Bendegúúúz

Furcsa belegondolnom, hogy az a csók nem jelentett semmit, hisz erre vártam már másfél éve. Vagy csak tagadni akarom, hogy igen is jelentett valamit. Bárhogy van is, mikor együtt nevetünk, úgy érzem még így 3 év után is, hogy Ő az én Mr. Big-em.

Már megint azt álmodtam, hogy egyetemre járok...

Ez most akkor mit jelent???

Nem értem, hogy az emberek miért nem hordanak már kalapot!?

A hold homályosan dereng az ablakom közepén…

Egy fiú és egy lány motoroznak. A fiú vezet, a lány pedig mögötte ül és szemét behunyva szívja magába a fiú tarkójának és hajának illatát, majd a hátához simul és féltőn karolja át derekát.

Hirtelen belemosolyognak a kamerába, a fiú elengedi a kormányt, a lány pedig befogja a szemét. Mind a ketten szívből kacagnak és együtt suhannak a boldogság felé, egy olyan világba, amit csak ők értenek.

Még mindig ugyan az, újra és újra…L…csak ennyi.

Ma eljött a sorsdöntő pillanat...

Felregeltem Faszbukra!!!!

De minek?????? Remélem lesz valami haszna....

(Már engem is elragadott ez a pusztító vész. Hidd el magával ránt, mert úgy érzed, hogy kimaradsz valamiből.)

Egyszerűen csak szeretnék jó ember lenni. Vagy, ahogy anyukám mondja jó keresztény.

Reggel mikor a lekésett buszról sétáltam hazafele eszembe jutott a kérdés: Mit kérsz születésnapodra?

Erre én azt válaszoltam, hogy nem tudom. Pedig most már tudom, mit kellene kérnem. Bátorságot és kitartást.

Sajnos ezt akárkitől nem kérhetem. Nem mehetek végig a sárga köves úton, mint a Gyáva Oroszlán, hogy talán majd Óz ad nekem egy kis bátorságot. Az vagy van, vagy nincs. Nem is olyan bátorságról beszélek, hogy félni a sötétben, vagy a bogaraktól. Hanem félelem az élettől, a tettektől. A nagy tettektől, a döntésektől, a felelősségtől.

Kitartás pedig azért kellene. hogy ezeket a tetteket végig is tudjam csinálni, ki tudjak mellettük tartani. Soha semmit nem csináltam még semmit végig és jó lenne már valamit teljes erőbedobással elejétől a végégig tisztességesen elvégezni.

Úgy döntöttem ideje lenne normális blogot írni. Igaz mostanában nem történik semmi különös. Csak tengetem a napjaimat, amik meg úgy szaladnak, hogy szinte követni sem tudom.

A parasztfesztivál óta kicsit gyengélkedem, legalább is ismét erőt vett rajtam a kedvetlenség és motiválatlanság. Azt hiszem, ezt nevezik mókuskeréknek. Munka, otthon, alvás, munka. Persze néha nem is vágyom többre, mint hogy megnézzek egy jó filmet a puha fotelból vagy bebújjak a meleg ágyba, egy könyvvel, miközben levendula illatozik az olajlámpából.

Itt az ősz. Szeretem ezt az időszakot. Mikor a nap már más szögben süt és így új megvilágításba kerül a világ. Reggelente köd van és hideg, napközben pedig mintha még erőlködne a nyár, de a fákról lehulló levelek igazolják, hogy visszafordíthatatlanul jön az ősz. Most is csodálatosan süt a nap, igazi kiránduló idő van, én mégis itt sorvadok az irodában és csak az ablakom előtt álló diófán veszem észre az ősz jeleit.

Sokszor eszembe jut, mikor még iskolába jártam. Ilyenkor még szépen írtam a füzetbe, rendesen bepakoltam a táskába, megírtam és megtanultam a házi feladatot, kikészítettem esténként a másnapi ruhámat és minden órán jegyzeteltem. Néha jó lenne még iskolába járni. A társaság miatt, a gondtalanság miatt. Bár néha még most is furcsa, hogy haza megyek és nem kell leckét írnom, nem kell készülnöm másnapra és ez jó. Meg hogy anyagilag önállóbb vagyok. Szerintem, ha a suliért pénzt lehetne kapni, mindenki örök életére iskolás lenne. Tegnap éjjel volt egy álmom, hogy a cég beiratott egy fősulira valami mérnöki szakra, hogy ezt nekem el kell végeznem, mert a cég számít rám és minden költségemet állják. Mondtam nekik, hogy nekem nem megy a matek, de hogy az is el lesz intézve. Eléggé kellemetlenül éreztem magam, mert úgy voltam vele, hogy szívesen megcsinálom, de tele voltam kétségekkel. Már nincs visszaút, meg elvárják, hogy megcsináljam, mi van, ha nem sikerül, mit várnak cserébe. Rosszul éreztem magam. Másnap végig ezen járt az eszem. Hogy valamit tanulnom kéne. De mi van, ha megint nem tudom végig csinálni? Mi van, ha feladom? Ha mégsem akarom igazán és csak kezdetben volt meg a lelkesedésem. Csalódást okozok a szüleimnek, a családomnak és egyáltalán magamnak, hogy megint egy dolog, amit nem tudtam végig csinálni. Igazából soha semmit nem csináltam még végig. Meg egyáltalán, mi az, ami érdekel? Még mindig nem tudom. Egy magyar vagy bölcsész szakra mi a fenének menjek el? A jog meg túl sok lenne az én hangya agyamnak, meg a kitartásomnak. A többi szakon meg aminek haszna is van, ott a mumus, a matek. 22es csapdája.