Bendegúúúz

Nagyon hamar elment a hosszú hétvége. Pedig úgy vártam, de igazából nem csináltam semmit. A pénteket úgy ahogy volt végig döglöttem és filmet néztem. Semmihez nem volt kedvem és teljesen úrrá lett rajtam az öngyi depi hangulat. Itt volt a mama, de az sem érdekelt igazán. Minden idegesített. Elkezdtem rendet tenni az e-mailjeim között és kitörölgettem a régi Cucytól kapott illetve neki küldött üzeneteket. Az elolvasásuk után sok mindenre rájöttem és örülök neki, hogy még időben szálltam ki ebből az egész cirkuszból. Viszont arra is rájöttem, hogy nagyon hiányzik az életemből az, amit akkor ő megtestesített. A viszonzott szerelem fogalmát. Talán ez is rátett a rossz kedvemre egy lapáttal, hogy feltéptem a régi sebeket és ez még jobban megerősítette bennem, hogy szükségem lenne a szerelemre. Az is bosszant még mindig, hogy 2éve már, hogy szakítottunk és ő már apuka én pedig egy épkézláb kapcsolatot sem tudok felmutatni, sőt ez alatt a két év alatt még egy normálatlan kapcsolatot se. Este is igazából csak szívtam a cigiket és meredtem magam elé mint egy zombi. Aztán persze megjelent Lajos, ami meg még jobban felbaszta az agyam.

Persze másnap reggel megint bal lábbal keltem. Délelőtt megnéztem a szexésnyújork filmet mert már régen láttam. Eszembe jutott, hogy egy rohadt elegáns göncöm nincs amiben meg lehetne jelenni és elkezdtem számba venni, hogy egyáltalán miből lehet bármit is kihozni. Felpróbálgattam a gönceimet, de egyikben sem éreztem igazán jól magam. Vagy dagadtnak éreztem magam. Ez amennyire lehetett még jobban lehangolt, mert ki kell találnom jövő hétre, hogy mit veszek fel, mert ha minden igaz jön Nándorom.

Délután Virával és Csigával elmentünk meglátogatni Kittit. Nagyon örültem, hogy látom, de már nem ugyan az, aki régen volt. Mintha már nem tudna őszintén mosolyogni. Az arcán gondterheltséget láttam és nem azt, hogy esetlegesen a gyerekvállalással megkomolyodott. Bár lehet, hogy épp rossz napja volt, de az is lehet, hogy rosszul láttam. Ahogy a bácsi is mondja a reklámban kezdek vele együtt érteni: „A régi jó dolgokból nem maradt semmi”.

Este épp hogy hazaestem, felsőt cseréltem és indultunk Tatára koncertre. Jó volt, de fáradt voltam és még a piával se tudtam feldobódni, mert én voltam a sofőr. Bár nem hiszem, hogy tudott volna segíteni. Annyi minden kavargott a fejemben. A terem tele volt pasival de egyik sem érdekelt igazán és én még úgyse őket. Igen Viki még Titó sem érdekelt igazán. Helyes de azért nem hajtok rá, mert a Nándira hasonlít, plusz ahogy észrevettem úgy átnézett rajtam mint az üvegfalon. Alapból esélytelen lett volna és csak beégetem magam. Nem tehetek róla, nem vagyok az a közvetlen fajta. Elég nehezen aludtam el, meg minden hülyeséget összeálmodtam. Ma elég szarul keltem megint. Nem értem mi van velem. Bosszant az is, hogy holnaptól megint munka. Nincs hozzá kedvem.

Mostanában egész jó hangulatban voltam, ami meglepett, ugyan akkor rájöttem, hogy ez az elegendő mennyiségű alvásnak köszönhető. Tegnap kiestem a ritmusból, mert a Bástyában ötyéztünk a csajokkal és este 10re értem haza. Ilyenkor már általában alszom. És ez a kiesés meg is látszott a ma reggeli ébredésemen. Vagy lehet, hogy a kezdeti pörgés csak álca volt és kezdek megint befásulni.

Az érzés, hogy tök egyedül vagyok, kezd nagyon felemészteni. Sokat gondolok Nándira is és annyira vágyakozom utána. Kis hülye helyzeteket képzelek el, mikor is esetleg megtörténik az első csók. Naiv vagyok. Már az ominózus jelenetünk is olyan távolinak tűnik, mintha azt is csak álmodtam volna. Sőt, a névnapi sms váltás is. Újra és újra el kell olvasnom, hogy megbizonyosodjam róla, hogy a Nándi egy élő ember és nem csak képzelem, mint egy fantomot. Már lassan nem tudom eldönteni, hogy mi valóság és mi álom. Ami azért durva lenne.

Tegnap este lefekvéskor befurakodott a fejembe az a jelenet, mikor Lajossal hajnalban kimentünk a tóra korcsolyázni és ő adta lábamra a korcsolyát és ő is kötötte be. Akkor nem is esett le, de így visszagondolva akár egy mese. Ott térdel a herceg előttem és az üvegcipellőt ráhúzza a lábamra. Tegnap Vikinek volt egy számomra megdöbbentő kijelentése, hogy a szekszésnyújork mintájára nekem Lajos a Mr Big. Ezen elgondolkodtam és talán ezért jutott eszembe a jelenet. Ugye a szekszésnyújork film végén Mr Big úgy kéri meg Carrie kezét, hogy egy Manolot húz a lábára. Most gondoltam bele, hogy ez milyen romantikus jelenet is volt, mármint amit én megéltem. És eszembe jutott, hogy nem hiszem, hogy Lajosnak bárki is nyújtott ilyen élményt, hogy csak úgy gondolunk egyet hajnalban és félrészegen kimegyünk a tóra korcsolyázni. És nem történt semmi, még egy csók sem. De élmény volt, mert azóta is emlegeti.

Sokszor gondolok arra, hogy tudom, hogy legalább ő szeret. Próbálom magam ezzel vigasztalni, de mit érek vele, ha nincs velem. Lehet, hogy ő a nagy Ő, de nekem mást kell keresnem, mert ez nem működik.

Visszatérve a fásultságomra, talán az is az oka, hogy negatív emberek vesznek körül. Senki nem boldog igazán. Itt benn a melóban is csak az idegeskedés, mérgelődés megy a sok szarság miatt. Próbálom magam kizárni azokból a dolgokból, amik nem rám tartoznak, de néha nem megy, hisz én is a cég tagja vagyok, a problémák rám is vonatkoznak. Észrevettem, hogy itt is kezdem magam álomvilágba ringatni, hogy ne kelljen a hülyeségekre figyelnem. A valóság sokszor fájdalmas.

Most is lenn voltam a műhelybe, a fiúk persze basztattak már megint a pasi-kérdéssel. Aztán már kikeltem magamból- miután a Zoli is közölte velem, hogy hamarosan elveszi a barátnőjét- hogy halvány fogalmuk sincs a helyzetről. Sőt még az is rátett egy lapáttal, hogy már ők is meggyanúsítottak azzal, hogy leszbikus vagyok. Ezzel betelt a pohár. Komolyan már ott tartok, hogy be kell hazudnom, hogy van barátom. Ha már valóságos nem is jön össze, legalább ne baszogassanak.

Már nagyon szégyellem magam, hogy állandóan nyöszörgök. Akkor kellett volna blogot írnom, mikor jó kedvem volt, de akkor meg általában hullaként zuhantam az ágyba.

Kezdem magam öregasszonynak érezni. Az életem a cégről és az alvásról szól. Két hete a gitárhoz sem nyúltam. Az is csak kudarcélmény. Tiszta balfék vagyok.

Jajj, már megint olyan kis pirulós csitri voltam! Tegnap este levezetésképpen lementünk Bástyába egy üccsire. Semmi extra, csak összejött a Girls of Mando Diao. Ahogy elnéztem magunkat olyan jókat kuncogtam magamban.  

A péntek este is mindenképp említésre szorul. Már régóta terveztük, hogy megyünk Győrbe Prosectura koncertre. Ami kisebb nehézségek után össze is jött.

Hát azt hiszem a punkból egy időre elég, most már végérvényesen. Megismertem Viki múltját, ami olyan bizarr volt nekem, mint maga Viki néha. Nagyon jó fej emberekkel találkoztam, akik nagyon aranyosak voltak és kedvesek, de a pogó, az örjöngés és a vedelés már nem az én műfajom. Mindegy, összejött egy csók(amiért szerintem életem végéig cukkolni fognak) és egy közös fotó Imre Norbival. Ja, meg másnap fejfájás és a test több pontján kék foltok. Még ma is fájok.

Másnap persze mennem kellett volna iskolába, amit elhalasztottam mivel későn keltem fel, helyette elmentem meglátogatni a volt barátom nagymamáját és húgát. Még mindig tartjuk a kapcsolatot, mert az ott töltött 2 év alatt megkedveltem őket. Sokat beszélgettünk, mik történnek náluk. Mondanom se kell, hogy szörnyülködtem. Soha nem volt egyszerű a helyzet, szóval annyira nem is lepődtem meg a dolgokon. Szegény mami sírva fakadt, mert hiányzik neki a Cucy és úgy gondolja, hogy az új barátnője nem érdemli meg, mert zsarolja meg ilyenek. Sajnáltam nagyon. Cucyt nem igazán. Ő választotta, viselje el. Biztos jó neki így, különben elhagyhatná. Szóval, erről ennyit. Vittem nekik csokit is, mert maminak volt a születésnapja, Ödy meg amúgy is szereti. 

Ma úgy döntöttem pihenőzök és felkészülök az újabb hétre. Anyuék most mennek Hubát meglátogatni, de én most nem megyek. Elegem van, hogy egy nap se dögölhetek nyugodtan itthon. Legalább már vasárnap tudjak pihenni. Szívesen kimennék a szabadba is, de nincs ötletem, hogy hova. Meg, hogy mit csináljak. Szerintem maradok a könyv mellett.

El vagyok keseredve. Mindig van valami bajom. Olyan vagyok mint egy öregasszony. Néha már már szégyellem magam, hogy soha semmi nem jó és mindig rinyálok valami miatt. Ha a melóban vagyok az a bajom. Ott is minden és mindenki idegesít. Ha sok a munka az a bajom, ha nincs munka az a bajom. Alig várom, hogy hazaérjek. Itthon ebédelek, aztán csak szenvedek, mint egy hülye. Semmihez nincs kedvem. Laptop, újság, könyv, ágy, hűtő. Ez a verzió. Próbálom a hűtőt kiiktatni, de nem mindig sikerül. Most épp nem sikerült és ettem egy szalámis kenyeret. Grrrrrr…..olyan mérges vagyok ilyenkor magamra. Nézem a divatmagazinokat és sóvárgok. Inkább lennék gebe mint tehén. A soványságot elfogadják, viszont a kövéreket kitaszítja magából a társadalom.

Ma érdekes volt, mert szövetnadrágban és ingben mentem dolgozni. A fiúk tök odavoltak, meg mondták, hogy milyen jól nézek ki, meg csinos vagyok. Örültem neki, de valahogy nem tudtam elhinni. Nem tudom miért van, hogy attól akitől akarom hallani az soha nem mondja?

            Most hívott Viki, hogy igyunk meg egy sört a kocsmában. Szar napja volt. Azt hiszem sejtem. Mivel szociális munkásnak tanul, most tölti a gyakorlatát a gyermekjólétinél és már van saját esete. Valószínű az eljárás nem úgy sikerült ahogy szerette volna. De többet fogok tudni egy óra múlva.

            Nem is tudom, mi a fenét panaszkodom, mikor másnak sokkal nagyobb problémái vannak mint nekem. Kezdem magam Adrinak érezni. Az is kiborít mostanában. Csak beszél és beszél és beszél. Kezd nagyon bosszantani.

Úgy terveztem ma, hogy korán ágyba bújok, de Vikinek szüksége van rám. Ő is mindig ott volt. Holnap nem kell annyira korán kelnem, mert Krisztával megyek, de időben be kell érni, mert Ádám is bejön. De utána nem lesz, mert szabizik. Hála égnek mehet a parti!

Ma nem történt semmi különös, elég fáradtan és későn keltem. Nem tagadom, tudatában voltam annak, hogy el fogok késni, de olyan jó volt még lustálkodni a meleg ágyikóban, majd utána leülni egy bögre meleg teával a tv elé. Ezek hiányoznak nekem a reggeleimből; az ejtőzések. Mikor nem kell rohannom, kapkodnom, idegeskednem. Persze, akkor keljek fel korábban, mert a munkakezdést sajnos csak miattam nem fogják későbbre tenni. Akkor mikor keljek? 5kor? Így is én vagyok az első, aki elmegy reggelente itthonról és az utolsó, aki hazajön. Na mindegy, az örökös elkésés a védjegyem. Gyors zuhany, magamra kaptam valami rucit, amiben egész nap feszengtem. Hiába a magas sarkú cipőt nem nekem találták ki, főleg nem feszülős nadrághoz.Szóval melóban nem volt semmi, szokásos idegeskedés és baszogatás. De volt sok nevetés és visítás Ildikóval és Orsival. Gáborral dobáltuk egy kicsit Rezsőt.(Rezső az a babzsák amit Bettytől kaptam szombaton). Jenő pedig besértődött mert rászóltam, hogy ne álljon a hátam mögé, miközben dolgozom. Ez a halálom. Felkapta a vizet és kirohant az irodából. Hülye pöcs. Most, hogy Ildikónak is visszajött a formája, megint elkezdtük oltani. De már nem olyan durván mint régen. A délután nagyon lassan telt, már alig vártam a fél 4-et.

Itthon anyám egyből felszolgálta az ebédet, mert tegnap szóvá tettem neki, hogy Tesómnak mindig egyből ugrik, meg kinyalja a picsáját, nekem meg azt mondja, hogy ott a kaja, szolgáljam ki magam. Mondtam neki, hogy számomra ez sértő diszkrimináció és tessék törekedni a testvérek közötti egyenlőségre. Szóval erről volt vele egy kisebb szóváltásom tegnap.

Kaja után felvonszoltam magam a szobámba. Elhatároztam, hogy gimnasztikázok egy kicsit, mert olyan jól ment mostanában, meg az esti séták is segítettek. De annyira álmos voltam, a kávé se segített. Úgy döntöttem, majd akkor holnap duplán dolgozom (na persze) és inkább beraktam egy filmet. Kusza kapcsolatok a címe, Viki ajánlotta. Nagyon édes kis film, igazából nincs konkrét története, több egymástól abszolút független jelenet teszi ki a filmet. A jelenetekben mindössze a központi téma a közös. Elég bonyi lenne elmesélni meg már fáradt is vagyok hozzá.

Ma volt az első évfordulóm a cégnél, ahol dolgozom. Igazából nem történt semmi különös, egész kellemes nap volt, minimális idegeskedéssel.

Nem úgy mint az első hivatalos napon, mikor beléptem a cég épületébe. Az az igazság, hogy a dolog már akkor gáz volt, mikor leszálltam a buszról, mert fogalmam sem volt, hogy hova menjek. Aztán mikor a kollégáim kijöttek elém, látszott rajtuk, hogy nincs igazán ínyükre a dolog, mondhatni le se szartak. Ez persze azóta megváltozott. Többségében szeretjük egymást és annak a szívét is megnyertem, akinek azt hittem, hogy soha nem fogom.

Belegondoltam, hogy mennyi mindent tanultam és mennyi minden történt velem az egy év alatt. Megtanultam számlázni, a partnerekkel bánni. Tisztában vagyok a gépek javításával, alkatrészeivel, típusaival. Megtanultam az összes kollégám nevét, meg is ismertem őket közelebbről. Ők is megtanulták az én nevemet (majdnem mindenki). Duettet énekeltem az ügyvezető igazgatónkkal, aki már egy éve a „férjem”. Részt vettem életem első hivatalos „Paraszt fesztiválján” és életem első céges buliján. Vezettem traktort és homlokrakodót. Megtanultam önállóan dolgozni, nem kell másokra hagyatkoznom, csak nagyon ritkán. Az általam kiállított számlát már én írom alá és nem a főnököm. Egyre ritkábban van olyan, hogy unatkozom. Az emberi jellemről: Ismét megtanultam, hogy nem minden az aminek látszik és a legjobb döntés, ha befogod a szád, nem nyilvánítasz véleményt semmiről és senkiről. Úgyis kiforgatják, elferdítik és a károdra válik. Nem szabad túlzottan a bizalmadba avatnod senkit. Soha ne állj senki pártjára nyilvánosan. (Ezeket akár a cégtörvény paragrafusai közé is be lehetne illeszteni.)

Nem mondom, hogy folyamatos vidámság volt ez az egy év. Nagyon sokáig a közvetlen kollégáim (Ildikó, Jenő, Orsi) nem barátkoztak velem és nagyon rosszul éreztem magam. Azt hittem útban vagyok és elveszem a munkájukat. Majd egy hónapig semmit nem csináltam, hisz majdnem helyem sem volt, nem hogy számítógépem. Saját íróasztalom azóta sincs, de legalább 1 négyzetmétert magamnak tudhatok és Gáborral osztozunk az asztalon.

Aztán szépen lassan kezdtek rám bízni feladatokat. Egyre többet. Megmutatták, hogy kell és én aszerint jártam el, mivel semmi gyakorlat nélkül jöttem a céghez. Kaptam számítógépet és egyéb felszereléseket, kezdett iroda kinézetű lenni a hely és nem egy kripta, mint akkor mikor először ott jártam. Vittem rádiót is. Nem igazán érdekelt, hogy Ádám nem szeret zenét hallgatni.

Eljött az év vége és sajnos a karácsonyt majdnem az iroda falai között töltöttük. Talán akkor tört meg a jég és látták rajtam, hogy azért nem vagyok egy buta liba, akit a nénikéje beprotezsált a céghez és nem ért semmihez. Segítettem ott, ahol tudtam. Akkor Orsit már megnyertem magamnak, együtt jártunk ebédelni, meg néha kijött velem cigizni.

Utána már Jenő is kezdett feloldódni a társaságomban és kezdett pozitív véleménnyel lenni rólam. Először nem igazán csípett, mert 1. protekciós voltam, 2. szerinte idézem: „pofátlanul fiatal” vagyok. De tök jóban lettünk, bár azóta kiismertem és egy kis smucig pöcs, de tud jófej lenni.

Az év végi céges bulin már szinte mindenkivel jóban voltam és akkor kezdtek megvilágosodni a klikkek a cégen belül.

Természetesen nem akarok megfeledkezni a belső szerelőkről, akik az elejétől fogva nagyon kedvesek és segítőkészek voltak velem. Azóta rájöttem velük kapcsolatban egyre s másra, de attól még bírom őket. A külső szerelők (akik a gyerekeim) is már az első pillanattól kezdve imádtak és a szárnyaik alá vettek.

Ahogy tavaszodott, mintha Ildikó szíve is felolvadt volna velem kapcsolatban. A mi kapcsolatunkat a Kisherceg és a Róka esetéhez tudnám hasonlítani. Rengeteg idő, türelem és mindig csak egy picit közelebb. De végül sikerült azt hiszem.

Kisebb nagyobb problémák mindig adódtak és nem tagadom volt olyan, hogy majdnem sírtam mérgemben és tehetetlenségemben. Viszont őszinte leszek: akármennyire szar néha és akármennyire bonyolult, én szeretek itt dolgozni és hálás vagyok Robinak, hogy alkalmazott. Megadta nekem az esélyt arra, amit más cég nem adott meg. Hogy úgy vett fel, hogy tudta, nincs ezen a téren egy percnyi gyakorlatom sem.

Ezért igen is hálásnak kell lennem és az is vagyok neki!!!

Mivel mostanában nem történik semmi, amivel villoghatnék, ezért raktam be ide ezt a kis tesztet. Egy ismerősöm blogjából csórtam. Eléggé felkeltette az érdeklődésemet és elgondolkodtatott, hogy én mit válaszolnék ezekre a kérdésekre. Hát megtörtént. Igazából egyik kérdésen sem gondolkodtam, úgy vélem, ha spontán válaszokat adunk, akkor jön ki az igazi, amit érzünk, gondolunk és így ismerhetjük meg jobban önmagunkat. Hogy miért tettem ki ide? Azért, hogy majd egyszer, ha visszaolvasom és újra megcsinálom, másképp fogok e hozzá állni a dolgokhoz. Vajon mások lesznek e a válaszok?!

Most az Ismerd Meg Önmagad Programban vagyok. Elgondolkodtam, hogy tényleg akkora szarkupac vagyok, mint amilyennek gondolom magam? Tényleg olyan rusnya vagyok, mint amilyennek látom magam? Talán Bettinek van igaza és túl negatívan állok hozzá a dolgokhoz?! Az az érdekes, hogy nálam gázabb embereknek is akkora arca van, hogy az valami hihetetlen. Az egészséges önbizalom mindenkinek jót tesz, de ha valaki villog is vele, hogy ilyen ász meg olyan ász, na attól falra mászok. Mikor fényezi magát és ömleng, hát hányni tudnék. Annál visszataszítóbb nincs is a világon. Szerintem ha valaki normális ezen a téren, az magában tisztában van az adottságaival, de nem hangoztatja. Ez ugyan olyan, hogy az igazán okos ember soha nem mondja magára, hogy okos. Ez a viselkedés inkább már az önbizalom hiány felé hajlik. Kihangsúlyozza az előnyös adottságait, hogy ezzel takarja a hibáit, viszont ezzel a kirívó viselkedéssel csak az ellenkező hatást éri el. A túl nagy magabiztosság sem kedvező. Ott volt például az általános iskolában Virág nevezetű osztálytársam. Szegény lánnyal egyetlen probléma volt, hogy nem voltak mellei. Mindenki deszkának csúfolta. Ezt elkerülendőn elkezdett arcoskodni, hogy ő milyen menő, milyen fasza ruhái vannak, mindenkinek beszólt, szóval próbált menő csaj lenni. De közbe meg ugyanúgy deszka maradt mindenki szemében, mert azt mondták, hogy mit akar ez a csicska, hisz tök lapos.

Természetesen, ha valaki jól teljesít valamiben, elért valamit, legyen magára büszke. De ne gondolja magát Istennek, vagy utánozhatatlannak, felülmúlhatatlannak. Mindenkinél van jobb. Plusz szintén relatív dolog, hogy kinek mi a jó.

Vannak bizonyos fordulópontok és bizonyos papírok, amik megváltoztatják az embert. Ezt már az egyik előző írásomban kifejtettem és sajnos csak megerősítést nyert az elmélet.

Előbb utóbb minden ilyen embernek letörik a szarvát és az nagyon tud fájni. Ezért jobb inkább a földön maradni és az arany középutat követni.

Hogy jobban megismerj...