Bendegúúúz

Az alábbi listát úgy loptam egy ismerősömtől ,mert megrettentő volt számomra a felismerés, hogy 13 állítás igaz rám. A listán amúgy a felnőttség csalhatatlan jeleit olvashatjuk. Valami baj lehet, hiszem én még csak kisbaba vagyok. Vagy szar a lista.

 1. A cserepes virágaid életben maradnak.
2. A franciaágy körüli kergetőzés abszurd.
3. A hűtőszekrényben több az ennivaló mint a sör.
4. Reggel 6-kor kelsz (és nem akkor fekszel le).
5. A kedvenc slágeredet a liftben hallgatod.
6. Van esernyőd és figyeled az időjárás-jelentést.
7. A barátaid házasodnak és elválnak, nem összejönnek és szakítanak.
8. A nyári vakáció három hónap helyett csak egy hétig tart.
9. Egy farmer és egy póló már nem elegendő a felöltözéshez.
10. TE hívod ki a rendőrséget, mert a SZOMSZÉDBAN hangos a zene.
11. A rokonok nyugodtan mernek obszcén vicceket mondani a jelenlétedben.
12. Már nem tudod pontosan, hánykor zár a söröző.
13. Az autód biztosítási díja lefelé megy, a törlesztő részlet felfelé.
14. A kutyát Pedigree Pal-lal eteted, nem McDonald’s maradékkal.
15. Ha a buszon alszol, megfájdul a hátad.
16. Az ebéd utáni szundítás nem tart este hatig.
17. A randevú: vacsora és utána mozi (régebben ez csak a kezdete volt).
18. Már nem az MTV News a legfőbb hírforrásod.
19. A gyógyszertárba nem óvszerért és terhességi tesztért jársz.
20. A 200 forintos bor már nem számít "egész jó"-nak.
21. Reggel reggelizel.
22. A bevásárlólistán a cola, spagetti, sajt alatt egyre több tétel van.
23. "Régen jobban bírtam az italt..." helyett: "Többet nem iszom ennyit..."
24. A számítógép előtt töltött időd nagyobb része tényleg munka.
25. Már nem "alapozol" otthon (takarékosságból) mielőtt elmész egy bárba.

A mai nap büszke vagyok Magamra, mert:

1. reggel nem aludtam el, nem késtem le a buszt

2. csak 2 kávét ittam egész nap

3. kibírtam 3 szál cigivel egész nap

4. szépirodalom olvasásával palléroztam elmémet

5. szakítottam időt egy jó beszélgetésre egy régi baráttal

6. megpróbáltam minden helyzetben kedves és higgadt lenni

7. csak 5x jutott eszembe a Lajos

8. szeretettel gondoltam a Balázsra

9. habár a lustaság vezérelt, de nem mentem ki kocsmázni

10. holnap új tervekkel telítve vágok neki a napnak

Még mindig képtelen vagyok leírni a szombat estét.

De ha ez így is maradna, ez a pár sor emlékeztet majd.

Utálom az önzőséget, a gerinctelenséget és a 16 éveseket!

Mekkora egy irigy dög vagyok! Hihetetlen! Megint kedvenc hobbimnak hódoltam és rátaláltam egy szintén nőnemű ismerősömre. A diplomaosztóján készült képeket nézegetve teljesen besárgultam. Bár nem konkrétan irigységet éreztem, hanem szomorúságot, hogy talán én soha nem ölthetem magamra a talárt, nem vehetem át fogpaszta vigyorral azt a rohadt oklevelet és nem fotózkodhatok a családdal nagy örömmámorban úszva, hogy diplomás lett a kicsi lányunk. Ilyenkor döbbenek rá, hogy valamit nagyon elcsesztem. Igaz nekem nem hiányzik a diploma, bár úton vagyok felé, de ezt az egészet csak anyám miatt csinálom és azért nem hagytam még abba – pedig már párszor közel álltam hozzá – hogy nehogy szégyenben maradjon.  Nem tudás szintjén érzem magam ezáltal kevesebbnek, hanem azért mert ez a papír presztizs-kérdés. Szinte égő, ha nincs. Tök mindegy, hogy értesz-e ahhoz, amit tanultál vagyis tanítottak, vagy hány könyvet olvastál el, mennyire vagy művelt. Csak ott legyen. Mikor Balázs szobájában megláttam az oklevelét, akkor is ez az érzés tört rám, mint ami most. Hogy nekem talán soha nem lesz ilyen a szobám falán.

Már megint a rossz tapasztalat beszél belőlem és senki ne kövezzen meg azért, amit most írok, de a diplomások többsége lenézi a nem diplomásokat. Éreztetik veled, hogy egy senki vagy. A saját unokatestvérem lenéz!!! Jó, feldughatja magának, mert kb. annyit keres, mint én.

Kezdem egyre jobban a társadalom selejtjének érezni magam. Igaz én is termelek és nap mint nap növelem a GDP-t szorgalmasan, tehát semmivel nem vagyok kevesebb embertársaimnál. Dolgozom a segélyből élőkre és az állambácsira. Nem lopom meg és nem károsítom az országot. Mégis haszontalannak érzem magam. Egy kis porszem vagyok.

Eljött az ideje, hogy azt mondom, nincs kedvem bejönni reggelente a munkahelyemre. Elfáradtam. Elegem van ebből a mindennapos rutinból. A megjátszásból. Az emberek rejtett rosszindulatából. De engem nem vernek át. Sajnos itt mindenki ilyen. Azt hiszed jóban vagytok, közben nem is annyira mert kibeszél a hátad mögött. Én meg hülye vagyok, mert hagyom és továbbra is úgy viselkedek velük, mintha minden rendben lenne. Utálom megjátszani magam. Utálom, hogy mindenki hibái felett el kell siklanom, csak az én hibáim felett ítélkezhetnek. Ugyan ez vonatkozik általában az emberi kapcsolataimra. Hagyom, hogy faszkalap emberek megsértsenek. Hagyom, hogy részeg fiúk tegyék nekem a szépet, másnap meg mintha nem is történt volna semmi. Mert én meg hülye vagyok. Egy idióta, hogy leállok ilyenekkel. Egy igazi nő ezt nem hagyná. Egy igazi nő méltóságteljesen tud viselkedni. Akit tisztelnek a férfiak és eszükbe se jut megalázni. Aki a maga lényében tündököl és a fényében mindenki sütkérezni akar. Van önbizalma, tisztában van az értékeivel, de soha nem mondja magára, hogy tökéletes vagyok, csúcsszuper nő vagyok. Mert tudja, hogy ez visszatetszést kelt másokban. Mindez a tudatalattiában létezik.

Rájöttem, mindennek az önbizalom, a magabiztos fellépés a nyitja. De hogy legyen önbizalma valakinek, ha tisztában van a hibáival és tudja, hogy ezek a hibák társadalmilag nem elfogadottak. És még ha te meg is tudsz vele birkózni. - legalább is próbálsz - az emberektől folyamatosan kapod a negatív visszajelzéseket. Ezáltal egy helyben toporogsz, mert nem tudsz tovább lépni. Mindig visszavetnek. Lehet, hogy nem kellene a külső negatív behatásokkal törődni. De hogy lehet ezeket kizárni? Még ha azt mondod, hogy nem foglalkozol vele, akkor is ott motoszkál valahol a hátsó kisagyban és kihatással van a cselekedeteidre, döntéseidre.

Épp múltkor bevillant az agyamba, hogy úristen, mennyi visszautasítást kaptam már az életben, nem csodálom, ha nem merek közeledni senkihez. Szinte, mint egy diafilm vetítődtek le a szemem előtt konkrét események. Ezért negatívan állok az emberekhez. Ez így alapjában véve nem igaz, mert csak mint párkapcsolatra lehetséges egyedekhez állok negatívan. A többiekhez meg pozitívan, majd végül jól pofára esek. Így inkább falat építek magam köré és a bohócruhába bújva próbálom takarni a valódi érzelmeimet. Gyengének és sebezhetőnek nem mondanám magam. Mert nem sokszor omlottam össze. Sírni se szoktam csak nagyon ritkán. Átlagban egy évben 3x. Akkor is a piros betűs ünnepek környékén. Pedig Sophia Loren szerint érdemes minden nap sírni egy kicsit, mert jótékony hatással van a bőrre. Hát én nem ezt vettem észre. Kegyetlenül megcsúnyulok síráskor. Mintha a fájdalmam és minden rossz érzés, ami bennem van, kiülne az arcomra és könnyek képében próbálna belőlem távozni. Távozhatna már örökre.

Szükségem lenne egy kis pihenésre. Pár olyan napra mikor csak én vagyok. Csak magammal foglalkozom. Nem kellene aggódnom hülyeségeken. Nem kellene reggel korán kelnem, rohannom a buszra. Itt jópofizni. Igyekezni nem megbántani másokat. Megfelelni másoknak. Grr. Utálom! Most is itt ülök és napolaj illatot érzek. Ez már jelent valamit. Nem bírom ki Voltig. Ahhoz sincs már túl sok kedvem. Csak pihenni akarok, aludni, napozni, a lugas alatt feküdni egy jó könyvet olvasva. Semmi más vágyam nincs. Tegnap is 4 órát aludtam délután, fenn voltam 2 órát, azt megint visszafeküdtem aludni. Reggel mégis úgy keltem, mint a mosott szar. Meg most is olyan vagyok, mint akin átment az úthenger.

Tegnap vérszemet kaptam, újfent. Legalább is egy tüskét a lelkembe mindenképp. Az a dilim, hogy az ismerősök adatlapjait illetve képeit nézegetem az egyik közismert közösségi portálon. Kivel mi van, hogy van , stb. Ugyan akkor szétvág az ideg és még szerencsétlenebbnek érzem magam, még annál is, mint amilyen azelőtt voltam. Mindenki szupercsinos, szupertrendi, a Harvardra jár , ott szerez diplomát mindjárt vagy csúcsszupi állása van egy jól menő cégnél, Ibizára jár nyaralni és ott vírít mellette élete párja, aki mellékállásban a superman/superwoman. Na jó, persze túlzok. Szóval tegnap megnéztem az egyik ismerősöm (aki amúgy nőnemű) adatlapját. Mindig is tudtam és tisztában voltam vele, hogy jó csaj, minden pasi álma, ráadásul jó tanuló volt mindig is szóval nem buta és hatalmas érdeklődési körrel rendelkezik. Szóval, ha azt vesszük tökéletes. Kívül belül. Mindig is irigyeltem. Kis pondrónak éreztem magam mellette. A 163 centimmel meg a 60 kilómmal, a tacskó lábaimmal, az allergiámmal, meg a béna ruháimmal úgy mutattunk egymás mellett, mint a hercegnő meg a kobold. A kobold persze én voltam. Szóval, ahogy nézegettem, előjöttek belőlem újra ezek az érzések. Tetézte mindezt, hogy az, akit szeretek megdugta a közelmúltban. Nem kellene, hogy érdekeljen, de mégis érdekel. Vagyis bosszant. A csaj, akivel együtt él, nem érdekel, de erre a tényre, hogy lehet, hogy szexeltek, szét tudna robbanni az agyam. Ez még nem bizonyított dolog. Ezt csak ők tudhatják. Jó, nem lehet egy szavam se, mert én is voltam mással. De akkor is lépéselőnyben van.  Kezdem magam azzal hitegetni, hogy le se szarja, hogy mi van velem, meg nem jelentek neki semmit, de mire ezeket elhiszem, addigra megint megjelenik és romba dönt mindent. Megint elhiteti velem, hogy a barátja vagyok és szeret. Tudom, hogy hülyeség és én is hülye vagyok, mert hagyom, hogy ezt játssza velem. És már körbe is értünk, kerek lett az egész.

A tanulság az, hogy mekkora egy hülye vagyok!

A mai napot mindenképp negatívként könyvelhetem el.

Nem sikerült a vizsgám, többet ettem a kelleténél. Nem ittam meg kellő mennyiségű folyadékot. Este kimentem a kocsmába ahelyett, hogy tanultam volna, ráadásul sört ittam a betervezett narancslé helyett. Eláztam az esőben és későn értem haza.

Ezek miatt a hangulatom sem volt épp a legjobb. Azt hiszem ezt a napot minél előbb le kellene tudni. Csak ne gondolkodjak…

Ma visszatért lelkembe a nyár, ezt az időjárás sem hazudtolta meg. Tisztáztam magamban az érzéseimet, amit már azt hittem, hogy sikerült kiírtanom magamból. De minek tagadjak?! Ez van. Kimondtam magamnak és ez megnyugvással töltött el. Egyszer majd biztos jön valaki, aki megváltja nálam a világot. Ahogy sétáltam hazafelé a langyos nyári éjszakában Charlei-t hallgatva (Mindenki valakié) boldognak éreztem magam. Tudom, hogy ez a szerelem, amit érzek soha nem válhat valóra, de így jó minden ahogy van. Nem aggodalmaskodok és nem görcsölök, hogy mi lenne ha, vagy mi lett volna ha. Felesleges. Annyi minden vár rám, időpocsékolás ezen rágódni.

Itt ülök a kis szobámban, a nyitott ablakon belengedez a szellő, a füstölő beizzítva, rock’n roll bluest hallgatok és inkább az zavar, hogy a jelen pillanatban érzett boldogságom nem tudom szavakba önteni. Meg se tudom magyarázni, hogy mitől vagyok boldog. Örülök, hogy nyár van, hogy végre papucsban mehettem a kocsmába, kiülhettem a kerthelységbe és egy jó sör mellett elbeszélgethettem a barátnőmmel. Hogy délután a napon ülve egy kicsit leégtem. Hogy holnap is kánikula lesz. Hogy 16 nap múlva mehetek fesztiválozni. Ezeknek az apró dolgoknak is van jelentőségük és igen is, hogy kell nekik örülni. Akár egy szál virágnak az út szélén. Sokan ezt szentimentálisnak tartják meg hülyeségnek. Pedig annyi szépség van az életben. Sokszor én sem veszem észre. Vannak napok, amikor nekem is felhők vannak a fejem felett. De akik mindig csak a rosszat látják, soha nem lesznek egy pillanatra sem boldogok. Én most az vagyok és nem is akarok lefeküdni aludni, mert félek, hogy ha felkelek már nem ezt fogom érezni és vége szakad ennek az érzésnek. Legszívesebben kikiabálnám az ablakon, hogy hahó mindenki én most jól érzem magam, ünnepeljünk és bulizzunk. Minden szembejövőre rámosolyognék a barátaimnak pedig puszit adnék a homlokára és megölelném őket. Ha lenne szárnyam, most repülnék.

Az arcom még mindig ég

Ahol a szád hozzám ért

Tudom, hogy szeretsz...

Érzem!

Senki nem néz rám úgy,

Ahogy Te rám nézel

Senki nem mondja ki úgy a nevem,

Ahogy Te kimondod

Szavak nélkül értelek

Ahogy Te is Engem

Néha a tetteink mást mondanak

De ezek vagyunk

Te és Én

Belém ivódtál

Ott és akkor

És most kimondom

Végérvényesen és tagadhatatlanul

Szeretlek!

Még 16 évesen írtam egy kis fogadalom listát, mikor is új életbe kezdtem. Akkor hagyott el a barátom másfél év együtt járás után egy gebéért. Nagyon magam alatt voltam és éreztem, hogy változtatnom kell magamon. Most is ezt érzem. Igaz nem hagyott el senki fizikailag, de már én kezdem elhagyni saját magam testileg, lelkileg. Persze ezek a kis szösszenetek az idő folyamán elfelejtődtek, de ideje frissíteni, hisz a mai napig használhatók és megfogadandók.

Íme:

-         Minden percem hasznosan fogom eltölteni

-         A megjelenésem minden időben kifogástalan lesz, még otthon is (rendes frizura és tiszta ruha, sehol egy lerágott köröm, szőrös testrész)

-         Rendet tartok a szobámban- elpakolom a ruháimat, leviszem a szennyest, mindig beágyazok

-         Nem lustálkodok

-         Szépirodalmat is olvasok

-         Minden nap megnézem a híreket vagy a rádióban meghallgatom

-         Remek társasági ember leszek, mindenkivel próbálok kapcsolatot teremteni, beszélgetni, próbálok belefolyni a társalgásba és érdeklődést mutatok a többiek felé

-         Nem beszélek csúnyán

-         Nem élősködöm másokon

-         Besegítek a házimunkába

-         Tiszteletet és őszinteséget mutatok a szüleim felé és próbálok velük jó kapcsolatot teremteni

-         Rendesen fogok enni

-         Minden nap megiszom legalább 2 liter folyadékot

-         Ha tehetem tornázni, táncolni fogok, eljárok biciklizni

-         Tartom a kapcsolatot a barátaimmal és nem csak felületesen egy-egy alkalomra ruccanok össze velük

-         Nem leszek bunkó senkivel sem, még ha bal lábbal keltem ki az ágyból, akkor sem

-         Nem rágódom többet a régi pasijaimon vagy kapcsolataimon, mert mindez már a múlté

-         Önálló leszek

-         Belehúzok a tanulásba

-         Nem fog érdekelni, hogy mások mit gondolnak rólam

Mostanában nem sok minden történt. Vagyis pontosabban semmi olyan ami megmozgatott volna. De már szégyelltem a pofám, hogy nem írok. J

Szóval. Nagyon izzítok már a VOLT fesztiválra. Még egy hónap, de már alig bírok magammal. Annyira szeretnék már kikapcsolódni és szó szerint agyilag kikapcsolni. Mikor fesztelenül fesztiválozhatok. Nem kell azon aggódnom, hogy ki lát részegen, akár egész nap ha úgy tartja kedvem. Azt veszek fel amit akarok. Olyan csöves lehetek amilyen akarok. Nem kell attól félnem hogy mit szólnak anyámék, mert nem kell hazatántorognom ha rosszul vagyok. Lényegesen megnő a szabadság faktor. Már csak azért kell imádkozni, hogy fasza idő legyen. Meg hogy legyen legalább egy fiú akinek tetszem. Ha bók nélkül jövök haza inkább a vonat alá vetem magam mint, hogy felszálljak rá. Ha az ember egy ilyen fesztiválon MINIMUM EGY szexuális/házassági/partnerkapcsolati ajánlatot nem szed össze LEGALÁBB EGY RÉSZEG embertől, ott már hatalmas gondok vannak. Vagy külső vagy mentális. Szóval utána még lehet is gondolkodni. Mert ha már egy holtra betoszott faszinak se tetszel…na az már gáz.

Életemben nem voltam még fesztiválon. Azt se tudom, hogy néz ki egy ilyen. Maximum a képekből és baráti információkból tudok kiindulni. De biztos vagyok benne, hogy nem lesz nehéz asszimilálódni. J

Túlságosan nem akarom bele élni magam, mert amit nagyon eltervezek és nagyon várok az általában rosszul sül el, vagy rosszabb lesz, mint amit várok. Ezért nem várok semmit sem. Az alapdolgokat természetesen meg kell szervezni, mint az indulás, mit viszünk, hogy csempésszük be a piát és egyebek. De konkrét elvárásaim nincsenek. Ami tuti, hogy jó koncertek lesznek és lesz sör is, ami ugyebár lényegesen megalapozza a hangulatot.

Szerda óta eléggé lehűlt a levegő. Teljesen elmúlt a nyári meleg, inkább kora tavaszi hangulat van.

Tegnap este Tatán voltunk Grétánál. Nem történt semmi különös, csak beszélgettünk, de jó volt végre normális emberek között lenni.

Valahogy elrettentő volt a tudat, hogy még egy hétvégét itthon kell tölteni.

Ma Sebőnél lesz gyereknapi kerti parti. Már előre látom, hogy mi lesz. Mi Vikivel nézzük egymást, a többiek meg elmerülnek a szemem színében vagy a sörben. Bár most csatlakozik hozzánk Betti is. Így talán jobban feltaláljuk majd magunkat.

Nem sok kedvem van menni, inkább ülnék itthon. Jazzt hallgatok, most épp írok, de amúgy meg olvastam. Végre rend van a szobámba, úgyhogy bele tudtam ülni a kis olvasó fotelembe. Hideg van, az előbb esett az eső. Szét fogunk fagyni. Ilyen időben még a sör sem esik jól.

Sajna nincs már kibúvó. Vikit nem akarom cserben hagyni, meg már megvette a cuccokat.

Olyan álmodozós, révedezős hangulatban vagyok. Sokszor veszem észre magamon, hogy csak meredek a semmibe, de nagyon nem arra figyelek amit épp csinálok. Ez tegnap a vezetésemen látszott meg. Most meg azon, hogy ezt a szöveget is már legalább egy órája írom. A franc megette az álmodozó mindenemet.

Ja, végre a kezembe vehettem a VOLT jegyemet. Csak el ne felejtsem addig, hogy hova raktam! Ejj… J

Már rég írtam blogot. Igazából nincs is miről. Ha írok is csak rinyálok. De azért van ez az egész, hogy kiírjam magamból, ami bánt. Nekem mindig segített.

Végre 3 nap pihenő következik. Rám fér. Nagyon el vagyok fáradva. Szinte minden nap elalszom, agresszív vagyok az emberekkel és az allergia sem kímél. Kellene egy teljes nap mikor nem csinálok mást csak mint a babák; alszom, eszem, wc, alszom. Másra nem is vágyom jelen esetben.

Itt ülök egyedül az irodában. A Lányok a szomszédban vihorásznak. Semmi kedvem átmenni. Nem velük van a bajom, egyszerűen csak képtelen vagyok most bármilyen kommunikációs kapcsolatot létesíteni. Jenővel már nagyon kezdünk hasonulni. Ő allergiás lett én pedig antiszociális. Ez így nem jó. Valahogy már semmi nem izgat fel. Mármint nem szexuálisan, hanem amúgy. Pl. tegnap Viki végre megvette a VOLT fesztiválra a bérletünket, de valahogy nem éreztem azt a lelkesedést, amit kellett volna, hogy végre még egy lépéssel közelebb kerültem a nyaralásomhoz.

Talán megfáradtam. Szeretnék már kiszabadulni ebből a mindennapos rutinból. Ez a mókuskerék. Reggel felkelek, rohanok a buszra, itt egész nap a monitort bambulom, hazamegyek, gitározok vagy szintén a monitort bambulom, majd este kimegyek sétálni vagy kocsmázni, késő este hazaesek, lefekszem aludni, majd másnap reggel meg megint hulla fáradtan kelek. És ez így megy minden nap.

Valamin változtatni kell. Mondjuk, például vidámnak kellene lennem. Őszintén. Az a baj velem, hogy sokszor megjátszom, hogy jó kedvem van. Pedig nem. Mindenki azt mondja, hogy nekem milyen jó, mert én mindig mosolygok. Mindenki azt hiszi, hogy semmi gondom az életben. Pedig van. Lehet, hogy másnak ez nem nagy, de nekem az. Jó, nem kell éheznem. Nincsenek olyan szintű anyagi gondjaim. Van mit felvennem. Vannak szüleim, nem vagyok árva. Van munkahelyem. Van 1-2 barátom. Az a baj, hogy meg sem tudom fogalmazni, hogy mi igazából az én problémám. Talán legfőképp az, hogy nem vagyok kibékülve magammal. Nincs önbizalmam. Csúnyának, tehetségtelennek, butának és dagadtnak tartom magam. Magammal szemben nagyon pesszimista hajlamú vagyok. Nekem úgyse sikerül semmi, úgyse jön össze, én ehhez béna vagyok, hülye vagyok, csúnya vagyok, stb. Azért nem tudom, hogy ebből a zenekarosdiból is mi lesz. Komolyan sírni tudnék, ha eszembe jut. Egyszerűen képtelen vagyok gitározni. Úgy gitározni, ahogy kell. Jó, én magasra is tettem a mércét. De annyira bosszant, hogy nem megy úgy, ahogy azt én szeretném. Hiába gyakorlok, napi 4-5 órákat, már görcsöt kap a kezem, már közel járok az ínhüvelygyulladáshoz, de akkor is csinálom, csinálom, de nem megy. Sokszor ott tartok, hogy bebaszom a gitárt a sarokba. De nem teszem. Csak kurva anyázok, azt csinálok valami mást. Viki mondta, hogy Gesztenyét vegyük be dobosnak a zenekarba, de én ezt nem akarom. Képtelen vagyok Gesztenye előtt játszani. Nekem Ő a példaképem. Ő egy sátánbaszta zseni. Soha nem leszek olyan jó, mint Ő. És nem akarok előtte beégni.

Ja, a másik bajom meg az éneklés. Hiába mondja Viki, hogy jó hangom van, tudom, hogy nem. Ő csak elfogult velem. Komolyan már ott tartok, hogy lehet neki kéne énekelnie.

Sajnos az a helyzet, hogy semmiben nem vagyok tehetséges. Nem értek semmihez. Mindig lesznek nálam jobbak és ez engem mindig is visszavetett. Pedig már meg kellett volna szoknom, hogy senkinek és semmiben nem vagyok elég jó

Fura dolgok történnek mostanában.

Valahogy nem szívesen járok társaságba. Teljesen lefoglalnak a saját kis gondolataim.

Most is itt ülök az irodában egyedül és míg máskor zavart ha az Orsiék becsukják az ajtót, most egyáltalán nem. A munkámra se tudok koncentrálni. Pedig azt se mondhatnám, hogy nem aludtam ki magam. Bár tegnap későn feküdtem le, mert dolgoznom kellett, sürgős munka volt. De végül is nem kérték, szóval potyára dolgoztam. Be kell fejeznem, de nem volt olyan fontos, mint amilyennek beállították.

A tegnap este nagyon felhúzott. Tibbah kegyetlen bunkóvolt. De legfőképp primitív. Ilyen beszólások után nem vagyok vele hajlandó bármilyen kapcsolatot fenn tartani, sem kommunikálni. Bocsánatot úgyse fog kérni, nálunk ez nem divat. Innentől kezdve köszönöm szépen de nem kérek a társaságából.

Vikivel szinte teljesen magunkra maradtunk. Ezek után Bettin és Geen kívül szinte senkit nem mondhatok barátomnak itt. Azért ez szánalmas. Lehet, hogy bennünk van a hiba. Hogy mi nem vagyunk életuntak. Hogy mi nem arra gyűjtjük a pénzünket, hogy a kutya szemét felvarrassuk meg a  nyúlnak citrom illatú almot vegyünk. Vagy nem az a legnagyobb szórakozásunk, hogy elvisszük a kutyákat sétálni. Tudom ez eléggé cinikus a részemről. Senki ne értsen félre, mert mindenki azt csinál amit szeret, meg ami neki tetszik. De ne is ítélkezzenek! Az ilyen emberek akik a posványban töltik mindennapjaikat csak irigyek. Irigyek arra, hogy lehet máshogy is élvezni az életet. Mert egyesek meghazudtolják önmagukat. Külső kényszer hatására választják a börtönt, ahelyett, hogy lépnének. Mert valójában nem ilyenek. Én is jártam így, de tanultam belőle. És megfogadtam, soha senkiért nem fogom feladni saját magam. Kompromisszumokra hajlandó vagyok, de önmagam kifordítására nem. Ha valaki nem tudja a másikat úgy elfogadni ahogy van, az nem érdemel egy percet sem az életéből.

Az elmúlt napok elgondolkodtattak és átértékeltek bennem jó pár kapcsolatot. Amit eddig őszintének hittem, az meghazudtolódott. Vagy azt hittem, hogy igazi, kiderült, hogy csak álca. A baráti körünk haldoklása már egy ideje elkezdődött, nem hirtelen történt. Lassú fájdalmas halált halt. Régebben is voltak jelek. Csak nem figyeltem.

Mikor elkezdtünk Tatára járni Vikivel valahogy minden megváltozott bennünk. Láttuk, hogy lehet ezt másképp is csinálni. Lehetnek az emberek másmilyenek mint itt.

Ott mindenki közvetlen és kedves volt már az első találkozáskor, álarc nélkül azok lehettünk akik vagyunk és így fogadtak el. A második találkozáskor pedig ők jöttek oda hozzánk.  Nem az volt, hogy fintorogtak ránk és bunkóztak, hanem úgy viselkedtek, hogy szinte nekik volt megtiszteltetés, hogy megismerhetnek minket.

Soha nem felejtem el azt az estét, mikor Virát lehívtam hozzánk. Már ezer éve nem találkoztunk és Kittit is meg akartuk látogatni aki kisbabát várt. Estére nem terveztünk igazából semmit, csak azt, hogy leviszem Bástyába aztán majd alakul valahogy az este. Hát alakult is csak az a baj, hogy negatív irányba. Azok az emberek akiket a barátaimnak hittem, vagy legalább is a baráti köröm tagjai, olyan bunkón viselkedtek Virával, hogy az leírhatatlan. Nagyon szégyelltem magam. És az a baj, hogy egyedül én szégyelltem. Mondanom se kell egyikük sem próbált meg vele akár 2 mondatot se beszélni. Egyből levonták a kis hülye következtetéseiket, meg elnevezték savanyu uborkának és ennyi. Borzasztó belegondolnom abba, hogy ezek után mit gondolhatna rólam a Vira, Hogy nekem ilyen emberek a barátaim?! Hisz madarat tolláról embert barátjáról. Ettől az estétől kezdve megfogadtam, hogy senkit nem fogok ide lehozni. Itt csak az ítélkezés folyik, és mindenkiről negatívan vélekedni.

Csak az a kérdés „kedves barátaim”, hogy néztetek már tükörbe illetve magatokba? Mert az a helyzet, hogy rohadtok belülről! Ez a nagy igazság! A posvány és a szar élet…az vár rátok!

Miért kell elítélni olyanokat, akik mernek még ebben a szar világban jókedvűek lenni?

Merik jól érezni magukat? Mernek tenni azért, hogy ne legyen szar! Mert mi merünk tenni, ti pedig nem! És ezért ti vagytok az elítélendők…mi mégse ítélünk el titeket!

Ma végre megérintett a nyár szele. Ma korábban jöttem haza a munkából, mert nagyon begyulladt a szemem és már alig láttam. Eléggé szenvedtem úgyhogy Jenőke hazahozott. Kb. délben értem haza és annyira fura volt mert régen voltam már délben itthon. És újra éreztem azt az illatot. A nyár illatot, amit már nagyon rég nem éreztem. Pontosabban azóta, mióta már nem járok suliba. Ugye aki dolgozik, annak nincs nyári szünet, nincs mit várni. Esetleg a tikkasztó hőségből jövünk rá hogy beköszöntött a legszebb évszak.

Mikor még az iskola biztonságos ám annál nem kívántabb falai között lógtunk mindennek meg volt a maga rendje és ideje. Májusban jöttek a dolgozatok tonnaszámra, tanultunk a jobb jegyért (már aki) és mikor ezek lecsengtek, lezárták a jegyeket, jöttek a diáknapok, egyéb városi fesztiválok, a délutáni csavargások, ejtőzés a söröző teraszán… és tudtuk, hogy pár nap múlva már nincsenek kötelezettségek, felkerül a táblára a VAKÁCIÓ felirat, és az egész nap, mind a 80 nap a mienk. Mikor is azt csinálunk amit akarunk. Ki elment nyári melózni megkereste a kis zsebpénzét, amiből le tudott ugrani a haverokkal a Balcsira pár napra lazítani, ki otthon ejtőzött minden nap, ki az egész nyár alatt 1 hetet volt itthon mert mindig utaztak valahova.

Én az egész nyáron itthon ülősbe tartoztam. Imádtam. Igaz, voltak bosszúságok, mint pl. öcsém már reggel 9kor idecsődítette a fél haveri kört, vagy egyéb nem kívánatos házimunkákat kellett ellátni. De az a tikkasztó hőség, mikor izzad az aszfalt is, fekszem a hűs ágyneműn egy szál bugyiban, besötétítve az egész házban és a tvben pedig Santanatól a Smooth címü szám megy.

Na az egy remek nyár volt. Esténként irány Bástya, kerthelység, ha nem értél le 8kor már nem volt helyed és hatalmas volt a hangulat. Vagy ha nem a kocsmában ültünk, bicikliztünk a faluban vagy kiültünk a lovaspályára.

Mióta dolgozom ez nincs. A tavalyi nyár is nagyon hamar elment. Szinte észre se vettem. Úgy kellett megerőszakolnom magam, hogy hétköznap is éljek társadalmi életet a munkán kívül. Volt néhány összeröffenés egy kis UNO partira. Bár sok minden változott azóta. Az emberek elmentek, már nem járnak ki annyian. Csak páran maradtunk. De így is jó. Megteremtjük a saját magunk kis világát.

Idén minden máshogy lesz. Most vagyok fiatal. Most kell kiélveznem amíg nem szakad egy férj a nyakamba 5 gyerekkel. Megyek végre valahára nyaralni (VOLT Feszt.) így röpke 6 év után. Van jogsim úgyhogy nem vagyok helyhez kötve, oda megyek ahova akarok. Valószínű párszor elmegyünk Grétához is Tatára. Ott a Balcsi is… és az a jó, hogy Bettyék is mindenben benne vannak. Nem kell csak kettesben mennünk Vikivel csak ha mi akarjuk úgy.

Idén minden máshogy lesz. Igazi nyaram lesz. Eldöntöttem. Hm.

Bevallom eddig lusta voltam megírni a péntek estét, de most, hogy megkaptam a fényképeket valahogy megihlettek.

Szóval már nagyon régóta izzítottunk Vikivel erre az estére, mivel punk buli volt ismét. Igaz az a zenekar akit mi nagyon akartunk (bár már nem annyira) nem jöttek el, bizonyos okok miatt, annak ellenére remekül éreztük magunkat.

Nekem amúgy is izgi napom volt, mert matek vizsgára mentem. Reggel felvettem a díszmagyart, bepattantam az autóba és hatalmas késéssel megérkeztem a munkahelyre. Mondanom se kell nem erőltettem meg magam, mint ahogy senki sem. Lementem a műhelybe és rájöttem, ahhoz hogy nőként tekintsenek rám egyszerűen csak csinosan kell felöltözni. A fiúk bókjaitól teljesen zavarba jöttem, igaz voltak szexuális célzásaik, de hát mikor nem.

Főnököm már 1kor haza küldött, mondván úgyse veszi hasznomat meg egyébként is minek vagyok még itt. Persze én nem ellenkeztem. Haza érve úgy gondoltam mielőtt elindulok Veszprémbe eszek valamit. Na ez nagy hiba volt, mert a szép öltözékemet úgy ahogy volt leettem. Szóval gyorsan átöltöztem aztán indultam. Nagyon kellemes szép napos meleg idő, café del mar a cd lejátszóban napszemcsi…nagy feeling volt. Az út amúgy is gyönyörű, nem tudtam betelni vele. Út közbe láttam egy piócás embert és egy Case IH tulajdonost is akinek lelkesen integettem. Mikor már a 82es úton haladtam azért elkapott a harci ideg, mert feltorlódott a sor, Zircen meg nem egy öngyilkosjelölt gyalogos szökellt át előttem az úton. Egy stoppos csajt is láttam aki miután nem vettem fel komolyan anyázhatott. Ez eléggé lelkiismeret furdalást keltett bennem, és már ott voltam h visszafordulok érte, mikor ránéztem az órára és úgy döntöttem, hogy inkább egy kicsit jobban odalépek a gáznak. Mikor odaértem Veszprémbe még egy kicsit meg is nyugodtam, hogy még van fél órám, parkoló helyet is könnyedén találtam egész közel és a matematika tanszék felé vettem az irányt. Teljesen abban a hitben voltam, hogy az az M épület ahol a vizsga lesz. Hát sajnos tévedtem mert az az E volt. A lényeg hogy halvány fingom nem volt ezek után, hogy hol van az M épület és már az idő is eléggé szorított. Egy palit kérdeztem meg, az nagy körülményesen elmagyarázta hova is kell mennem. Hála égnek még időn belül betaláltam a terembe teljesen leizzadva. Igazából a vizsga miatt még izgulni sem volt időm. Mikor megkaptam a feladatlapot köpni nyelni nem tudtam, de aztán nagy nehezen neki álltam. Eléggé zavart, hogy a mellettem ülő csaj már a 3. oldalt írja tele és úgy körmölt, hogy majdnem felgyulladt a papír. Körül nézve a teremben megnyugodva vettem észre, hogy a többség azért többet vakargatja a fejét, mint amennyit a dolgozattal tölt. Persze ettől nekem nem lesz jobb jegyem, de a lelkiismeretem megnyugtatta.

Szép komótosan elindultam haza, bömböltettem a rádiót és vele üvöltöttem én is.

Mikor haza értem anyuék már pezsgővel és sörrel vártak, hogy akkor koccintsunk a névnapom tiszteletére. Éhgyomorra kellemes volt inni, be is pityókáztam elég hamar. Nagy nehezen nekiálltam készülődni. Nem vittem túlzásba az öltözködést, nem szeretek feszíteni, inkább a kényelem híve vagyok, így fesztelenül tudom élvezni a bulit, úgyhogy egy egyszerű póló-farmer összeállítás mellett döntöttem. Elég korán elkészültem, még Viki sem volt kész.

Kiszámoltuk, hogy Gee aznap éjszakás ezért felhívtam Bettyt, hogy jöjjön velünk bulizni. Én már Bástyában ültem és a sörömet szürcsölgettem mikor befutott. Kiderült, hogy múltkor mikor konfliktusom volt Vikivel Balázs miatt ő írt nekem üzenetet nem is egyet, de rosszul mentette el a számom, ezért nem kaptam meg egyet sem. Kifejtette a véleményét ezzel kapcsolatban, hogy szerinte én túl humánus vagyok és túl könnyen megbocsátok. Mert vele is történt ilyen. Szerinte egy barátság sem bír ki mindent. Én úgy gondolom és ezt neki is elmondtam, hogy ez nem akkora kaliberű dolog volt, hogy ezért én ekkora patáliát csapjak, Viki tanult belőle, remélhetőleg nem fordul elő még egyszer, mert megbánta amit tett. Nekem ez elég. Erről több szó nem is esett mert befutott Viki. Meg is lepődtem, hogy multivitamint rendelt, mert azt hittem iszunk. Megjelentek munkatársaim is, mert egyiküknek a legénybúcsúja volt a hátsó helységben. Azt hittem, majd nagy duhajkodás lesz, de nagyon is visszafogottak voltak. Megittunk italainkat és felzúztunk moziba ahol a punk buli volt. Épp a Road Stone zenélt mikor odaértünk, Nem volt olyan vészes zeneileg, én élveztem. Valószínű azért mert punk terén még nem kiforrott az ízlésem. Én mondjuk tisztelek minden zenekart, mert ki mernek állni és tudnak zenélni. Vagyis hozzám képest jobban zenélnek és van elég kreativitásuk, hogy számokat írjanak és azt meg is tudják szólaltatni hangszeren. Én még ettől nagyon messze állok. Szemrevételeztük a Pánikhangulatos fiúkat és megállapítottuk, hogy hmm… Nem maradtak sokáig, mivel Pestről jöttek és hosszú az út hazáig. A pultnál állva szóba elegyedtem  Detoxikálós Titivel és megdícsértem a zenéjüket és megígértem neki, hogy tombolni fogunk. Ez meg is történt. Ami a legjobb volt a végén átadták a Tatu18 üzenetét, hogy –Basssszatoooook!!!. Na most mi ennek tudjuk a történetét, mivel hát….nem fejtem ki. Ez után következett Pihent Elme, akiket nagyon vártunk. Gesztenyének volt egy kis balesete a szemével ezért nem ő dobolt, de így sem bírta ki, hogy ne produkálja magát. Természetesen mindenki kérésére elénekelte az Orgonavirág illatát amit végigtomboltunk. Utána jött az after. Mindenki azon zenélt ami a kezébe akadt. Én Törzsöknek segítettem be a doboknál. Majd utána nyomtunk egy duettet Gesztenyével, már fingom nincs miket énekeltünk. Lajos hazazúzott az akusztikus gitárjáért és arról nyomta a muzsikát. Produkáltak egy négykezest is Gesztenyével ami nagy sikert aratott, bár már alig lézengtek páran. Az este további eseményei kicsit homályosak, mert már adtam a májnak rendesen. Arra emlékszem, hogy Gesztenyét próbáltuk rávenni, hogy ne menjen haza, de mégis elment a Detoxikálós fiúkkal. Majd Vikiben már volt annyi, hogy felhívja és megmondja neki, hogy jöjjön vissza, ott aludhat náluk. Vissza is jöttek mind és elvonultunk a kiszhelységbe (próbaterem). Nagyon kellemesen csalódtam a Detoxikálós fiukba nagyon aranyosak és nagyon cukik. Nyalókát eszegettünk, zenét hallgattunk, meg előkerült a gitár is. Azt nagy nehezen takarodót fújtunk. Gesztenyével kinn aludtunk a kiszhelységben. Reggel elég kellemetlen volt Viki szülei előtt, mert ezzel azért nem számoltunk a nagy mámor közepette. Ráadásul másnap, lukácslaci hang és erre még rájött a megszégyenülés és bűntudat érzése. Gesztenyének fuvart is kellett szerezni, mert innen nem könnyű eljutni kelet felé, nagyon törtük a fejünket, hogyan lehetne hazajuttatni. Eszembe jutott Lajos, úgyis akkora spanok, biztos hazaviszi. Felhívtuk, jött is robogóval. Mint kiderült még mindig dolgozott benne az alkohol és egy szemhunyást nem aludt a buli vége óta. Így vitte haza Gesztenyét. Én is hazasétáltam, anyám már egy merő ideg volt, hogy hol a faszba lehetek reggel 10kor. Elfeküdtem és úgy gondoltam álcázva az alvást berakok egy filmet. Büszkeség és balítélet…erre volt szükségem. Egyszer csak hallom, ugat a kutya. Anyám kiabál, hogy valaki van a ház előtt. Kinézek látom Lajos dekkol a kapuban. Azt mondja Gesztenye Vikiéknél hagyta a szemcseppjét és el kell neki vinnie, Viki viszont nem reagált a dudálásra, mert már járt náluk. Még mindig nem igazán értettem, hogy mit is akar tőlem, de aztán felhívtam Vikit, hogy mit akar Lajos. A szemcseppek nagy nehezen vissza lettek juttatva tulajdonosuknak.

Este Tatára voltunk hivatalosak, mert haza jött Gréta tesója Galó és nagyon szeretett volna minket megismerni. A pénteki sittes stílus után úgy gondoltam kicsípem magam. Amit így utólag szarul tettem, mert undorító magassarkúban vezetni, feszengtem és fáztam. Viki meg nagyon lazára vette a figurát.

Sajnos nem voltunk túl kommunikatívak a fáradtságtól, egyikünk se aludt túl sokat. Galó haverja Csabi annál inkább. Nem lehetett lelőni a csávót. Csak beszélt csak beszélt és beszélt. Ami még nem is lett volna olyan nagy probléma, ha hozzá tudunk szólni, de sajnos nem. Csak ültünk bambán és próbáltunk érdeklődést mutatni. Több levesebb sikerrel. Olyan kellemes volt. A háttérben blues zene szólt. Egy remek nyári este…lett volna ha nem vagyunk picsa fáradtak. Éjfélkor már otthon is voltunk és nem afteroztunk, mentünk csicsikálni.

Csak azt tudom mondani, hogy köszönöm mindenkinek, aki hozzá járult a péntek estémhez, mert ilyen jó névnapom még soha nem volt!

Eseménytelen volt az elmúlt pár nap. Túl nagy a csend. Gyanúsan nagy. Rám jár a rúd mostanában. Volt ez a hétvégi érzelmi válság. Aztán a melóban sem nagyon akarnak sikerülni a dolgok. Holnap meg vizsgázom matekból. Tök hülye vagyok hozzá. De muszáj elmennem. Az esélytelenek nyugalmával vágok neki a dolgoknak. Egyszerűen hiába erőlködöm nem megy. Valami isteni vagy misztikus csoda lesz ha én átmegyek, vagy valaki megírja helyettem. Nem is akarok rágondolni. Ma már bele se nézek a könyvbe, max írok egy kis pisztolyt, de meg nem erőltetem magam.

Ma borús nap van. A kedvem is az. Vikitől kaptam egy könyvet, amitől sorban megkapom a választ a miértekre és folyamatosan a bőgés kerülget.

A lényeg, amíg nem változtatok magamon, a hozzáállásomon, az életemen, addig esélytelen, hogy boldog legyek. Megjátszom a menő manót, közbe meg egy megkeseredett fasz vagyok. Szégyen.

Sok dolog van ami nem hagy nyugodni.

1. A holnapi vizsga

Ezt már a fentiekben részleteztem. Még rágondolni is rossz.

2. MániMániMáni

A félév befizetése így is késedelmesen történt, de teljesen leszipolyozta a bankszámlám. Nem vagyok egy spórolós típus ez tény és való. De mostanában nagy megszorítások közt vagyok. Szinte a cigi az egyetlen luxus dolog amit megengedek magamnak. Még erről is mondjak le??? Pedig annyi mindent szeretnék. Szemüveget kéne csináltatnom és kontaktlencsét kell vennem. VOLT fesztiválra kell gyüjteni. Gitárt is akartam venni. Meg egy csomó kis buziság, de tényleg kéne. Ilyenek mint szolárium, fodrász, kozmetikus meg se fordulnak a fejemben, pedig rám férne a tatarozás.

         Most nem jut eszembe több, de jelen esetbe ez is elég.

Gondoltam jobb kiírni magamból a dolgokat. Vikin kívül úgyse olvassa senki ezt a szart, neki meg úgyis elmondom.

Szóval új életet kell kezdeni. A teljes megtisztulás és megújulás folyamata után mint egy főnix török fel miselpfejfer képében. Vagy hejdiklumként. Az se rossz. Namost. Nem csak külső változásokról van szó. Hanem a belső béke elnyeréséről.  Ok, félre a tréfát. Tényleg változni kell.

MI nem lesz ha felnőttként kell viselkednem:

-         Cigi , max 6 szál (ódrihepbörn szerint ennyit szívhat egy nő egy nap)

-         pia – főleg nem sör és pláne nem határtalan és ipari mennyiségben. max bort lehet kortyolgatni óvatosan a balkonon a naplementében

-         tivornya reggelig illetve óbégatás az utcán

-         gitározás és éneklésnek nevezett valami az utcán

-         letaposott szárú ill. trotykos nadrág

-         koszos sportcipő vagy dorkó

-         punk bulik, pogó

-         lovaspályán lógás, telefonról zenehallgatás, ugrálás a kisszinpadon

-         koszos, lekajált ruha.

-         Fésülködés nélkül kilépni az utcára

-         Nem beágyazni reggelente

-         Egész délután interneten lógás, helyette kultúrprogram: több olvasás, zenehallgatás(persze klasszikus), értelmes műsorok megtekintése a televízióban, filmnézés- lehetőleg művészfilm, színház

-         Lekésni a buszt és a főnöknek telefonálni h vegyen fel út közben

-         Flörtölés a főnökkel

-         Káromkodás, köpködés, böfögés, röfögés

Ha még eszembe jut valami hogy min kell változtatnom majd feljegyzem. Vagy bárki aki gondolja sikítson, hogy mi nem felnőtthöz méltó dolog amit most csinálok. Szerintem ennyi erővel ki is cserélhetném magam.

Most már tudom, hogy szeret a főnököm! :)

Én is imádlak Téged Mein Klein Schatz!!!!

Megint megvolt egy hétvége. Húzós volt, minden téren. Szerelem, csalódás, csalódottság, bántás, megbántottság, megbocsátás. Választás volt az étlapon. Részletezni nem akarom. Feledni szeretném, mert még fáj egy kicsit, de idővel jobb lesz. Tudom, mindig így volt. Nagy igazság, hogy az idő begyógyítja a sebeket. Csak az ember nem felejt. Az apró tüskék mindig megmaradnak. Félve lépünk a következő lépcsőfokra. Ezek a dolgok egy életen át kísértenek. Vannak dolgok, amiket nem hagyhatunk magunk mögött. Próbálkozol, de nem megy. Kiben bízhat az ember? A másik nemhez fűződő viszonyt teljesen megmérgezik ezek a csalódások. Mikor kiderül, hogy nem is olyan, mint amilyennek valójában hitted. Sőt, talán rosszabb.

Talán ezt érdemlem. Mást nem tudok hibáztatni csak magamat. A naivságomat. De miért baj, ha keresem az Igazit? Azt az egyetlent. Az élettől még esélyt sem kapok arra, hogy bárkiben is a kis hibái ellenére meglássam a jót, mert csak olyanokkal hoz össze a sors, akik nagyon bántanak. Az utóbbi lassan két évben csak ilyenekkel találkoztam.  Lehet, hogy vonzom a rossz embereket, pontosabban a rossz férfiakat. Bár lehet ez kell ahhoz, hogy ha találkozom a nagy Ő-vel igazán tudjam értékelni.

Nem szeretek panaszkodni, mert ezzel tényleg csak a rosszat vonzom be. De majdnem 3 évig voltam együtt valakivel, akiért kitettem szívemet, lelkemet, akiért feladtam az egész életem, a családom, eldobtam magamtól mindent. Én ilyenre is képes vagyok. És mégis vége lett. Belegondolva jobb így. Sokkal jobb. Ugyanakkor hálás vagyok, mert nem lennék az aki most vagyok. De azóta nem jön össze a boldogság. Vagyis boldog vagyok, de nem maradéktalanul. Szeretném megtalálni. De nem jön. Pedig én mindent megteszek. Ezek szerint, még mindig nem eleget.

Illatod az orromban, pedig nem akarom. Szád íze a számban.

Érezlek, pedig nem vagy itt.

Tegnap éjjel széttéptél. Szétszaggattál testileg, lelkileg.

Sikítottam volna, úgy fájt az érintésed. Vad voltál, ahogy akartam.

Egy bódult pillanatig szerettél. Míg a legvágyottabb öröm forrását ajándékoztam neked.

Úgy viselkedtünk, mintha mindig is együtt lettünk volna. Mintha soha nem lettünk volna mással csak egymással.

Az éjjeli homályban néztem az arcod. Mi összetartozunk. Csacska képzelet.

De most…Elmész, elhagysz. Így érzem, pedig sosem voltál enyém. Te mindenkié vagy, de az enyém semmiképp.

Megint naiv voltam,de kellettél, kívántalak. Most is, mindig.

A hajnali napsugarak fényében, mikor tőled elmentem én is megvilágosodtam, hogy szívedben nekem sosem lesz hely.

Egy voltam a sok közül. Egy, de nem az egyetlen.

Erről írok Neked egy dalt és valahol talán egy kávézó teraszán majd ezt is lejátsszák.

Mostanában nem nagyon volt időm írni, mert elég mozgalmas volt a múlt hét, amit viszont muszáj megörökíteni mert abszolút emlékezetes volt. Megkezdődött a Komáromi Napok, ami azt jelenti, hogy remek koncerteket lehet meglátogatni. Na, mi ezt meg is tettük és szerdán megkezdődött a fesztiválhét.

Az első koncert amit meglátogattunk Krisztián bandája a 1KillEmbrace volt. Nem rajongok a metálért, de ők nagyon jól nyomják a témát. Persze volt bennünk egy ki szolidaritás, mivel hogy Gréta pasija Krisztián ezért mégis csak illő volt őket megnézni és meghallgatni amit utólag abszolút nem bánok, sőt. Csöcsölős estét tartottunk, mert csak csajok voltak, persze elkerülhetetlen volt, hogy egy idő után vegyüljünk. Mivel én voltam a sofőr így nem ihattam, Bettivel ketten álltunk ott az ücsinkkel (szerintem az egész buliban mi voltunk az egyetlenek akik alkoholmentes cuccot ittak). Viki viszont szlopált helyettem is Grétával együtt. Útközbe meg kellett állni párszor „fejet szellőztetni”. Ahogy így visszahallottam később Grétában nem különb érzések tomboltak a hazafele úton.

Másnap úgy keltem mint a mosott szar annak ellenére hogy egy kortyot nem ittam. Valószínű az tette be a kulcsot, hogy kemény 5 órát aludtam. Azért nagy nehezen kibírtam a munkanapot, dolgom nem nagyon volt, ami sürgős volt azt elintéztem még délelőtt. Este CsizmáSKAndúrra igyekeztünk Komáromba, jött velünk Gee is és Betti vezetett. Így szabad volt a pálya én is ihattam. Amit lehet, hogy nem kellett volna. Öreg vagyok én már ehhez. 3 sörtől úgy berúgtam, hogy ihajj. Végig táncoltuk az egész koncertet, meg közbe beszélgettünk egyik volt évfolyamtársammal akit már nagyon rég láttam. Örültem neki, mert ő is osztotta velünk azt hogy fasza a zene és erre táncolni kell. Nem is volt semmi bajom mindaddig amíg be nem ültünk az autóba. Elég erősen kellett koncentrálnom, hogy ne hintsem el a rókabőrt. Ráadásul Betti autójában se hátsó ablak amit le lehetne húzni, se ajtó amit ki lehetne nyitni rosszullét esetén. Azt hittem már soha nem érünk haza. Amint megtaláltam az ágyam egyből vízszintesbe is helyeztem magam.

Pénteken, a munka szent ünnepén fél 10-ig élvezhettem az ágyam melegét, mert anyu károgott, hogy segítsünk neki. Na mondom megjöttünk, még május 1én is dolgozni kell, mikor azt azért találták ki, hogy ne kellejen. Lényeg, főznöm kellett. Megcsináltam életem első paprikás krumpliját. Tudom nem nagy tudomány, de rólam van szó, szóval nekem ez egy mérföldkő. Öcsémmel jól össze is vesztem, mert az ő dolga lett volna a krumpli pucolás, de úgy csinálta, hogy szebbet hányok. Mostanában amúgy is agresszív vagyok, de kegyetlenül elfutott a méreg és lehet durvábban is beszéltem vele a kelleténél.

Délután Vikivel kimentünk a helyi rendezvényre, mert a szakdolgozatához összeállított kérdőívet kellett kitöltetni az emberkékkel. Nem jártunk nagy sikerrel. Az ismerőseinkhez odamentünk, de rajtuk kívül nem sok eredményt könyvelhettünk el. Lajossal dumcsiztam közben, már akkor be volt toszva, ami azért délután 4kor durva. De engem nem zavart, így szoktam meg, így szeretem. Én is megkívántam a sört, de mivel este Tatára volt a menet ezért csak egy alkoholmenteset durrantottam ami azért bevallom nem volt az igazi. Meg hát az öregasszonyok rosszalló tekintete…pfff bakker nem 13 vagyok, meg alkoholmentes. Hö..

A sör után el kellett indulni haza, mert Grétának 7-8 órát ígértünk, hogy ott leszünk. Na hát ez nem igazán jött össze, mert szarakodtam szokás szerint, ráadásul a benzinkúton a faszi teletankra utazott persze az első kútnál és itt olyan a benzinkút, hogy nem lehet csak úgy egy másikhoz menni, meg kell várni az előtted tankolót. Már vérszemet kaptam, mert csak nem akart végezni. Úgy voltam hogy mindjárt rárobbantom az egész kócerájt mert márpedig én most rágyujtok, ekkor elindult fizetni. Na mondom ez volt a szerencséd. Gyorsan töltés aztán tiportam a pedált. Krisztián nem örült neki, hogy késtünk, vagyis pontosabban nem szereti ha nem úgy történnek a dolgok mint ahogy meg van beszélve. Persze nem veszekedett velünk. Szóval összeszedtük Grétát majd Krisztiánt, aztán irány Szörf. Bemegyünk, első akit megláttam Karesz. Vikit egyből hátba böktem, hogy hé figyeld mááár… Nekem is elkezdett a torkomban dobogni a szívem, mert sejtettem, ha itt van Karesz itt lesz Bali is. Hát nem kellett sokat koncentrálnom, mert amint vége lett a bemutatkozásnak Karesszal (egy lebaszással egybekötve Gréta felé, hogy eddig hol rejtegetett minket) megjelent Bali. Vagyis pontosabban az objektum másik feléből közeledett. Azt hittem összeesek, de nem tudtam megállni, hogy ne nézzek és ne mosolyogjak rá. Komolyan úgy viselkedtem mint valami hősszerelmes köcsög.

Karesz nyomta nekem a hülyeséget amit én nem igazán díjaztam 1. Viki miatt 2. rontotta az esélyeimet Balinál. Erről itt több szó ne is essék. Bár azért a kékdunás számkérés (szerelemvonat) és az elvittelek volna beyonce koncertre helyi járattal azért nem volt semmi.

Viki kezdeményezésére nagy nehezen szóba elegyedtünk Balázzsal. Minden féléről beszélgettünk, bár újat nem nagyon tudott mondani, mert ezeket már olvastam a blogjában. Részletezni nem is kívánom, az a lényeg jól elvoltunk. A történések sora és a szavak élénken élnek a fejemben.

Szegény drágám úgy beszittyózott, hogy az ölembe hajtotta a fejét, amit nekem simogatnom kellett, miközben a combomba kapaszkodott. Mondtam neki, a szemét nehogy becsukja, mert rosszul lesz. Tett egy erőtlen próbálkozást, hogy neki nyitva van, de láttam, hogy nem megy a dolog. Egyik kezemmel sikerült széthúznom az egyik szemét, a másikat már nem mivel a másik kezem meg foglalt volt, amivel a buksit kellett simizni. Ahhoz képest, hogy most beszéltünk először nagyon közvetlen volt. Bár biztos mindenkivel ilyen. Azért nekem jól esett. Invitáltuk őket Elit Osztag koncertre másnapra, amire nem jöttek el, ugyan akkor mi nagyon jól éreztük magunkat. Ja Balit haza kellett fuvarozni mert eléggé taccson volt, de végül vinni kellett egy barát/havernőjét is és náluk aludt. Elég korán hazaértünk, mert éjfélkor pakoltam le otthon a járgányt és neki indultunk még az éjszakának. Semmi értelme nem volt, mert 1 sörig jutottam és szarrá cigiztem magam már csak azért is mert Bali megtiltotta. Szeretek ellenkezni és tilosban járni.

Szóval szombat, ElitOsztag meg még két valaki koncertje. Tibbah is jött velünk úgyhogy 5en nyomorogtunk Betti autójában. Az út meg is lett örökítve kisvideo formájában, meg a buli is képekben. Hát nem kommentelném. Fergeteg volt.

Vasárnap már elég fáradt voltam, mert ez egy kicsit sok volt, plusz enyhe nikotinmérgezést kaptam az elmúlt napokban. Olyan hangom lett mint a dartwödörnek. Este azért még elmentünk Blues Company koncertre, ami a komnapok záróprogramja egyben. Egész jó volt.

Egy sörnél többet nem tudtam magamba tölteni,de jobban is tettem, mert Viktória kedves rábeszélt, hogy üljek fel vele a rákenrol nevezetű ringispilre. Amíg fenn ültünk semmi gondom nem volt, de utána az autóban nagyon rosszul voltam, azt hittem újrafestem a kárpitot Tibbah autójában.Hazaérve szépen lefeküdtem és engedtem az álommanó kísértésének, hogy másnap fitten és frissen kezdhessem meg a munkanapot.

Tanulság: MÉÉÉÉG ILYEEEET!!!!

Köszönöm, hogy vagy nekem. Köszönöm,, hogy itt vagy velem. Örülök, hogy megismertelek akkor és ott, amire  egyikünk sem emlékszik. Nem érzem magam magányosnak, mert Te itt vagy velem. Megértesz, támogatsz és mellettem vagy mikor a legnagyobb szükségem van Rád. Még akkor is ha bántalak.

Elviselsz, ha rossz vagyok és szeretsz ha jó. Neked mindent elmondhattam és soha nem éltél vissza vele. Nem fordítottad ellenem. Bármit tettem nem ítéltél el. Akkor is meghallgattál , ha fárasztó napon voltál túl és eleged volt az egész világból. Ez talán az igazi. Ami egy életre szól. Mindig erre vágytam. Te minden vagy, amit a BARÁT fogalma jelent. Köszönöm!

Szeles nap volt…semmihez nem volt erőm. A hétvégi jó kedvem délutánra már elmúlt. Teljesen apátiás hangulatba kerültem, mert megint belegondoltam,hogy merre tart az életem és így nem mehet tovább. Kedves édesanyám is kiakasztott,mint általában, ha hosszabb időintervallumban élvezzük egymás társaságát, úgyhogy minden összejött ami kell egy ilyen szép vasárnaphoz.

Tervbe vettük Vikivel, hogy most már nincs kifogás, itt a jó idő, rendbe kéne rakni náluk a hátsó helységet, ami a próbaterem és Csibész Klub bázisa lesz. Mondanom se kell,  szombaton még lelkes voltam, viszont ma meg annyi kedvem nem volt hozzá, mint elkapni egy tüdőgyulladást. Mivel mindenképp el kellett jönnöm otthonról, mert megint rám jött a mehetnék, remek ötlettől vezérelve autóba pattantunk és elmentünk Tatára a tópartra sétálni egyet. Régen jártam arra, pediglen nincs is messze, de úgy voltam most vele, mégse Bábolna.

Leültünk egy padra elszívni egy cigit. Csak néztük a hullámokat, a lemenő nap fényében, a vár csodálatos volt. Végtelen nyugalom áradt szét bennem és rájöttem ha egyszer elköltöznék akkor Tatára…Persze nem csak a nyugalom kedvéért és azért mert olyan szép. Van ennek más indoka is, de ez nem publikus.

El is kezdtem egy dalszöveget, de mivel elég rövid az agyam a telefonba kellett beírnom, hogy el ne felejtsem mire íróeszközhöz jutok de meguntam a pötyögést úgyhogy csak az első versszakig jutottam.

Itt ülünk a tóparton

Sorba szívjuk a cigiket

Várjuk azt a két srácot

De nem jönnek el, mert

…..

Szóval ennyi. Most sincs kedvem folytatni. Nem vagyok egy petőfisándor. Inkább befekszem az ágyba és összebújok egy könyvel. Ha már mással nem lehet…

Na jó. Tudom,hogy írnom kellene, de valahogy nem jön az a várva várt ihlet.

Annyi minden történt velem hétvégén…le se bírom írni, pedig talán nyomdafestéket nem tűrő dolgok nem is történtek.

Vikivel már kedd óta iszunk,nem komolyan, de mikor sportolás néven elindultunk sétálni, csak a benzinkútig sörért, majd a lovaspályáig jutottunk.

Tudom,hogy ez nem jó. És már most vasárnap szent napjával érzem,hogy ez így nem fasza. Nem akarom szétinni az agyam. Nem akarom feketére cigizni a tüdőm. Komolyan sportolnom kéne. Annyi mindent szeretnék, és megfogadni, hogy jobb ember leszek.

Teszek gyenge próbálkozásokat,de hosszú ideig úgyse tart. Nem vagyok elég kitartó, pedig nekem nem áll jól a tivornyázzunkmindennap és basszunkbemintállat stílus. Néha jó,de nem ez vagyok ÉN.

Rájöttem ez csak álca és menekülés a tény elől, hogy rohadtul nem érzem jól magam a bőrömben és utálom, hogy egyedül vagyok.

Mindegy, a hétvége akkor is zsír volt. A péntekhez elég negatívan álltunk, mert kedv se volt, meg emberek se. Indítás Bástyában, majd át az objektumba ami elterjedtebb nevén mozi. Ami kicsit csalóka mert filmet nézni már nem lehet ott. De így szoktuk meg…

Szóval Vikkel, Krisztivel és Kálmival a meghirdetett retro partira vettük az irányt, ahol is lézengtek kemény nyolcan a pultost, a tulajt és a dj-t is beleértve. A maradék embereket se éppen olyanok tették ki akikkel imádnánk egymást, de ezt most nem részletezném. Aki ismert tudja kiről és miről van szó.

Mikor „kedvenc” barátném távozott meg persze Krisztiék is leléptek mert Kálminak dolgoznia kellett másnap (őrület szombaton meló!!!), Vikkel úgy döntöttünk fokozni kéne a hangulatot ézért belelendültünk az ivászatba. Táncoltunk, ittunk, táncoltunk, nyomtuk a hülyeséget, ittunk szóval kerek volt az egész. Ami még nagyon jól esett, hogy Lajos nagyon normális volt nagyon rendes és még a gitárját is kölcsön kaptam egy időre. Ezért és ezúton is millió puszit küldök neki. Ja, meg azért is mert mikor elestem az utca közepén összevakart a betonról. 

És elnézést kérek mindenkitől akit esetleg felkeltettem az ordibálással és a gitározással.

A szombat már nem volt ilyen pörgős. Egy nyugis estét terveztem, csak úgy egy kis családias uno parti mint a régi szép időkben (vagyis tavaly). Ami még az elején meg is volt, csak mikor már a harmadik sörömnek álltam neki, kezdtem elveszteni a kontrollt és elkezdtem bunkózni amit Tibbah (világhíres kötekedő művész és hipohonder) még jobban fokozott mert provokált. Amiből következet hogy buta lettem majd elkezdtem lázadozni. Kitaláltam hogy menjünk ki a lovaspályára gitárral meg sörrel. A helyszín Vikiék hátsó épületére módosult, az italválaszték pedig kibővült egy kis vodka-martinivel. Én az italokat lecseréltem a szemem színére ami nekem bőven elég volt hogy az agyamra teljes homály boruljon. Köszönöm neked Gabó, hogy ilyen feledékeny és hanyag vagy! Viki a Dusa kutya szájával imitálta a beszédet, amit én abban az állapotban borzasztóan viccesnek találtam és hatalmasakat nevettem. Szegény eb olyan türelemmel viselte, hogy kedves gazdája bohócot csinált belőle, hogy az valami tündér volt.

Úgy döntöttem nekem fél3kor vége van a bulinak,mert már nem igazán tudtam nyitva tartani szemem. Az álommanó már nagyon invitált haza a kis ágyikómba. Erőt vettem magamon, kölcsönöztem Vikitől egy bringát és szépen haza tekertem. Azt hittem már egy örökkévalóság óta tekerek. Hogy soha nem érek haza… nyomtam a pedált mint egy vaddisznó. Ugye az ember mikor nem teljesen ezen a világon van, nem igazán érzékel sem fájdalmat sem fizikai fáradtságot. Én meg a teljes út alatt pedáloztam folyamatosan, teljesen mindegy,hogy dombon fel vagy le. Persze aztán itthon kicsit felpörgött a szívem, azt hittem szívrohamot kapok, mer nagyon durva volt. Komolyan a 400 méteres futásnál sem éreztem ezt. Persze reggel (délután fél1) hatalmas izomfájdalmakkal megáldva ébredtem és még a combom is meghúztam. Ennyit a fizikai erőnlétemről.

Nagyon káttyer!!! Hétfőtől kevesebb cigi, több sport és legalább hétköznap nem szlopálok.

A hét nagy eseménye: Szombaton egész nap nem ettem húst!

(Itt megjegyzendő, hogy mániákus húsevő vagyok. Ha már egy nap nem eszem akkor az egész nap el van rontva. Ez olyan mint egyik kedves ismerősömnél a reggeli kábelfektetés. Ha ez nem jön össze mert késésben van illetve nem jön az ihlet egész nap bunkó.)

Kedden kétsörös állapotban ismét íródott egy dalszöveg, ami még ugyan egy kicsit finomításra szorul, de alapjában véve ott van. Természetesen ez is el lett poénkodva, de majd kitalálunk neki valami komolyabb folytatást mert ez nem az előadható verzió.