Nem kell megijedni, nem őrültem meg. Az utóbbi két irományom két elbaszott éjszaka és álom szüleménye. Annyira abszurd és lehetetlen szituáció, hogy úgy gondoltam megörökítem. Azért egyszer, ha visszaolvasom, biztos jót fogok nevetni rajta. Durva, hogy a tinédzserkoromban olvasott rózsaszín ponyvák a mai napig kísértenek. Romantikus irománnyal még sosem próbálkoztam, de ezzel bebizonyosodott, hogy a „szuperszexi férfi láttára benedvesedő puncis” történetek nem az én világom. A lelkem mélyén romantikus vagyok, de ehhez nem eléggé. Úgy gondoltam, a sok siránkozás mellé beiktatok egy olyat, ami nem evilági, tehát nem szar, hisz hepiend a vége. Björnnel egymáséi lettünk.
Ahogy mostanában tapasztalom ez sajnos a valóságban nem így van. Vikinél is elkezdődött a depi-korszak ismét és már mindkettőnk feje felett sötét felhők gyülekeznek. Tiszta edemsfemöli. Eddig ő legalább kitartott, próbálta pozitívan felfogni a dolgokat, de ez a kilátástalanság őt is felemésztette. Ő legalább próbálkozott, bevetett mindent, míg én csak passzívan vártam a csodát. Nem meglepő, hogy betelt nála a pohár. Tegnap mikor megnéztük Bettiék házát, bennem is ugyan azok az érzések kavarogtak, mint benne. Nekem talán soha nem lesz ilyen. De nem is a ház, hanem egy olyan férfi, aki mellett egy házvásárlásba, egy közös életbe bele lehet vágni. Egyszerűen nem hiszem el, hogy ennyire kilátástalan a helyzetünk. Hogy miért kell, hogy ilyen nehéz legyen párt találni. Nem találom a probléma forrását. Ennyire nem lehetünk balfaszok, hogy mindig rossz ajtón kopogtatunk. Igazából a férfiak hozzáállása az ügyhöz sem pozitív. Tapasztalataim azt igazolják, hogy csak az egyéjszakás kalandra mennek. Régen, hogy ha meg akartak fektetni egy csajt és tudták, hogy ebből nem lesz semmi komoly, akkor is megpróbálták legalább a látszatát kelteni annak, hogy együtt vannak és nem csak titokba járnak össze kefélni. Az utóbbi 2 évben nem mondhattam el magamról, hogy én együtt járok valakivel. Még akár egy hétről is legyen szó. Ez eléggé elkeserítő. Anyám is mindig mondja, hogy fiatal vagyok, meg legyek szerelmes. Mert mit ér a fiatalság szerelem nélkül. Persze muter, a szerelem egy dolog, csak mikor nem viszonozzák… na az már cefet. Igazából már ezt is viccesen fogom fel. A violin kulcs helyett egy nagy L betűt fogok tetováltatni, ráadásul a homlokomra. Ez vagyok én. Lúzer. De nem tudok mit csinálni. Ha nem kellek a kutyának se, akkor nem kellek. Válság van a szerelem terén is. Az őszinte érzelmeket is elérte a recesszió. Hiába, megszorítások vannak, nem osztogathatjuk csak úgy a szívünket jobbra balra. El kell tenni a keményebb időkre. Bár én már annyi érzelmet spóroltam össze, hogy talán a világ összes férfiját tudnám szeretni. Bárcsak a pénzzel lennék így. Nem jelentene problémát kifizetni félévente a 130 rongyot az iskolára.
Itt a kánikula is, ennek is örülni kéne. Ehelyett az elsötétített, hűs szobában gubbasztok. Legalább együttérzés van bennem.
Utolsó kommentek