Ma visszatért lelkembe a nyár, ezt az időjárás sem hazudtolta meg. Tisztáztam magamban az érzéseimet, amit már azt hittem, hogy sikerült kiírtanom magamból. De minek tagadjak?! Ez van. Kimondtam magamnak és ez megnyugvással töltött el. Egyszer majd biztos jön valaki, aki megváltja nálam a világot. Ahogy sétáltam hazafelé a langyos nyári éjszakában Charlei-t hallgatva (Mindenki valakié) boldognak éreztem magam. Tudom, hogy ez a szerelem, amit érzek soha nem válhat valóra, de így jó minden ahogy van. Nem aggodalmaskodok és nem görcsölök, hogy mi lenne ha, vagy mi lett volna ha. Felesleges. Annyi minden vár rám, időpocsékolás ezen rágódni.
Itt ülök a kis szobámban, a nyitott ablakon belengedez a szellő, a füstölő beizzítva, rock’n roll bluest hallgatok és inkább az zavar, hogy a jelen pillanatban érzett boldogságom nem tudom szavakba önteni. Meg se tudom magyarázni, hogy mitől vagyok boldog. Örülök, hogy nyár van, hogy végre papucsban mehettem a kocsmába, kiülhettem a kerthelységbe és egy jó sör mellett elbeszélgethettem a barátnőmmel. Hogy délután a napon ülve egy kicsit leégtem. Hogy holnap is kánikula lesz. Hogy 16 nap múlva mehetek fesztiválozni. Ezeknek az apró dolgoknak is van jelentőségük és igen is, hogy kell nekik örülni. Akár egy szál virágnak az út szélén. Sokan ezt szentimentálisnak tartják meg hülyeségnek. Pedig annyi szépség van az életben. Sokszor én sem veszem észre. Vannak napok, amikor nekem is felhők vannak a fejem felett. De akik mindig csak a rosszat látják, soha nem lesznek egy pillanatra sem boldogok. Én most az vagyok és nem is akarok lefeküdni aludni, mert félek, hogy ha felkelek már nem ezt fogom érezni és vége szakad ennek az érzésnek. Legszívesebben kikiabálnám az ablakon, hogy hahó mindenki én most jól érzem magam, ünnepeljünk és bulizzunk. Minden szembejövőre rámosolyognék a barátaimnak pedig puszit adnék a homlokára és megölelném őket. Ha lenne szárnyam, most repülnék.
Utolsó kommentek