Bendegúúúz

Nehezen indul a nap. Dolgoznom kellene, de annyira nem megy. Bár biztos jobban rá tudnám venni magam, ha tudnám, hogy az egésznek van értelme, de tudom, hogy nincs. Rosszabb, mint egy ebédet megfőzni. Mikor robotolsz egész délelőtt a konyhában, hogy megfőzz, majd a család 10 perc alatt elpusztítja, ráadásul a hagyott romokat is neked kell eltakarítani. Gyűlölöm már a semmi értelme táblázatokat és kimutatásokat gyártani. És soha nem jó. És még jobban megszopatnak. Mikor szólnak, hogy még ezt is meg azt is bele kellene tenni és tudom, hogy kezdhetem előröl az egészet, akkor mindig egy hatalmas neon műfaszt látok a számhoz közeledni, amit mélytorokra akarnak nyomni. Már annyira, de annyira elegem van!!! Itt van fél9, de még egy betűt nem körmöltem a munkával kapcsolatban. Tudom, jobban érezném magam, ha gyorsan végeznék a kötelező dolgokkal, aztán foglalkozhatnék a sajátommal, de akkora egy fos, véget nem érő szar. Próbálnám máshogy megközelíteni, de nem tudom. Ez biztos annak az oka, hogy tegnap este nem pozitívoztam. Bazz még mindig nem álltam neki. Most utána néztem az e-felvételi folyamatának, meg az allergiámmal voltam elfoglalva, ami annak ellenére, hogy a kezelés felén ma túl leszek, nem hogy múlna, egyre erősödik. Bár lehet ez csak azért van, hogy mielőtt megszűnne még utoljára jól megkeseríti az életem.

Új hónap. Hihetetlen, hogy rohan az idő. Ákos ma költözik. Furcsa belegondolnom, hogy elkezdődik az az időszak, amitől már fél éve rettegek. Nehéz. Nem is nagyon tudom megmagyarázni milyen érzés, de olyan, mintha ólomsúly lenne a lelkemen. Bármikor el tudnám sírni magam. Nem tudom, miben leljek vigaszt. Próbálom magam elfoglalni. Vészesen szorongat a jelentkezési határidő. Úgyhogy most az a legfontosabb, hogy kitaláljam, hova megyek egyetemre. Eldöntöttem, a jogot mindenképp megpróbálom. Akárhogy is kapálózik az Orbán kormány, úgy néz ki Győrben a tandíj megmaradt 165ezer forint, ami még nem is olyan vészes. Talán Pesten is bepróbálok valamit, meg hát a jó öreg megszokott Veszprém. Ha jól néztem a régi szakom felejtős, úgyhogy ott egy magyart vagy egy szabad bölcsészt próbálok meg, mert akárhogy szeretném, valljuk be, ahol matek van, engem elkaszálnak. A lényeg, hogy a ma délutáni feladatom, hogy véglegesítsem a sorrendem, persze csak azután, hogy megvásároltam a csodaszép rózsaszín blézert a H&M-ben. :) Mostanában nagyon bukom a pink bármely fajtájára. Még gondolkodom egy szép rózsaszín nadrágon is. De talán az én alakomhoz az túl merész. Mert még ha pálcika lábaim és falatnyi popóm lenne...ezt majd még meggondolom. Az utóbbi időben nem nagyon járok ki. Így a dohányzás- és szeszmentes projekt nagyon sikeres. Persze más okai is vannak ennek. Pénztárcakímélő üzemmódba kapcsoltam magam (jó tudom a fent említett vásárlási projektekből nem ez derül ki, de hónapok óta most shoppingolok először) és valóban több pénzem marad. Remélem ez a lelkesedés még jó hosszú ideig kitart. A negatív oka, hogy az úgynevezett barátaimtól mostanában sokszor elkap a böfizhetnék. Gyűlölöm, ahogy kibeszélik egymást, engem, bárkit és ők ítélkeznek másokról, miközben a saját életük sem valami rendezett. Tudom, én is sokáig részt vettem ebben, de elegem lett. Mintha felnyílt volna a szemem és elkezdtem látni az orromnál tovább. Azért sajnálom, hogy nincsenek velem ezekben a nehéz időkben, pedig most lenne rájuk a legnagyobb szükségem. Igyekszem velük diplomatikus lenni és felülemelkedni a kicsiségeken, de mindennek van határa. Próbálok én is dolgozni magamon, hogy jobb ember legyek. Például minden este próbálom magam pozitívra hangolni mindenféle relaxációs dologgal, amik eddig nagyon hatásosnak bizonyultak. Legalábbis nagyon jól elaludtam rajtuk. Csak így tovább!

Na, a hétvégén kikísértem Ákost Bécsbe. Egész jó volt. Mármint, most nem voltam tele ellenséges érzésekkel, sőt feltűnően jól alkalmazkodtam a környezethez. Csak a hideg nem kellett volna, illetve Ákos folyamatos kioktatása. Kicsit össze is vesztünk. Vagyis ő kioktatott, én pedig közel álltam ahhoz, hogy felállok és otthagyom, de rájöttem, hogy túlságosan rá vagyok utalva és 10euróval a zsebemben és minimális német tudással nem igazán tudnék mit kezdeni magammal. Bár aztán ki tudja. :) Úgyhogy inkább duzzogtam egyet, próbáltam visszatartani a könnyeimet és elszámoltam jó sokáig. A korizás szuper volt, bár az új korcsolya kicsit megnyomorította a lábam és szétfagyott az arcunk, meg úgy mindenünk és még a mekiben sem volt túl meleg. Nincs mit tagadni, nem vagyunk hozzászokva. Már nagyon vártam az esti vonatot, mert nem volt már túl jó a komfortérzetem. Sajnáltam, hogy ott kell hagynom, mert azért láttam az aggodalmat és egy kis félelmet is a szemében. De én próbáltam úgy felfogni a dolgot, hogy ez olyan, mintha Pesten hagynám, ezt az egészet meg ő akarta magának, majd megbirkózik vele. Rosszul is éreztem magam emiatt, mármint, hogy lehet, hogy nem álltam mellette kellően és rossz társa vagyok. Mikor hazaértem, annyi mindent tudtam volna neki mondani, de hát már ez sem olyan egyszerű, mint azelőtt. De úgy gondoltam 38Ft-os sms áron nem fogok szarozni, megköszöntem neki a napot és jeleztem, hogy épségben megérkeztem. Próbáltam telepíteni a skype-ot, hogy tudjunk beszélni, de valamiért nem sikerült. Talkon próbáltunk rájönni, mivel lehet a probléma, de nem sikerült. Majd rájöttem, hogy elvileg a google-nak is van ilyen funkciója, amit meg is osztottam Ákossal, aztán hirtelen eltűnt. Gondoltam megszakadt a net vagy valami. Már fél11et ütött az óra, úgyhogy már nem mentem ki. Eléggé fáradt voltam. A lelkem akkor még egész nyugodt volt, teljesen elfogadtam, hogy Ákos Bécsben, jövő hétvégén jön haza, minden szipiszupi. Vasárnap 11kor ébredtem, sikerült kellően kialudnom magam. Ebéd, délutáni hessz, majd családi korcsolyázás. Este 6kor estünk be, eléggé leszívott a nap, Ákosról semmi hír. Se sms, se net. 8kor már nem bírtam tovább, ráírtam egy smst, hogy mi a helyzet, hogy telt a nap stb. Visszaírt, hogy mi volt, de egy szóval nem kérdezte meg, hogy velem mi van. Ez azért nem esett túl jól. Azóta se hallottam felőle. Azért mondjuk kíváncsi lettem volna, ha tegnap nem írok rá, mikor hallok róla legközelebb. Így eldöntöttem, hogy nem írok neki többet. Majd keres, ha akar. Tudom, hogy csak ma rossz. De napról napra könnyebb lesz. Valahogy úgy mondják a dalban, hogy a „hiányodat lassan megszokom”. És ez így is van. Utálom magam, amiért belementem ebbe az egészbe. Úgyis mindig elcseszem. Soha nem tanulok. Meg már ugyan...ki vagyok én? Hogy tegyem bele magam egy kapcsolatba, miközben azt se tudom, ki vagyok. Elvesztettem saját magam. Minél öregebb vagyok, annál inkább vesztem el a saját lényemet. Csak egy bolyongó szellem vagyok a világban. Azt néztem legutóbb a tükörben, hogy régen se voltam szép, de most meg pláne nem vagyok. De régen legalább volt személyiségem, belső kisugárzásom, ami megszépített. Most meg mi vagyok? Ki vagyok? Mit keresek a világban? Hol van már az a régi lány, aki voltam?

Egy újabb hétfő. Borzalom. El se tudom mondani, mi van bennem. Gyűlölöm a munkám. Vagyis nem a munkám, egyszerűen utálok itt lenni.

Ma van Ákos születésének napja. Az ajándékot a tegnapi nap folyamán sikeresen elintéztem, bár erőteljes kétségeim vannak afelől, hogy jó lesz. Szerintem a dobverő méretét elbasztam, mert a boltban teljesen összezavartak. De a gravírozás is meglett még tegnap. Elmondtam a srácnak, mit akarok, 10 perc alatt meg is csinálta. És nagyon szép lett. Amíg készült, elugrottam a teccsóba viszkiért. Mert mivel Ákosról van szó, azt muszáj! :) Elvileg ma elugrom hozzá és fel is köszöntöm. Ez a Bécsbe menetele még mindig nagyon böki a csőröm. Egyik nap jobban viselem, másik nap kevésbé, de megbékélni nem igazán tudok vele. Pedig már annyira közel van. A másik dolog, ami szorongatja a torkom, az a továbbtanulás. Azt tudom, hogy szeretnék tanulni, csak azt nem tudom, hogy mit és hol. Meg egyáltalán elég lesz e a pontom. Ki tudom e fizetni a tandíjat. Ezek mind olyan kérdések, amiket szűkös egy hónapom van eldönteni. A kétségeimről nem is beszélve. Hogy mi van, ha megint felsülök és nem tudom végig csinálni. És pont ezért van szükségem Ákosra. Hogy mellettem legyen, hogy rugdaljon, mert nélküle nem tudom végig csinálni. u.i. : az ajcsi elvileg szipiszupi lett :)

Nem fejeztem be a fogorvos sztorit. A fogam helye még mindig fáj. Napi két fájdalomcsillapítóval élek, nem túl kellemes, mert enni nem igazán tudok, de a hideg sör már jobban csúszik, mert végre nem érzékeny a fogam.  A héten lesz Ákos születésnapja. Múlt héten próbáltam neki elintézni az ajándékot, de valahogy az égiek nem akarták, hogy meglegyen. Volt Győrbe is és Komáromba is egy potya utam. A héten már szűkös az idő. Nem tudom, hogy fogom megoldani, de ahogy most érzek, leginkább nem is érdekel. Vészesen közeleg a napja, hogy Bécsbe költözik, én pedig egyre nehezebben viselem, ő pedig kerek perec közli, hogy igazából mocskosul nem érdekli, hogy én hogy érzek ezzel az egésszel kapcsolatban. Tudom, hogy most tipikus nő vagyok. Akkor fogta volna be a nagy tudálékos száját, mikor kiejtette a száján a szeretlek szót. Mert addig olyan jól ment. Érzéketlen tudtam maradni, mert tudtam, hogy nem éri meg. Ezek szerint tartanom kellett volna magam utána is. De ha ezt akarja,ám legyen. Olyan érzéketlen és hideg leszek, akár egy jégcsap. Valamit ki kell találnom, amivel elfoglalom magam, mert bele fogok őrülni. Eléggé nem vagyok formában mostanában. Valamit megint nagyon elronthattam.

Tegnap megvolt életem első foghúzása. Hát nem kívánom senkinek. Sokkoló élmény. Úgy éreztem magam utána, mint akit megerőszakoltak. A szuritól rosszul lettem, mert a doki szanaszét trancsírozta a tűvel a pofámat. Igazából nem is tudom eldönteni, hogy a foghúzás vagy az injekció volt e rosszabb. A lényeg, hogy abban a fél órában úgy megkínoztak, mint még soha. Én bírom a fájdalmat, de ez...pfff. Még mosolyogva köszöntem el a rendelőben mindenkitől, de amint beültem az autóba, elbőgtem magam, mint egy kisbaba. Hiába, tényleg nagyon fájt. Nem tudtam volna vissza menni egyből dolgozni, mert olyan erős volt a sokk. Otthon pihennem kellett egy órát, hogy magamhoz térjek és kisírjam magam, mert akár hányszor felidéztem az élményt, elkezdtek potyogni a könnyeim. Még este is tudtam volna bőgni miatta. Nagy nehezen rávettem magam, hogy visszamegyek dolgozni, de amint kezdett múlni a zsibbasztó hatása, ismét halál kezdte színezni az aurámat, mert majd beszartam, annyira fájt. MIvel a fél napot már így is ellógtam a melóból, nem éreztem túl jól magam, mikor fél 3kor azt mondtam, hogy én most elhúzok haza, mert megdöglök a fájdalomtól. Útközben beugrottam a gyógyszertárba, ahol fél órát kellett sorban állnom egy rohadt doboz Algoflexért. Otthon még anyámhoz is képes voltam odabújni, annyira úrrá lett rajtam a kétségbeesés, hogy egy alkatrésszel megint kevesebb vagyok és a helyére már soha többet nem nő új fog. Enni persze nem ettem egész nap és a szívem szakadt meg, mikor a család ott kanalazta előttem a zöldbab főzeléket.

2011-ben nem voltam valami szorgalmas. Tény, hogy az év nem szólt másról, csak Ákosról és a bulizásról. Közben teljesen elfeledkeztem magamról. Szóval nem volt túl eredményes esztendő, mert nem sok mindent tudok felmutatni, hogy mit értem el, illetve mit vittem véghez. Na jó, ott van Ákos...de az is ki tudja meddig tart, tekintve, hogy egy hónap múlva pápát int kedves országunknak és Bécs felé veszi az irányt. Ilyenkor gondolkodom el és verem a fejem a falba, hogy akkor mi a töknek hozott minket össze a sors és miért kellett ezt a sok szenvedést kiállnom, hogy aztán meg mikor már kezdene szuper lenni minden, elrántja előlem az élet. Mióta tudom, hogy elmegy, totál idegroncs vagyok. Biztos vagyok benne, hogy megoldjuk valahogy és ha esetleg mégse megy így a dolog, akkor túl fogom élni, csak néha nehéz még a gondolata is. Mikor vele vagyok, oly távolinak tűnik mindez. Csak mikor el kell válnunk, akkor tudatosul, hogy már csak milyen rövid időt lehetünk együtt. Basszus tegnap odáig mentem, hogy képes voltam azért elmenni Tatára, hogy megcsókolhassam. Rég voltam ennyire szentimentális. Pedig annyira próbáltam magam kímélni minden gyengéd érzelemtől, de hiába, nem megy.

"Már az ágyban Hozzád szállnak gondolataim, én Hallhatatlan Kedvesem, itt-ott vidáman, azután ismét szomorúan, várva a sorstól, meghallgat-e bennünket? - Élni csak egészen Veled tudok, vagy sehogy. Igen, elhatároztam, addig bolyongok a távolban, míg csak karjaidba nem repülhetek, nem érezhetem egészen otthon magamat nálad és nem küldhetem lelkemet általad átölelve a szellemek birodalmába.Igen, fájdalom, ennek így kell lenni.  El fogod bírni, annál is inkább, mert ismered irántadvaló hűségemet. A szívem sohasem lesz másé, soha-soha.  Ó, Istenem, miért kell távol lenni attól, akit annyira szeretünk! És mégis életem Bécsben, akárcsak most, nyomorúságos élet. Szerelmed a legboldogabb emberré tesz. Mostani éveimben volna szükségem némi egyhangúságra, egyformaságra az életben - meg volna-e ez a mi viszonyunk mellett?  Angyal, éppen most értesülök arról, hogy a posta mindennap indul. Be kell tehát fejeznem, hogy azonnal megkapd a levelet. Légy nyugodt! Csak létünk nyugodt megítélésével érhetjük el együttélésünk célját. - Légy nyugodt - szeress engem! Ma - tegnap - milyen könnyes vágy utánad - utánad - utánad. Életem - Mindenem! - Isten Veled! - Ó, szeress továbbra is, ne ismerd félre soha leghűbb szívét a Te szeretõ Lajosodnak.

Örökké a Tiéd

örökké az enyém

örökké a miénk

L."

"Ő engem körülvett volna az okosságával, a kedvességével, a megfontoltságával, vigyázott volna rám, és nem csak a testével szerette volna a testemet, hanem minden gondolatával is szeretett volna engem, aki vagyok, és őmellette nekem nem kellett volna színészkedve játszanom a magabiztos, kiegyensúlyozott, derűs nőt, hanem magabiztos, kiegyensúlyozott és derűs lettem volna igazán, és szerényen boldog is talán, asszony egy becsületes férfi árnyékában, feleség, akinek senkit se kell hetyke képmutatással, függetlensége öntudatos vállalásának látszatával megtévesztenie."

....de elmegy és itt hagy engem....egyedül.....

‎"Köszönöm, hogy ünnepnek tekintesz, hogy szíved bíborborával vársz reám és ó-ezüsttel terítesz miattam; s hogy el ne fussak előled riadtan, lelked titkos, százegyedik szobáját virággal díszíted fel énnekem." (Ünnep)

Nem is hinnéd, hogy egy-egy apró gesztus milyen jól esik másoknak, ráadásul a te napodat is feldobja.

• 1. Kívánj "jó reggelt!" annak, aki a liftben melletted áll!
• 2. Segíts annak, aki útbaigazítást kér, még ha sietsz is!
• 3. Írj egy levelet a kislányodnak, kisfiadnak, bárkinek - mindenki imád levelet kapni.
• 4. Vásárolj be az idős szomszédod helyett, de legalábbis ajánld fel neki, főként ha rossz idő van!
• 5. Mondd, hogy "szeretlek", annak, akit szeretsz!
• 6. Segíts a kismamának feltenni a babakocsit a buszra vagy villamosra; tartsd neki az ajtót, ha éppen igyekszik bejutni valahová.
• 7. Ahányszor új ruhát veszel, ajándékozz el egy régebbit!
• 8. Vegyél a kollégádnak egy kávét!
• 9. Teljesen váratlanul küldj virágokat egy barátodnak.
• 10. Mondd "légyszíves", ha kérsz valamit és köszönd meg, ha megkaptad.
• 11. Add át a helyed a zsúfolt közlekedési járművön a kismamáknak, időseknek, és aki mozgásában korlátozott!
• 12. Ne vágj bele mások szavába, hallgasd végig őket!
• 13. Ajánld fel a segítséged másoknak!
• 14. Vidd vissza a bevásárlókocsit a helyére!
• 15. Írj vagy hívd fel azt a személyt, aki megváltoztatta az életed, akinek valami jót köszönhetsz!
• 16. Néhanapján vegyél néhány sütit reggel, és vendégeld meg a kollégáidat, csak úgy!
• 17. Ne tarts haragot, felejtsd el a múlt sérelmeit!
• 18. Figyelj minden érzékeddel másokra!
• 19. Egyszerűen kérj elnézést, ha tévedtél!
• 20. Ne hagyd ott sehol a szemetedet, vidd el a következő kukáig!
• 21. Biztasd azt, aki el van keseredve!
• 22. Ajánld fel, hogy megeteted a barátaid állatait, amíg ők nyaralnak!
• 23. Segíts egy barátodnak a csomagjait cipelni!
• 24. Kérdezd meg másoktól, hogy vannak, és figyelj arra, amit mondanak!
• 25. Ha sorban állsz, engedd előre azokat, akik nem bírják végigvárni a sort!

• * Szerelmesnek lenni
• * Úgy nevetni hogy utána fáj a hasad
• * Nem kell sorba állni a boltban
• * Egy szép sms-t kapni
• * A kedvenc dalodat a rádióban hallani
• * Amikor az esőt hallgatva alszol el
• * Amikor olyan helyre mész ahol gyönyörű a táj
• * Amikor kilépsz a tus alól és meleg törülközőbe csavarod magad
• * Amikor részt veszel egy érdekes beszélgetésben
• * Pénzt találni egy nadrágban amit rég nem hordtál
• * Amikor saját magadon nevetsz
• * Lazítani a barátaiddal
• * Amikor az éjszaka közepén felébredsz és rájössz,hogy még jó néhány órát alhatsz
• * Amikor véletlenül meghallod hogy valaki szépet mondd rólad
• * Mezitláb keresztülmenni füvön miközben öntözik azt
• * Minden ok nélkül nevetni
• * Nevetni egy gondolaton
• * Amikor nézed a napnyugtát
• * Amikor egy olyan dalt hallgatsz, mely egy életedben lévő különleges személyre emlékeztet
• * Amikor az első csókot kapod és adod
• * Amikor a barátaiddal szórakozol
• * Amikor boldognak látod szeretteidet
• * Kézen fogva menni azzal akit a legjobban szeretsz
• * Érezni a remegést a gyomrodban, amikor meglátod azt a különleges személyt az életedből
• * Tudni hogy hiányzol valakinek
• * Tudni hogy szeretnek téged
• * Napozás után felhevült testtel ráhuppanni a hűvös ágyneműre
• * Hallani a hajnali madárcsicsergést
• * Érezni a frissen nyírt fű illatát
• * Nyári csendes esőben elázni
• * Eljátszani egy régóta tanult dalt gitáron
• * Hajnalban állni a tóparton, és a kicsapó hullámok nyaldossák a lábad
• * Átölelni a szerelmedet és érezed milyen hevesen dobog a szíve
• * Az éjszaka közepén kapsz egy szép smst a szerelmedtől vagy felhív
• * Hajnalban hazafelé sétálni mezitláb a buliból, mert annyit táncoltál, hogy fáj a talpad és tudod, hogy irtózatosan jól érezted magad
• * Nyári zápor a kedvenc zenekarod szabadtéri koncertjén
• *A szerelmed mellett ébredni reggel

Fokozhatjuk még....

Minden egyes hétvége egyre jobban összezavar, amit vele töltök. Kezdem megszeretni. Sokszor magam sem értem, hogy miért. Ez van. Lehet, kicsit lazábban kellene felfognom a dolgokat. Mondtam Vikinek, ha legközelebb megtetszik valaki, üsse addig a fejem, amíg ki nem veri belőle az aktuális kiszemelt gondolatának halovány szikráját is. Mert kezdem úgy érezni, hogy megint ugyan abba a szaros gödörbe léptem. Hiába, ezek szerint mindig rosszul választok. Játszik velem, de én nem ismerem a játékszabályokat. Vagy épp mást akarok játszani. És ezek után még csodálkozom, hogy újra és újra csalódom?! Sokszor már csak nevetek magamon. Nem érdemes nekem senkit sem szeretnem. Talán igaza van Ákosnak, hogy hiba közel engedni magadhoz az embereket, mert úgyis csalódsz bennük vagy ők csalódnak benned. Teljesen ki lennék békülve az egyedül léttel, ha a hormonjaim és az ösztönöm nem vinne folyton kísértésbe. Mert igazából én sem tudom, hogy mit akarok. És mindjárt bőgök, mert eszembe jutott az a szóáradat, amit legszívesebben rázúdítanék. De tudom, hogy szarna rá. Fogalmam sincs hová tartok, merre tart az életem, mit kellene kezdenem magammal. Csak élek nap-nap után, sodornak az események. Mintha a saját filmemben csak statiszta lennék. Pedig nekem kellene a főszereplőnek lenni. A hősnőnek, akinek mindenki a helyében akar lenni, és akit mindenki irigyel, legalább is részben. Nem tudom, mit tegyek, hogy mindez így legyen. Tegnap bennem volt az, hogy nem akarok szombaton Tatára menni. Nem akarom látni, nem akarom azt csinálni, mint már jó pár alkalommal. De aztán úgy döntöttem mégis megyek, hisz miatta nem mondok le egy bulit és talán meg tudjuk beszélni a dolgokat, vagy összejön valaki más. Igen, lehet itt rontottam el, hogy míg az elején le se szartam ezt az egészet, most kezdek tipikus nő lenni. Aki kombinál, elméleteket gyárt stb. stb., közben meg magas ívben le kéne szarnom és arra koncentrálnom, ami nekem jó. Az a rohadt csók mindent elrontott. Úgy érzem, mintha egy nagy sodrású folyó közepén evickélnénk, partra akarunk jutni, de visszafele sem megy, sem a túlpartra, mert erős a sodrás. És miközben azon vitatkozunk, hogy melyik partot közelítsünk meg, lassan mind a ketten megfulladunk. Ha tudnám, mit érez konkrétan...bár hogy őszinte legyek, nagyon jól tudom, hogy nem érez semmit. Tetszem neki, bejövök neki, de ennyi. Nem kellenek ilyen hülye talányok, hogy bizonytalan, ő sem tudja, mit akar. Szarik rá. És hogy őszinte legyek nagyon jól csinálja. Kár, hogy én ezt nem tehetem meg. Nem is hiszem, hogy meg tudnám ezt bárkivel is tenni. Most már... De régen megtettem. Lehet, hogy ez a karma dolog nem is akkora hülyeség. Így most kapom vissza azt, amit 10 évvel ezelőtt megtettem egy olyan emberrel, aki engem szeretett. Pedig megbántam, hogy akkor úgy viselkedtem, annak ellenére, hogy az illető később szemétláda volt velem. De hiszem azt, hogy életem végéig nem bűnhődhetek, hisz szinte gyerek voltam még akkor és fel sem fogtam a tetteim illetve a szavaim súlyát. Nem takarózhatom ezzel, de tényleg nagyon-nagyon sajnálom azokat a dolgokat. Amit neki is megmondtam, úgyhogy nem tudom, mivel békíthetném meg a karmát. Talán csak hinnem kell, hogy igen is megérdemlek egy olyan férfit, aki viszont szeret és tisztel, mellettem van jóban-rosszban és elfogad olyannak, amilyen vagyok.

Mostanában sokat töröm a fejem a költözésen. Legalább is nagyon bennem van a mehetnék. A munkahelyről is és B.ról is. Nem azért, mert olyan rosszul érezem magam itt és a szüleimmel sincs semmi bajom. De egyszerűen hajt valami, egy belső hang, ami azt mondja, hogy fel kell mennem Budapestre. Már lassan egy éve, hogy ez van, de soha nem hallgattam rá. De már egyre erősebb. Fogalmam sincs, hogy fogom megoldani ott az önálló életemet és miből fogom eltartani magam, csak azt tudom, hogy szeretném és lehet, hogy boldog lennék ott. Szinte nincs olyan nap, hogy ne gondoljak rá, hogy milyen lenne, ha ott laknék vagy, hogy milyen volt, amikor ott laktam. Történtek szarságok, de arra sem tudok rossz érzéssel gondolni. Igen, nagyon hiányoznának azt itteni barátaim, az itteni környezet és Pesten olyan egyedül lennék, mint az ujjam. De úgy érzem, hogy majd egyszer meg kell próbálnom. Lehet, hogy ha önálló életem lenne távol a szüleimtől és az olyan emberektől, akik azzal foglalkoznak, hogy ki mit tesz, végre megszabadulnék a gátlásaimtól és önmagam lehetnék. Ma pesti albikat nézegettem. Legalább 150-200 nettót kell keresnem, hogy kényelmesen ellegyek. Álmodik a nyomor, de semmi nem lehetetlen. A VI-VII. kerületnél lejjebb nem adom, de még egy 40ezres garzon is plusz 30 rongyba kerül. Szóval 70ezerrel kell számolni rezsivel mindennel együtt. Kell még minimum ugyan ennyi a magam fenntartására. Szóval nem könnyű, de egyszer csak megvalósul. Ez tipikus példája annak a társadalmi morálnak, hogy egyedül nem megy. Másnak simán összejön az élet. Nem kell megijedni, nem mostanában megyek, csak eléggé foglalkoztat a gondolat már jó ideje. A Kriszti nagyon ki van erre akadva, hogy miért kell innen elmenni, már csak a Kata példájából tudom, én nem mondtam neki. Az a baj, de ezt Krisztinek nem mondtam, hogy én inkább bátorítottam a Katát, hogy menjen Pestre, nem pedig marasztaltam. Szerintem az ő lelkének is jót tenne, ha kiszabadulna innen a börtönből és végre szabad lehetne. Tudom most egy kicsit belecsaptam a lecsóba, de ez most csak így jött. Akik közel állnak, úgyis tudják, hogy vannak ilyen ambícióim. Fogalmam sincs, hogy viszem véghez ezeket a terveket, de biztos össze fog jönni. Sokkal könnyebb lett volna minden, ha gimis koromban nem fosik a picsám Budapesttől. Szépen elmehettem volna oda tanulni, már lenne egy diplomám és lehet, hogy munkám is. Lenne jó pár ismerősöm és nem lennék egyedül a nagyvárosban. De akkor nem ismerem meg azokat az embereket, akiket most ismerek és valószínű az életet sem tudnám ilyen szemmel nézni. Valószínű egy sznob pesti picsa lennék, aki bulizgatna, csini lenne, koktélozna és kosztümben járna dolgozni. Fura lenne. Még elképzelni se tudnám magam ilyennek. Bizonyára így kellett mindennek lennie.

Nagyon rossz hangulatom van mostanában, ami így a hétvégével tetőfokára hágott. Nem mintha bármi olyan is történt volna, ami miatt olyan nagyon szarul kéne éreznem magam, csak most összejött sok kis faszság. Igazából már múlt héten elkezdődött ez az egész. Igazság szerint alapjaiban véve Ákos miatt borultam ki, mert rosszul esett, ahogy viselkedett, nem vártam volna ezt az egészet és főleg tőle nem. Aztán mivel emiatt már rossz hullámhosszra voltam hangolódva jött a többi, persze kéretlenül. Csupa apró kis hülyeség, amiről az ember úgy amúgy tudomást se venne, de szombat reggel már majdnem bőgtem, miközben apuval kiabáltam, pedig máskor ilyen esetekben mindig csak elemembe jövök. Az még rátett egy lapáttal, hogy a hétvégén csak szombat délelőtt tudtam pihenni. Délután jött Vira, este megfelelni öcsém születésnapján (már 20 éves...őrület!!!), Virának hazafelé járatot nézni, persze a közlekedés megyén belül egy nagy kupac fos, ezért vasárnap be kellett vinnem Komáromba. Mivel mondjuk tesóm hívta meg a bulijára, ahhoz képest lófasz részét nem vette ki abban, hogy segítsen bármit is a vendéglátásban. Már úgy éreztem, hogy minden jó lesz így vasárnap késő délután, hogy a spongyabobbá aszalódott agyamat valamivel megnyugtatom, film, könyv, tea, nyugtató, akármi. Viki hív kocsmázni. Erre még csípőből nemet tudtam mondani, legyek már egy kicsit önző. De aztán eszembe jutott, hogy nincs cigim, reggel úgyse lesz időm bemenni a boltba, mert szokás szerint vagy futni fogok a buszra vagy el se érem. Úgyhogy legalább ezért mégis csak le kellett mennem. Aztán anyám csinálta az adóbevallásokat, kellett a Nikitől bankszámlaszám és mivel úgyis jött ő is, így már végképp kénytelen voltam lemenni, hogy el tudjam tőle kérni. Nagy szerényen kamilla teát rendeltem és hajlandó voltam 200 magyar forintot kifizetni egy szaros filterért, mikor is belekortyolva majdnem elokádtam magam, olyan keserű volt. Először azt hittem érzéki csalódás, majd mikor a lányok is megkóstolták, meggyőztek, hogy nem én vagyok a hülye. Égő pofával vissza vittem Marika néninek és kértem helyette egy pohár sört, mert úgy gondoltam, hogy ettől csak jobb lehet. Persze nem kellett kifizetnem, így még szarabbul éreztem magam, De aztán kiderült, hogy a gépből gőzölt vízzel van a probléma, így Marika néni feldobódott, mivel ezzel kapott egy újabb feladatot. Így mínusz egy nyugtató. Az egy pohárból kettő lett és tíz órára sikerült is hazaérnem. Persze a köcsög óra átállítás miatt az elalvás sem sikerült olyan simán, reggel meg felkelni esett nehezemre, főleg hogy még sötét volt és undorító szürke taknyos idő. Úgy gondoltam, hogy semmi gond megyek autóval, erre tesóm bejelenti, hogy most telefonált neki a Gabó, hogy nem tudja bevinni suliba, így autóval megy. Eldurrant az agyam, mint az állat. Fél óránként mennek a kibaszott buszok Győrbe. A 7.20ast simán elérte volna. Ő soha nem tankol az autóba, csak mikor meglátja h az üzemanyagszint-jelző feljebb van mint a piros sáv, megy vele a szélrózsa minden irányába. Múltkor megtankoltam, talán egy hete. 30litykó és lófasz nincs belőle. legalább 3x volt Győrben, meg még a tököm tudja. Azt mondtam neki, hogy ezt vagy be lehet fejezni, vagy legközelebb ő tankolja meg az autót. Kicsit szarul éreztem magam, hogy a születésnapján veszekszem vele, de az a baj, hogy ő semmit nem tesz az autóért. Se nem takarítja, se nem tankolja, a kibaszott olajcserét nem hajlandó lebeszélni (nem neki kell kifizetni) pedig a haverja ott dolgozik a szervizben. Csak menni akar vele. Tudom, nem kéne ezen idegeskednem, de még most is fortyog bennem az indulat. Úgy látszik a pech széria nem ért véget. Faszabbnál faszabb emberek jönnek a szaros problémáikkal. Legszívesebben felállnék és hazamennék aludni. Szabályosan érzem, hogy az ér lüktet a fejemben. Szerintem az amúgy alacsony vérnyomásom az egekbe szökkent és nagyon nem jó. Most egy kicsit mindenki hagyjon békén!!!!

Megint elindult a mókuskerék. Anyám szerint kedvetlen vagyok. Hm. Nem is értem miért. Az igazság az, hogy semmilyen érzelmet nem vált ki belőlem az, hogy újra dolgozni kell. De talán így van jól. Azt érzem, hogy most (2év után) kezd rutinná válni ez az egész. Bár most egy kicsit mérges vagyok, mert ami fontos lenne, nem tudom csinálni rendszerbeli fennakadások miatt. Hát ez van. Semmi nem tökéletes. Ami biztos, hogy ha hazaérek, olvasok. Könyvet. Tudják, a DVD primitív elődei. Sajnos műveletlen vagyok. Legalább is társadalmilag nem elég művelt. Érzem, hogy kezdenek elapadni az agysejtjeim. Az agyam csak egy dologra tud koncentrálni, a munkahelyemre. De valahogy nincs kedvem nekivágni. Mármint a munkának. Bár a mai napon semmi érdemlegeset nem tudnék végre hajtani. A cél a túlélés. Szégyellem magam, hogy soha semmi pozitív dologról nem tudok beszámolni. Mert történnek velem azok is, de ez a blog az én úgy nevezett lelki szemetesládám. Csak hogy nagyon rosszul csinálom, mert amiatt, hogy a rossz dolgokat írom meg, azok rögzülnek. A boldogságot, az örömöt megélni szeretem és nem leírni. Mert megírhatnám azt, hogy milyen szupi volt a karácsony, mert anyámék nem veszekedtek. Vagy, hogy tök jó volt a koncert, majd utána a dizsi. Meg hogy milyen szuper előszilvesztert tartottam magamnak a gitáresten. És hogy milyen jót beszélgettem M.Ákossal szilveszterkor, egész este, mert ha ő nincs, biztos nem éreztem volna olyan jól magam, amilyen fáradt voltam. Örülök, hogy velem volt, mellettem volt, figyelt és hogy hatással volt rám. Jó hatással. Sajnálom, hogy nem lehet mindig velem, hogy ösztönözzön. Arra, hogy jobb ember legyek. Hogy jobban éljem az életem. És hogy ne szalasszam el a lehetőségeket. De félek, hogy egy olyan lehetőséget szalasztok el, amit nagyon megbánok.

Ismét eljött egy új év első napja.

A szobám és a lelkem romokban.

Belül teljesen üres vagyok.

Bennem van, hogy éreznem kéne valamit.

Valami dereng is idebenn, de az nem a boldogság.

Egy kicsit magányos vagyok.....

 

Egy félig idegen félig hozzám közel álló ember saját hibáján kívül rávilágított a legnagyobb hibámra. Hogy cél nélkül élek. Nincsenek álmok, nincsenek tervek.

Nem tudom, vajon ez azért van, mert tényleg nincsenek, vagy mert nem merek álmodni.

Szégyenlem magam emiatt. Mikor feltette nekem ezt a kérdést amit még soha senki, hogy mi az álmod, elakadt a szavam. Azt hittem erre könnyű válaszolni. De mégsem. A cigarettától tompult agyam lázasan forgott, a szilveszteri zsivalyt próbálták túlüvölteni a gondolataim, de nem jött semmi. Hiszem mit mond ilyenkor az ember? Nem mondhatom neki, hogy szeretnék felülni a niagara ringispilre 5x egymás után, vagy kipróbálni a bándzsidzsámpingot, vagy eljutni egy Mando Diao koncertre. Mert ez nem az a kaliber.

Vagy mikor azt megkérdezte, hogy mit szeretek csinálni, mi a hobbim, teljesen megkukulva ültem és hápogtam, hisz nem mondhatom neki, hogy versenyszerüen űzöm a fedett pályás távolba nézést és az alvásban is nagyon penge vagyok.

Az a helyzet, hogy nem ismerem saját magam. Vagy nagyon is ismerem, de hogy őszinte legyek, kurvára nem tetszik az amit ezután a beszélgetés után látok.

Norvég minta ide vagy oda, ezekben a darabokban Svédországban is nagyon menők lennénk! :)

Minden tiszteletem a D&G alkotóinak!!!

Furcsa belegondolnom, hogy az a csók nem jelentett semmit, hisz erre vártam már másfél éve. Vagy csak tagadni akarom, hogy igen is jelentett valamit. Bárhogy van is, mikor együtt nevetünk, úgy érzem még így 3 év után is, hogy Ő az én Mr. Big-em.

Már megint azt álmodtam, hogy egyetemre járok...

Ez most akkor mit jelent???

Nem értem, hogy az emberek miért nem hordanak már kalapot!?

A hold homályosan dereng az ablakom közepén…

 

Egy fiú és egy lány motoroznak. A fiú vezet, a lány pedig mögötte ül és szemét behunyva szívja magába a fiú tarkójának és hajának illatát, majd a hátához simul és féltőn karolja át derekát.

Hirtelen belemosolyognak a kamerába, a fiú elengedi a kormányt, a lány pedig befogja a szemét. Mind a ketten szívből kacagnak és együtt suhannak a boldogság felé, egy olyan világba, amit csak ők értenek.

 

Még mindig ugyan az, újra és újra…L…csak ennyi.

Ma eljött a sorsdöntő pillanat...

Felregeltem Faszbukra!!!!

De minek?????? Remélem lesz valami haszna....

---

 

(Már engem is elragadott ez a pusztító vész. Hidd el magával ránt, mert úgy érzed, hogy kimaradsz valamiből.)

 

Szeretnék jó lenni. Szeretnék megváltozni. Szeretnék a helyes úton járni és mindig a megfelelőt cselekedni. Időben lefeküdni és felkelni. Mindig igazat mondani. Úgy beszélni másokkal, hogy ne sértsem meg őket. Szeretni mindenkit. Mellőzni a bűnös élvezeteket. Többet szeretnék olvasni, segíteni otthon és többet mozogni.

 

Egyszerűen csak szeretnék jó ember lenni. Vagy, ahogy anyukám mondja jó keresztény.

 

Reggel mikor a lekésett buszról sétáltam hazafele eszembe jutott a kérdés: Mit kérsz születésnapodra?

 

Erre én azt válaszoltam, hogy nem tudom. Pedig most már tudom, mit kellene kérnem. Bátorságot és kitartást.

 

Sajnos ezt akárkitől nem kérhetem. Nem mehetek végig a sárga köves úton, mint a Gyáva Oroszlán, hogy talán majd Óz ad nekem egy kis bátorságot. Az vagy van, vagy nincs. Nem is olyan bátorságról beszélek, hogy félni a sötétben, vagy a bogaraktól. Hanem félelem az élettől, a tettektől. A nagy tettektől, a döntésektől, a felelősségtől.

Kitartás pedig azért kellene. hogy ezeket a tetteket végig is tudjam csinálni, ki tudjak mellettük tartani. Soha semmit nem csináltam még semmit végig és jó lenne már valamit teljes erőbedobással elejétől a végégig tisztességesen elvégezni.