Jajj, már megint olyan kis pirulós csitri voltam! Tegnap este levezetésképpen lementünk Bástyába egy üccsire. Semmi extra, csak összejött a Girls of Mando Diao. Ahogy elnéztem magunkat olyan jókat kuncogtam magamban.
A péntek este is mindenképp említésre szorul. Már régóta terveztük, hogy megyünk Győrbe Prosectura koncertre. Ami kisebb nehézségek után össze is jött.
Hát azt hiszem a punkból egy időre elég, most már végérvényesen. Megismertem Viki múltját, ami olyan bizarr volt nekem, mint maga Viki néha. Nagyon jó fej emberekkel találkoztam, akik nagyon aranyosak voltak és kedvesek, de a pogó, az örjöngés és a vedelés már nem az én műfajom. Mindegy, összejött egy csók(amiért szerintem életem végéig cukkolni fognak) és egy közös fotó Imre Norbival. Ja, meg másnap fejfájás és a test több pontján kék foltok. Még ma is fájok.
Másnap persze mennem kellett volna iskolába, amit elhalasztottam mivel későn keltem fel, helyette elmentem meglátogatni a volt barátom nagymamáját és húgát. Még mindig tartjuk a kapcsolatot, mert az ott töltött 2 év alatt megkedveltem őket. Sokat beszélgettünk, mik történnek náluk. Mondanom se kell, hogy szörnyülködtem. Soha nem volt egyszerű a helyzet, szóval annyira nem is lepődtem meg a dolgokon. Szegény mami sírva fakadt, mert hiányzik neki a Cucy és úgy gondolja, hogy az új barátnője nem érdemli meg, mert zsarolja meg ilyenek. Sajnáltam nagyon. Cucyt nem igazán. Ő választotta, viselje el. Biztos jó neki így, különben elhagyhatná. Szóval, erről ennyit. Vittem nekik csokit is, mert maminak volt a születésnapja, Ödy meg amúgy is szereti.
Ma úgy döntöttem pihenőzök és felkészülök az újabb hétre. Anyuék most mennek Hubát meglátogatni, de én most nem megyek. Elegem van, hogy egy nap se dögölhetek nyugodtan itthon. Legalább már vasárnap tudjak pihenni. Szívesen kimennék a szabadba is, de nincs ötletem, hogy hova. Meg, hogy mit csináljak. Szerintem maradok a könyv mellett.
Utolsó kommentek