Bendegúúúz

Már rég írtam blogot. Igazából nincs is miről. Ha írok is csak rinyálok. De azért van ez az egész, hogy kiírjam magamból, ami bánt. Nekem mindig segített.

Végre 3 nap pihenő következik. Rám fér. Nagyon el vagyok fáradva. Szinte minden nap elalszom, agresszív vagyok az emberekkel és az allergia sem kímél. Kellene egy teljes nap mikor nem csinálok mást csak mint a babák; alszom, eszem, wc, alszom. Másra nem is vágyom jelen esetben.

Itt ülök egyedül az irodában. A Lányok a szomszédban vihorásznak. Semmi kedvem átmenni. Nem velük van a bajom, egyszerűen csak képtelen vagyok most bármilyen kommunikációs kapcsolatot létesíteni. Jenővel már nagyon kezdünk hasonulni. Ő allergiás lett én pedig antiszociális. Ez így nem jó. Valahogy már semmi nem izgat fel. Mármint nem szexuálisan, hanem amúgy. Pl. tegnap Viki végre megvette a VOLT fesztiválra a bérletünket, de valahogy nem éreztem azt a lelkesedést, amit kellett volna, hogy végre még egy lépéssel közelebb kerültem a nyaralásomhoz.

Talán megfáradtam. Szeretnék már kiszabadulni ebből a mindennapos rutinból. Ez a mókuskerék. Reggel felkelek, rohanok a buszra, itt egész nap a monitort bambulom, hazamegyek, gitározok vagy szintén a monitort bambulom, majd este kimegyek sétálni vagy kocsmázni, késő este hazaesek, lefekszem aludni, majd másnap reggel meg megint hulla fáradtan kelek. És ez így megy minden nap.

Valamin változtatni kell. Mondjuk, például vidámnak kellene lennem. Őszintén. Az a baj velem, hogy sokszor megjátszom, hogy jó kedvem van. Pedig nem. Mindenki azt mondja, hogy nekem milyen jó, mert én mindig mosolygok. Mindenki azt hiszi, hogy semmi gondom az életben. Pedig van. Lehet, hogy másnak ez nem nagy, de nekem az. Jó, nem kell éheznem. Nincsenek olyan szintű anyagi gondjaim. Van mit felvennem. Vannak szüleim, nem vagyok árva. Van munkahelyem. Van 1-2 barátom. Az a baj, hogy meg sem tudom fogalmazni, hogy mi igazából az én problémám. Talán legfőképp az, hogy nem vagyok kibékülve magammal. Nincs önbizalmam. Csúnyának, tehetségtelennek, butának és dagadtnak tartom magam. Magammal szemben nagyon pesszimista hajlamú vagyok. Nekem úgyse sikerül semmi, úgyse jön össze, én ehhez béna vagyok, hülye vagyok, csúnya vagyok, stb. Azért nem tudom, hogy ebből a zenekarosdiból is mi lesz. Komolyan sírni tudnék, ha eszembe jut. Egyszerűen képtelen vagyok gitározni. Úgy gitározni, ahogy kell. Jó, én magasra is tettem a mércét. De annyira bosszant, hogy nem megy úgy, ahogy azt én szeretném. Hiába gyakorlok, napi 4-5 órákat, már görcsöt kap a kezem, már közel járok az ínhüvelygyulladáshoz, de akkor is csinálom, csinálom, de nem megy. Sokszor ott tartok, hogy bebaszom a gitárt a sarokba. De nem teszem. Csak kurva anyázok, azt csinálok valami mást. Viki mondta, hogy Gesztenyét vegyük be dobosnak a zenekarba, de én ezt nem akarom. Képtelen vagyok Gesztenye előtt játszani. Nekem Ő a példaképem. Ő egy sátánbaszta zseni. Soha nem leszek olyan jó, mint Ő. És nem akarok előtte beégni.

Ja, a másik bajom meg az éneklés. Hiába mondja Viki, hogy jó hangom van, tudom, hogy nem. Ő csak elfogult velem. Komolyan már ott tartok, hogy lehet neki kéne énekelnie.

Sajnos az a helyzet, hogy semmiben nem vagyok tehetséges. Nem értek semmihez. Mindig lesznek nálam jobbak és ez engem mindig is visszavetett. Pedig már meg kellett volna szoknom, hogy senkinek és semmiben nem vagyok elég jó