Bendegúúúz

Ma ismét vége egy hétnek. Nagyon hamar elment. Ahhoz képest, hogy nem mentem sehova, csak egyszer sétálni, meg tegnap kiültünk a kocsmába egy órára Vikivel, mert jó véleményezést kapott a tereptanárától. Ma sem megyek szerintem semerre, mert spórolni kell, bár a tévében nem lesz semmi és lehet, hogy Bettit is ki lehet invitálni egy kicsit, mert Jani éjszakás.

Ma nem mentem dolgozni, itthon maradtam egy kisebb hasmenéssel, ami az éjszaka folyamán lépett működésbe. Nagyon rossz volt és még reggel is tartott, ezért úgy döntöttem, biztonságosabb ha itthon maradok. A délelőtt még kellemetlen volt ebből a szempontból. Viszont hesszelhettem és filmeket néztem. Aztán már nem bírtam a tétlenséget, rendet raktam a szobámban meg a házban. Azért rossz volt, hogy nem ehettem egy jóízűt, mert féltem, hogy a klotyón töltöm az egész napot. Meg amúgy is egész nap csörgött a mobilom, így holnap már mindenképp mennem kell munkába.

Kicsit próbáltam magam a karácsonyra hangolni, de nem sikerült úgy. Valahogy már nincs az mint régen, meg mire oda ér az ember, hogy szent este, a háta közepébe nem kívánja az egészet és a családtagokat szépen bele fojtaná az ünnepi húslevesbe. Nem baj. Akkor is ki fogok tartani és lelkesedni fogok és mikor a fát díszítem nem akarom felakasztani öcsémet az angyalhajjal.

Holnaptól úgy döntöttem büntibe küldöm magam a pénteki tivornya miatt. Sokat költöttem és megint nem úgy viselkedtem mint ahogy magamtól elvárom. Nem lesz kocsma, buli és költekezés. Bár talán csak kezdek beletörődni abba, hogy értelmetlen túró ez az egész Bástyába járás. Felesleges. Nem akarok tovább erőlködni. Marad az itthon ülés és a séta. De lehet, hogy így a jó. Szombaton is legszívesebben otthon maradtam volna. Nem vágyon sehova. Pénteken kibuliztam magam és ezennel vége. A szilveszterembe is kezdek beletörődni. Mármint abba, hogy nem megyek sehova. Soha nem szerettem a szilvesztert és kedvem sem lenne elmenni bulizni, mert mindig rossz volt. A tavalyi is…húúú..brrr…még rágondolni is rossz. De mindig úgy éreztem, hogy muszáj elmennem, mert mindenki ezt várja és hogy ne legyek egyedül. De a tavalyi után rájöttem, hogy így is úgy is egyedül vagyok, sőt ha még néznem is kell más boldogságát még nyomorultabbul érzem magam. Mivel idén nem lesz itthon senki, mert még anyámék is mennek bulizni tényleg egyedül leszek. De nem is baj. Megnézem a szilveszteri műsorokat, filmet nézek, Gyűrűk Ura vagy Harry Potter maratont tartok, megiszom egy üveg pezsgőt, főzök magamnak virslit és kész. Több mint valószínű, hogy jobban fogom érezni magam, mint bárhol máshol. Maffi hívott minket, hogy éjfél után menjünk fel moziba, de oda meg pláne nem akarok menni. Nem akarom végignézni már megint, hogy Lajos a Judittal enyeleg. Mert fáj. És nem leszek mazochista. Nem. Ezúttal nem. Nekem erre nincs szükségem. Meg arra sem, hogy mások megkérdezzék: Hát te? Egyedül vagy? Nincs barátod? Miért nincs, hisz olyan aranyos lány vagy? Váááá! Ez a halálom.

Na mindegy. Szóval holnaptól saját elhatározásból érvénybe lép a nyugdíjas élet. Mivel nem lesz miről írnom ezért maximum unalmas dolgokról fogok írni. Majd beteszek egy pár kötésmintát mellé.

Jelentem élek!

Már muszáj írnom valamit ebbe a szennyes blogba.

A születésnapom szerencsésen túl éltem. Megemlíteném még ezzel kapcsolatban, hogy Vixi sütött nekem diótortát, Krisztitől fasza kockás kendőt kaptam, amilyet mindig is akartam, Bettitől pedig, hogy legyőzzem gyermeteg félelmeimet egy csirkét ábrázoló bögrét kaptam, meg egy memóriakártya bizbaszolót, a lényege az hogy a muzsikát és egyebeket könnyebben rá tudom tenni a laptopról a telóra és egy Rock-suli válogatás cdt. Nagyon örültem mindennek és mindenkinek!

Életem többi területe változatlan. Nem is tudok mit írni, ugyan az a lemez. A változás talán annyi, hogy a zenegépes balhé miatt itthon ülő vénasszonyokká vedlettünk át. Már csak a hintaszék és a kötés hiányzik. Szóval nem járunk ki Bástyába. Csak nagyon ritkán és ha muszáj.

Munkában még mindig ugyan az. Semmi nem változott. Nem is fog szerintem. Számla számla számla szarakodás számla stb. Kurva unalmas, de legalább ez is van.

A magánéletem meg…pff hagyjuk.

Ez a válság eléggé elhatalmasodott rajtam is!

Ma, vagyis már tegnap volt a születésnapom és nagyon jó volt!

Vittem a melóba süteményt, hogy megvendégeljem a munkatársaimat és cserébe nagyon sok szeretetet kaptam. Gábor és Orsi bonbonnal, Ildikó egy üveg pezsgővel, Jenő pedig azzal, hogy a valódi életkorom helyett boldog 18. születésnapot kívánt. De tudom, hogy egy csokival is pótolni fogja.

Délelőtt elkezdtünk sütizni, Ildikó pedig proponálta, hogy igyuk meg a Mészárostól olaszból kapott pezsgőt. Először azt hittem hülyéskedik, de komolyan mondta. 1 óra környékén megbontottuk és mindenki kicsit betoszcsizott, és nagyon jól mulattunk. Ami izgi volt, hogy bejött Ádám és szerintem szarul megcsapta a pia szag. Közben számlát is kellett faxolnom és félve mentem át az alaktrészesekhez, mert hátha megérzik rajtam a cefrét, de benyomtam egy rágót és hála égnek a Kriszta épp prontóval takarított és megpróbáltam nem lihegni. A buszra nem úgy bukdácsoltam fel, mert Henrik haza hozott.

Itthon anyuék szintén pezsgővel és csokifagyival és persze az ajándékommal vártak. Nagyon jól elbeszélgettünk, még Pötyi is bejöhetett az előszobabába, de mivel érezte, hogy bűnös mert nem kéne benn tartózkodnia és ezért feszengett, inkább kiengetem.

Este Bástyában ötyéztünk és annyira jó volt! Ott volt Viki, Betti, Gee, Barbi. Aztán jött Maffi és hozott sok pezsgőt és jól berúgtunk. Meg Atis is odaült és hozott nekem csokit.

A lényeg az, hogy annyira hálás vagyok mindenkinek, aki üzenetet írt és Vikinek amiért összehozta ezt az egészet.

Annyira jól estek az üzenetek, mert csomóan olyanok is írtak akikre nem is számítottam, pl. Rékuci, meg Cuci is üzent, meg a keresztfiam is aki még csecsemő J de akkor is. Meg hogy MAffi ott volt. Ááááá. Annyira jó volt, hogy le se tudom írni.

Nem tudom, hogy fogok holnap dolgozni menni, de leszarom.

Ja Vikitől meg kaptam a Mando Diao HUrricane Bar albumot, ami életem egyik legjobb ajándéka.

Zárásként csak annyit mondanék mindenkinek, hogy: KÖSZÖNÖM!!!!!!!!!!!!!!!!!!(Főleg Vikinek)

Nem hiszem el, hogy egy cég ennyire tönkre tud tenni embereket. Ennyire meg tudja őket rogyasztani, hogy szinte elveszítik magukat és egyáltalán emberi mivoltukat. Ma ahogy néztem a kollégáimat, a mi cégünk pontosan ezt csinálja. De miért? És mivel éri ezt el? Hisz nem tart a főnökünk pisztolyt a fejünkhöz, mégis egy két kollégám saját egészségét és életét áldozva belerokkan ebbe az egész szarba. Mi értelme? Mert ha még lenne motiváció. De nincs. Se pénzben nem honorálják, hogy te tönkre teszed magad a cégért, de még egy rohadt vállveregetést sem kapsz, hogy rendben van, jól csináltad. Ha valamit megcsinálsz az természetes. Ha jól az még természetesebb. Ha elrontasz valamit, jön a lebaszás és a „kilesztekrúgva” szöveg. Ez motiváció?

Komolyan belegondolva csak sajnálni tudom ezeket az embereket, de nem azért mert annyit dolgoznak, hanem azért mert ilyen hülyék, hogy képesek magukat tönkre tenni a semmiért. Ez már beteges állapot. Ez már az abnormalitás határát súrolja, sőt ez már az. Nincs se életük se semmi, csak a cég. Beteg. Nagyon beteg.

Ma Ildikó kinn ült a fénymásolóban egyedül és csak nézett maga elé. Legalább fél órát. Soha nem értettem. Ha ennyire szar, akkor miért nem mond fel? Vagy miért nem vesz vissza a tempóból? Ő is már annyira be van fásulva és idegbeteg. Az egész iroda hangulatára rányomja a bélyegét. Jenő felveszi ilyenkor Ildikó stílusát úgyhogy ő is fasz, Orsi is duzzog mert ilyenkor senki nem szól hozzá és ezért ő is rossz kedvű lesz. Gábor szintén savanyú mint egy citrom és sértődékeny mint egy hülye picsa. Már utálok bemenni. Komolyan egy kriptában vagy a temetőben jobb a hangulat, mint az irodában. Undorító. És mindez miért? A nagy büdös semmiért!!! Okádék az egész! Nem csoda, hogy én is befordulok. Cián kapszula árusításba kéne kezdenem, asszem nem lenne gond kifizetnem a sulit és a világnak is könnyebb lenne.

Ja, arról nem szeretnék megfeledkezni, hogy mindössze két percen múlt (szó szerint) hogy lekéstem délután a buszt a kibaszott számlázás miatt, mert nem lehet ám időben telefonálni és persze mindig minden azonnal kell. Rohadtul nem kifizetődő nekem ez az egész. Se a benzint sem az idegeim amortizációját nem tudom fedezni a havi 60 rongyból. Basszák meg!!!

De persze örülj barom, hogy van munkád!

A délelőtt az önsajnálásról szólt. Szexésnewyork, kávé, állig betakarózás.

Szerencsére ebéd után észhez tértem. Nem tehetem ezt sem magammal sem másokkal. Így nem lehet leélni egy életet, hogy mindig szar ami van.  Eszembe jutott, hogy ki kéne használnom ezt az állapotot, mert ha van valakije az embernek, akkor ilyenekre nem jut annyi idő mint pl.:

-          olvasás

-          barátnővel lófrálás

-          kocsmázás

-          csak nekem tetsző filmek nézegetése

-          a filmekben szereplő férfiakról áradozás (Pitesütő, Johny Depp, Mr. Darcy, Jack stb.)

Az előbb még egy csomó minden a fejembe volt, de szerintem mindenki érti, hogy mire gondolok. A titkos szingli viselkedés. Amit soha nem akarsz, hogy a pasid meglásson.

Plusz lassan koncentrálnom kell a tanulásra is. A hónap hátralevő részében a hétvégék az iskoláról fognak szólni. Pénteken és szombaton is megyek. Nincs hozzá kedvem, de próbálom győzködni magam, hogy jó lesz, meg kell.

Jövő héten itt a születésnapom. Nem várom igazán. Maximum a pénz miatt amit kapok és végre be tudom fizetni a sulit. Buli nem lesz, mert mindenkinek most lett elege Bástyából, meg amúgy is pénteken is iskola meg szombaton is. Meg kedvem sincs hozzá. Valahogy megszoktam már, hogy az én szülinapom mindig rossz időben van. Vagy depisek az emberek, vagy pénzük nincs vagy nekem nincs, vagy régebben anyámék hülyültek be, akkor kaptam rossz jegyet, stb. Lényeg, hogy az eddigiek közül 2re tudom azt mondani, hogy fasza volt. Mindegy, majd másén kiélem magam.

Hazafelé a úton folyamatosan azt mondogattam magamnak, hogy „el kell felejtened”. Mert így van! Muszáj, mert addig nem tudok tovább lépni. Már az is nagy haladás, hogy nem néztem hátra, egyszer sem. Mégis reméltem, hogy utánam jön, megcsókol és azt mondja: -Hiányoztál! De nem tehetem ezt! Hisz úgysem lenne olyan, mint amilyet szeretnék. Mikor megláttam, nem kavart fel a látványa. Ezek már letisztult érzések. Mégis mikor belenézek abba a barna szempárba, tudom, hogy kell és kívánom. Bárcsak úgy ébrednék egy reggel, hogy tiszta lappal indulok. Hogy nem köt senkihez semmi érzés. Mert akárhogy is tagadom és próbálok ellene tenni, hiányzik. Hiányzik az ölelése, a csókja, ahogy részegen hülyeségeket gitározik és beszél, ahogy tagadja, hogy szeret és egyáltalán a jelenléte. Mert mellette soha meg nem tapasztalt érzések jöttek elő belőlem. Ez a kapcsolat olyan más. És ma is csak miatta mentem fel moziba. És mikor nem láttam, kerestem. Hol van? Merre jár? Miért nem jön ide? Mikor odamentem hozzá köszönni, közömbösen fogadott. Majd utána eltűnt. Lehet, hogy naiv kijelentés, de az is lehet, hogy miattam. Talán mert nem akart kísértésbe esni. Soha nem értettem, hogy ha két ember szereti és kívánja egymást, akkor mi a faszt kell szarakodni?! Tudom, hogy másnap megbántam volna és tépném a hajam, hogy mekkora egy barom voltam, de annyira régen engedtem szabadjára az érzéseimet. Mindig korlátokba ütközöm.

Be vagyok csiccsentve, de pont ez miatt kell, hogy ezt leírjam, mert ez az igazság. És nem is fogom tagadni soha. Akárhogy is próbálok menekülni a Nándiba és egyebekbe, ez nem fog változni. Próbálom keresni a kiutat. De nem találom. Nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rá. Akár jó, akár rossz érzéssel, de mindig ott van velem. Az első csók óta belém rágta magát, mint egy parazita és nincs gyógyszerem ellene. Bárcsak ez ellen is lenne oltás.

És most is vele fekszem le. De csak gondolatban.

"Mi vonz a tiltottban? A bizsergés? Az adrenalin? A ... ? Valami megmagyarázhatatlan izgalom ... forr a véred ... megőrülsz ... Nem teszed meg, talán nem is szeretnéd,nem szabad...tudjuk, de ... Ha ránézel, ha ő rád néz ... ha összeér a két pillantás ... valami megmagyarázhatatlan történik ...Vonzalom, leküzdhetetlen vonzalom ... Észvesztő vonzalom ...
Pezseg a véred, ha nézheted, felforr a tested, ha téged néz, ha egymáshoz értek titokban ...
Nincs menekvés..."

Ma nosztalgia napot tartottam magamban. Öntudatlanul összeválogattam olyan zenéket, amik kellemes emlékeket idéznek fel bennem. Másoknak teljesen jelentéktelen apróságok, de nekem sokat jelentő jelenetek. Rám is fért a mosolygás ezen a napon, mert elég borús idő volt egész nap. Reggel ami azért felvidított az volt, hogy esett a hó. Csak egy kicsit de akkor is ahogy egy picit megmaradt a háztetőkön és a füvön, szívmelengető látvány volt. Nem tehetek róla, imádom a hóesést. Talán annál romantikusabb randevút el sem tudnék képzelni, mint hóesésben a narancssárga lámpák fényénél kipirult arccal szerelmesen andalogni. Na mindegy, ez csak az én hülyeségem.

Szóval rám fért a jókedv mert nem csak az ég, hanem az iroda hangulata is felhős volt. Teljes erőmmel próbáltam magam kirekeszteni a negatív körből, de nem mindig lehetséges. Annyira alattomosan furakodik be az ember lelkébe és rád ragad mint egy pióca. Rendesen meg kell sózni, hogy leváljon. Sokat gondolkodtam és azért sem fogom magam rosszul érezni vagy lelkiismeret furdalást érezni, mert nekem jó kedvem van. Vagy esetlegesen nekem nem olyan idegtépő a munkám mint másoknak. Néha Ildikó úgy viselkedik, mintha sajnálná mástól, hogy jó kedve van mert neki meg sok a gondja. Elhiszem, hogy megterhelt és nagyon nehezen viseli a jelenlegi helyzetet és nem is irigylem, sőt sajnálom és ott ahol tudok megpróbálok segíteni így vagy úgy, de meg nem oldhatom sajnos helyette és Orsi sem. Rossz érzés őt így látni, mert nem sok kell szerintem, hogy bekattanjon. Kegyetlenül ki van készülve. Karikásak a szemei, beesett és szinte lefolyik az arca.

Reggel 6kor megy be és este 7kor megy haza. Kérdezem én, hogy megéri mindez? Mert szerintem egy cég sem érdemli meg hogy kikészüljön miatta az ember, főleg a mienk nem, mert a köszönöm szót nem ismerik vagy azt a fogalmat, hogy elismerés és dicséret. A pénzről pedig inkább ne is beszéljünk. Mert honorálni sem honorálják az ember igyekezetét.

Nem is akarok erről beszélni, mert csak felidegesítem magam, mielőtt lefekszem, azt pedig nem akarom. Különben is amiről nem akarok tudomást venni, arról nem beszélek, tehát nem létezik. Szóval minden boldogságos és örömséges.