Bendegúúúz

Tegnap megvolt életem első foghúzása. Hát nem kívánom senkinek. Sokkoló élmény. Úgy éreztem magam utána, mint akit megerőszakoltak. A szuritól rosszul lettem, mert a doki szanaszét trancsírozta a tűvel a pofámat. Igazából nem is tudom eldönteni, hogy a foghúzás vagy az injekció volt e rosszabb. A lényeg, hogy abban a fél órában úgy megkínoztak, mint még soha. Én bírom a fájdalmat, de ez...pfff. Még mosolyogva köszöntem el a rendelőben mindenkitől, de amint beültem az autóba, elbőgtem magam, mint egy kisbaba. Hiába, tényleg nagyon fájt. Nem tudtam volna vissza menni egyből dolgozni, mert olyan erős volt a sokk. Otthon pihennem kellett egy órát, hogy magamhoz térjek és kisírjam magam, mert akár hányszor felidéztem az élményt, elkezdtek potyogni a könnyeim. Még este is tudtam volna bőgni miatta. Nagy nehezen rávettem magam, hogy visszamegyek dolgozni, de amint kezdett múlni a zsibbasztó hatása, ismét halál kezdte színezni az aurámat, mert majd beszartam, annyira fájt. MIvel a fél napot már így is ellógtam a melóból, nem éreztem túl jól magam, mikor fél 3kor azt mondtam, hogy én most elhúzok haza, mert megdöglök a fájdalomtól. Útközben beugrottam a gyógyszertárba, ahol fél órát kellett sorban állnom egy rohadt doboz Algoflexért. Otthon még anyámhoz is képes voltam odabújni, annyira úrrá lett rajtam a kétségbeesés, hogy egy alkatrésszel megint kevesebb vagyok és a helyére már soha többet nem nő új fog. Enni persze nem ettem egész nap és a szívem szakadt meg, mikor a család ott kanalazta előttem a zöldbab főzeléket.