Illatod az orromban, pedig nem akarom. Szád íze a számban.
Érezlek, pedig nem vagy itt.
Tegnap
Sikítottam volna, úgy fájt az érintésed. Vad voltál, ahogy akartam.
Egy bódult pillanatig szerettél. Míg a legvágyottabb öröm forrását ajándékoztam neked.
Úgy viselkedtünk, mintha mindig is együtt lettünk volna. Mintha soha nem lettünk volna mással csak egymással.
Az éjjeli homályban néztem az arcod. Mi összetartozunk. Csacska képzelet.
De most…Elmész, elhagysz. Így érzem, pedig sosem voltál enyém. Te mindenkié vagy, de az enyém semmiképp.
Megint naiv voltam,de kellettél, kívántalak. Most is, mindig.
A hajnali napsugarak fényében, mikor tőled elmentem én is megvilágosodtam, hogy szívedben nekem sosem lesz hely.
Egy voltam a sok közül. Egy, de nem az egyetlen.
Erről írok Neked egy dalt és valahol talán egy kávézó teraszán majd ezt is lejátsszák.
Utolsó kommentek