Mostanában sokat töröm a fejem a költözésen. Legalább is nagyon bennem van a mehetnék. A munkahelyről is és B.ról is. Nem azért, mert olyan rosszul érezem magam itt és a szüleimmel sincs semmi bajom. De egyszerűen hajt valami, egy belső hang, ami azt mondja, hogy fel kell mennem Budapestre. Már lassan egy éve, hogy ez van, de soha nem hallgattam rá. De már egyre erősebb. Fogalmam sincs, hogy fogom megoldani ott az önálló életemet és miből fogom eltartani magam, csak azt tudom, hogy szeretném és lehet, hogy boldog lennék ott. Szinte nincs olyan nap, hogy ne gondoljak rá, hogy milyen lenne, ha ott laknék vagy, hogy milyen volt, amikor ott laktam. Történtek szarságok, de arra sem tudok rossz érzéssel gondolni. Igen, nagyon hiányoznának azt itteni barátaim, az itteni környezet és Pesten olyan egyedül lennék, mint az ujjam. De úgy érzem, hogy majd egyszer meg kell próbálnom. Lehet, hogy ha önálló életem lenne távol a szüleimtől és az olyan emberektől, akik azzal foglalkoznak, hogy ki mit tesz, végre megszabadulnék a gátlásaimtól és önmagam lehetnék. Ma pesti albikat nézegettem. Legalább 150-200 nettót kell keresnem, hogy kényelmesen ellegyek. Álmodik a nyomor, de semmi nem lehetetlen. A VI-VII. kerületnél lejjebb nem adom, de még egy 40ezres garzon is plusz 30 rongyba kerül. Szóval 70ezerrel kell számolni rezsivel mindennel együtt. Kell még minimum ugyan ennyi a magam fenntartására. Szóval nem könnyű, de egyszer csak megvalósul. Ez tipikus példája annak a társadalmi morálnak, hogy egyedül nem megy. Másnak simán összejön az élet. Nem kell megijedni, nem mostanában megyek, csak eléggé foglalkoztat a gondolat már jó ideje. A Kriszti nagyon ki van erre akadva, hogy miért kell innen elmenni, már csak a Kata példájából tudom, én nem mondtam neki. Az a baj, de ezt Krisztinek nem mondtam, hogy én inkább bátorítottam a Katát, hogy menjen Pestre, nem pedig marasztaltam. Szerintem az ő lelkének is jót tenne, ha kiszabadulna innen a börtönből és végre szabad lehetne. Tudom most egy kicsit belecsaptam a lecsóba, de ez most csak így jött. Akik közel állnak, úgyis tudják, hogy vannak ilyen ambícióim. Fogalmam sincs, hogy viszem véghez ezeket a terveket, de biztos össze fog jönni. Sokkal könnyebb lett volna minden, ha gimis koromban nem fosik a picsám Budapesttől. Szépen elmehettem volna oda tanulni, már lenne egy diplomám és lehet, hogy munkám is. Lenne jó pár ismerősöm és nem lennék egyedül a nagyvárosban. De akkor nem ismerem meg azokat az embereket, akiket most ismerek és valószínű az életet sem tudnám ilyen szemmel nézni. Valószínű egy sznob pesti picsa lennék, aki bulizgatna, csini lenne, koktélozna és kosztümben járna dolgozni. Fura lenne. Még elképzelni se tudnám magam ilyennek. Bizonyára így kellett mindennek lennie.