Bendegúúúz

Na, a hétvégén kikísértem Ákost Bécsbe. Egész jó volt. Mármint, most nem voltam tele ellenséges érzésekkel, sőt feltűnően jól alkalmazkodtam a környezethez. Csak a hideg nem kellett volna, illetve Ákos folyamatos kioktatása. Kicsit össze is vesztünk. Vagyis ő kioktatott, én pedig közel álltam ahhoz, hogy felállok és otthagyom, de rájöttem, hogy túlságosan rá vagyok utalva és 10euróval a zsebemben és minimális német tudással nem igazán tudnék mit kezdeni magammal. Bár aztán ki tudja. :) Úgyhogy inkább duzzogtam egyet, próbáltam visszatartani a könnyeimet és elszámoltam jó sokáig. A korizás szuper volt, bár az új korcsolya kicsit megnyomorította a lábam és szétfagyott az arcunk, meg úgy mindenünk és még a mekiben sem volt túl meleg. Nincs mit tagadni, nem vagyunk hozzászokva. Már nagyon vártam az esti vonatot, mert nem volt már túl jó a komfortérzetem. Sajnáltam, hogy ott kell hagynom, mert azért láttam az aggodalmat és egy kis félelmet is a szemében. De én próbáltam úgy felfogni a dolgot, hogy ez olyan, mintha Pesten hagynám, ezt az egészet meg ő akarta magának, majd megbirkózik vele. Rosszul is éreztem magam emiatt, mármint, hogy lehet, hogy nem álltam mellette kellően és rossz társa vagyok. Mikor hazaértem, annyi mindent tudtam volna neki mondani, de hát már ez sem olyan egyszerű, mint azelőtt. De úgy gondoltam 38Ft-os sms áron nem fogok szarozni, megköszöntem neki a napot és jeleztem, hogy épségben megérkeztem. Próbáltam telepíteni a skype-ot, hogy tudjunk beszélni, de valamiért nem sikerült. Talkon próbáltunk rájönni, mivel lehet a probléma, de nem sikerült. Majd rájöttem, hogy elvileg a google-nak is van ilyen funkciója, amit meg is osztottam Ákossal, aztán hirtelen eltűnt. Gondoltam megszakadt a net vagy valami. Már fél11et ütött az óra, úgyhogy már nem mentem ki. Eléggé fáradt voltam. A lelkem akkor még egész nyugodt volt, teljesen elfogadtam, hogy Ákos Bécsben, jövő hétvégén jön haza, minden szipiszupi. Vasárnap 11kor ébredtem, sikerült kellően kialudnom magam. Ebéd, délutáni hessz, majd családi korcsolyázás. Este 6kor estünk be, eléggé leszívott a nap, Ákosról semmi hír. Se sms, se net. 8kor már nem bírtam tovább, ráírtam egy smst, hogy mi a helyzet, hogy telt a nap stb. Visszaírt, hogy mi volt, de egy szóval nem kérdezte meg, hogy velem mi van. Ez azért nem esett túl jól. Azóta se hallottam felőle. Azért mondjuk kíváncsi lettem volna, ha tegnap nem írok rá, mikor hallok róla legközelebb. Így eldöntöttem, hogy nem írok neki többet. Majd keres, ha akar. Tudom, hogy csak ma rossz. De napról napra könnyebb lesz. Valahogy úgy mondják a dalban, hogy a „hiányodat lassan megszokom”. És ez így is van. Utálom magam, amiért belementem ebbe az egészbe. Úgyis mindig elcseszem. Soha nem tanulok. Meg már ugyan...ki vagyok én? Hogy tegyem bele magam egy kapcsolatba, miközben azt se tudom, ki vagyok. Elvesztettem saját magam. Minél öregebb vagyok, annál inkább vesztem el a saját lényemet. Csak egy bolyongó szellem vagyok a világban. Azt néztem legutóbb a tükörben, hogy régen se voltam szép, de most meg pláne nem vagyok. De régen legalább volt személyiségem, belső kisugárzásom, ami megszépített. Most meg mi vagyok? Ki vagyok? Mit keresek a világban? Hol van már az a régi lány, aki voltam?