett rám a tüzes tekintetével, ahogy szokott. Álltunk szemben, mint két kiéhezett fenevad, akik mindjárt egymásnak rontanak, hogy a másik húsából falatozzanak. Nem maradtak már szavak. A tekintetek mindent elmondtak. Ő felkapott, megcsókolt és bezárult mögöttünk a szobaajtó….

Tegnap este összefutottunk Björnnel és Gustaffal. A moziteremben ültek egy padon ahol várták a következő fellépőt. Oda mentünk hozzájuk és szóba elegyedtünk. Én Björn mellé telepedtem, Viki Gustaf mellé paszírozta be magát. Remekül eltársalogtunk, majd Viki nagy vihorászások közepette lelépett Gustaffal. Björn félreérthetetlen közeledéseket tett felém. A pad támláján átvetett kezem kezdte simogatni, majd egyre közelebb hajolt. Amúgy is zavarban voltam, hisz nem minden nap találkozik az ember ekkora sztárral és ilyen nemes hímpéldánnyal. Tudtam, hogy angoltudásom nem elég tökéletes ahhoz, hogy megértessem vele, nem akarom, hogy közeledjen. Hogy miért, mikor gyönyörű férfi? A tökéletes szó megtestesítője…csak egy baj van vele: házas. Mindezt tudtam és vadul kalapáló szívem felett az agyam diadalmaskodott. Nem engedtem, hogy megcsókoljon. Pedig akartam! Nem állhattam tüzes tekintetét, amivel rám nézett. Tudtam, hogy akar és én is őt. De nem lehetett. Lányos zavaromban elkezdtem csacsogni minden hülyeségről. Kérdeztem a zenekarról, de nem válaszolt. Csak nézett rám. Éreztem, hogy nem bírom tovább, majd remegő lábakkal feldúltan távoztam. Megkerestem Vikit, aki Gustaffal a zöld függöny ráncai között kukucskálva várták a fejleményeket. Nekik persze összejött. Kézen fogva távoztak. Én pedig ott maradtam az elfolytott érzelmeimmel. Egyedül.

Nem rég értem haza a Viktória fesztiválról. Drága kedves Viki barátnémnak volt a születésnapja. A korát nem közölhetem, de ez úton is Isten éltesse őt még nagyon sokáig (Nekem, mert egy önző dög vagyok)!

Adtunk a szervezetnek megint. Végül is zöldség-gyümölcs napot tartottunk. Volt meggy, körte, barack, alma, meg a vodka is valami cefréből készül, úgyhogy nagy kegyesen azt is ide sorolhatjuk. Maláta, komló annyira nem fogyott, megmaradt egy tálcányi. Legalább a következő bulira lesz utánpótlás. Szemem színe is ment de az nem tett ránk semmilyen hatást. Ha már a zöldségeknél tartunk…a kaja…huh. Kicsit túlbecsülve a képességeimet hatalmas adagot vettem magamhoz. Anett nem törődve azzal, hogy én még táplálkozok, a téma a fosás és a hányás volt. Ezzel úgy érzem megvuduzott, mivel nekem mindkettő sikerült. Ennek ellenére jó volt a buli. Szűk körű kis kerti parti, iszogatás, beszélgetés, zene hallgatás, ami átcsapott üvöltő zenébe, üvöltő Dióba és vedelésbe. Annyira azért nem volt vészes. Jöttek fiúk is akiket nagyon szeretünk. Főleg én vagyok hálás Kötyének, amiért vigyázott rám, miközben aludtam. Lényeg, jó volt. Nagyon. Bár a fejfájást ma kihagytam volna. Meg a cefre szagot.

Ja, még gitározás is volt. Tibbah tanított egy kis Nirvana-t, amit majd ma is fogok gyakorolni, amint feléledtem, megfürödtem, megnéztem a büszkeség és balítéletet, ittam még két kávét és sunytam egy picit. Így fél 2 magasságában nem tudom mennyire lesz időm minderre, de összehozom. Meg lassan el kéne kezdeni összepakolni Voltra. A sátrat a mai napig nem próbáltam meg felállítani, úgy van ahogy megvettem. Az az igazság, hogy lusta is voltam, aztán meg az esőre fogtam. Ha minden igaz baba időnk lesz egész héten. Kánikula, esőmentesség. Nagyon díjaznám. Nem tervezek nagy lerészegedést, mert nem szeretnék minden nap így kinézni ahogy most, meg a fürdés egy kicsit neccesebb. Most, hogy pénteken Tatán voltunk, megismerkedhettünk újra a mobil vécék higiéniájával. Már el is felejtettem, milyen undorító dolog ez. Azért a Volt előtt ez kellett. Kell vinni higikendőt. Biztos, ami biztos.

Még mielőtt elfelejtem. Péntek, Tata, Tatu18 koncert. Köszönjük fiúk, nagyon jó volt. Érdemes volt megvárni a fél 1et. Mestinek külön köszönettel tartozom az inspiráló hatásért (újfent) és itt megjegyzendő, hogy a már amúgy is mókuscsalogató hangja még mókuscsalogatóbb lett. És a gitárral is odatette magát. Ja és azt is köszönöm, hogy megismert, adott puszit és hogy még mindig nagyon finom illata van.

Tegnap este meg még ma reggel is tele voltam ötletekkel és viccekkel amiket szeretem volna leírni, de sajna nem jutottam olyan helyzetbe, hogy meg tudjam örökíteni.

Most tanulnom kéne, mégis inkább itt körmölök. Abba a szent meggyőződésbe ringatom magam, hogy ezen már nem fog múlni. Ami talán igaz is.

Tegnap jó volt egy kicsit nem menni munkába. Nem kellett rohannom. Reggel szörnyű álomból riadtam: megérkeztünk a Volt fesztiválra mikor is rájöttem, hogy otthon hagytam a piát és a bankkártyámat és van nálam kemény 3 rongy. Majd következő álomkép, hogy Gesztenyét próbálom meggyőzni, hogy vigyen haza a teherautóján, de ő már ivott. Ezért mondtam neki, hogy majd én vezetek nem érdekel, de nem akarta engedni mert kormányváltós volt a teherautó. Elég vicces volt, ugyan akkor tényleg nagyon beleéltem magam, hogy mi lenne, ha mindez tényleg megtörténne. Be is szarnék. Figyelmeztető jelnek vettem, hogy inkább már mindent jó előre bepakolok és nem hagyom az utolsó pillanatra.

Túltéve magamat az álmon, megreggeliztem. Tojást ettem, ami már nagyon hiányzott. Elég ritkán tehetem meg, hogy egyek. Megfőztem a kis teámat és kávémat, összekészülödtem és elindultam Veszprémbe. Végig a Bumerángot hallgattam. Szakadtam a röhögéstől. Aki szembe jött velem biztos hülyének nézett. Amúgy is jó kedvem volt, meg a táj is lenyűgözött. Tiszta gyűrűk ura meg férfi fán terem keverék. Olyan jó volt. Hamar odaértem, pedig nem is mentem gyorsan. Sőt.

A suliban nagy nehezem megtaláltam a tanár irodáját ahol már egy csomóan álltak sorba. Sok cuki muki. Beirattam a jegyem, zúztam az alagsorba az ügyintézőhöz, leadtam a kérvényt a szakmai gyakorlat elfogadására. Pipa minden, lépek ki az épületből, sietek fel a lépcsőn, egyszer csak a szemben lévő épületünknél megláttam Kareszunkat. Legalább is azt hiszem ő volt, profilból nem nagyon tudtam kivenni. Spuriztam, nehogy meglásson, még nem voltam kész a találkozásra.

Hazafelé kicsit nehézkesebb volt az út, feltorlódott a sor, ott tökölődtünk. Útközbe eldöntöttem, hogy ha hazaérek befekszem egy kár forró illatos fürdőbe erre apám itthon tesped. Mondanom se kell kurvára örültem neki. Nekiálltam rendet rakni, erre elküldött kajáért. Gyűlölöm mikor itthon van, mert semmit nem lehet nyugodtan csinálni. Mindig fülel. Mit csinálsz? Mi ez a hang? Miért ez miért az? ÁÁÁÁÁ. Brrrr.

Ennek ellenére nagy kínok és fájdalmak árán leepiláltam a lábam, mert Volton nem vagyok hajlandó borotvával szenvedni. Hát mit ne mondjak ez szarabb mint a gyanta. Kegyetlen. Hogy mit kell a nőknek kiállniuk??!!

Ma reggel kipihenten, jókedvűen keltem, de amint beértem a melóba, egyből elszállt. Nem igazán tudtam mit kezdeni magammal. Orsinak se volt munkája, ezért vele beszélgettem. Bár ahogy észrevettem senki nem erőltette meg magát ma. Bejött Lacus mert ott dolgozik anyukája. Nagyon örültem neki, mert már 1 éve is van, hogy találkoztunk. Legalább egy órát beszélgettünk a dohányzóban. Nem nagyon zavartattam magam, mert nem volt ott a Nagyfejű, meg amúgy sem érdekel. Szépen beborítékoltam a számlákat azt jöttem haza. Nem volt egy nagy mutatvány amit végre hajtottam a nap folyamán. Átnézegettem az elméletet, de ráuntam. Semmi értelme már tanulni. Amúgy sem fűzök hozzá sok sikert, nem is tudom, hogy van e értelme lemenni a semmiért.

Nem baj, holnap megkezdődik a party service, megint pár nap az ördögé, majd irány VOOOOLT!!!!