Febr 2.
2012.02.06. 11:04
Szólj hozzá!
Febr. 1.
2012.02.06. 11:04
Szólj hozzá!
Febr. 6.
2012.02.06. 11:04
Na, a hétvégén kikísértem Ákost Bécsbe. Egész jó volt. Mármint, most nem voltam tele ellenséges érzésekkel, sőt feltűnően jól alkalmazkodtam a környezethez. Csak a hideg nem kellett volna, illetve Ákos folyamatos kioktatása. Kicsit össze is vesztünk. Vagyis ő kioktatott, én pedig közel álltam ahhoz, hogy felállok és otthagyom, de rájöttem, hogy túlságosan rá vagyok utalva és 10euróval a zsebemben és minimális német tudással nem igazán tudnék mit kezdeni magammal. Bár aztán ki tudja. :) Úgyhogy inkább duzzogtam egyet, próbáltam visszatartani a könnyeimet és elszámoltam jó sokáig. A korizás szuper volt, bár az új korcsolya kicsit megnyomorította a lábam és szétfagyott az arcunk, meg úgy mindenünk és még a mekiben sem volt túl meleg. Nincs mit tagadni, nem vagyunk hozzászokva. Már nagyon vártam az esti vonatot, mert nem volt már túl jó a komfortérzetem. Sajnáltam, hogy ott kell hagynom, mert azért láttam az aggodalmat és egy kis félelmet is a szemében. De én próbáltam úgy felfogni a dolgot, hogy ez olyan, mintha Pesten hagynám, ezt az egészet meg ő akarta magának, majd megbirkózik vele. Rosszul is éreztem magam emiatt, mármint, hogy lehet, hogy nem álltam mellette kellően és rossz társa vagyok. Mikor hazaértem, annyi mindent tudtam volna neki mondani, de hát már ez sem olyan egyszerű, mint azelőtt. De úgy gondoltam 38Ft-os sms áron nem fogok szarozni, megköszöntem neki a napot és jeleztem, hogy épségben megérkeztem. Próbáltam telepíteni a skype-ot, hogy tudjunk beszélni, de valamiért nem sikerült. Talkon próbáltunk rájönni, mivel lehet a probléma, de nem sikerült. Majd rájöttem, hogy elvileg a google-nak is van ilyen funkciója, amit meg is osztottam Ákossal, aztán hirtelen eltűnt. Gondoltam megszakadt a net vagy valami. Már fél11et ütött az óra, úgyhogy már nem mentem ki. Eléggé fáradt voltam. A lelkem akkor még egész nyugodt volt, teljesen elfogadtam, hogy Ákos Bécsben, jövő hétvégén jön haza, minden szipiszupi. Vasárnap 11kor ébredtem, sikerült kellően kialudnom magam. Ebéd, délutáni hessz, majd családi korcsolyázás. Este 6kor estünk be, eléggé leszívott a nap, Ákosról semmi hír. Se sms, se net. 8kor már nem bírtam tovább, ráírtam egy smst, hogy mi a helyzet, hogy telt a nap stb. Visszaírt, hogy mi volt, de egy szóval nem kérdezte meg, hogy velem mi van. Ez azért nem esett túl jól. Azóta se hallottam felőle. Azért mondjuk kíváncsi lettem volna, ha tegnap nem írok rá, mikor hallok róla legközelebb. Így eldöntöttem, hogy nem írok neki többet. Majd keres, ha akar. Tudom, hogy csak ma rossz. De napról napra könnyebb lesz. Valahogy úgy mondják a dalban, hogy a „hiányodat lassan megszokom”. És ez így is van. Utálom magam, amiért belementem ebbe az egészbe. Úgyis mindig elcseszem. Soha nem tanulok. Meg már ugyan...ki vagyok én? Hogy tegyem bele magam egy kapcsolatba, miközben azt se tudom, ki vagyok. Elvesztettem saját magam. Minél öregebb vagyok, annál inkább vesztem el a saját lényemet. Csak egy bolyongó szellem vagyok a világban. Azt néztem legutóbb a tükörben, hogy régen se voltam szép, de most meg pláne nem vagyok. De régen legalább volt személyiségem, belső kisugárzásom, ami megszépített. Most meg mi vagyok? Ki vagyok? Mit keresek a világban? Hol van már az a régi lány, aki voltam?
Szólj hozzá!
Jan. 30
2012.02.06. 11:03
Szólj hozzá!
Jan. 12
2012.02.06. 11:03
Szólj hozzá!
Jan. 9.
2012.02.06. 11:02
Szólj hozzá!
Jan. 4.
2012.02.06. 11:02
Tegnap megvolt életem első foghúzása. Hát nem kívánom senkinek. Sokkoló élmény. Úgy éreztem magam utána, mint akit megerőszakoltak. A szuritól rosszul lettem, mert a doki szanaszét trancsírozta a tűvel a pofámat. Igazából nem is tudom eldönteni, hogy a foghúzás vagy az injekció volt e rosszabb. A lényeg, hogy abban a fél órában úgy megkínoztak, mint még soha. Én bírom a fájdalmat, de ez...pfff. Még mosolyogva köszöntem el a rendelőben mindenkitől, de amint beültem az autóba, elbőgtem magam, mint egy kisbaba. Hiába, tényleg nagyon fájt. Nem tudtam volna vissza menni egyből dolgozni, mert olyan erős volt a sokk. Otthon pihennem kellett egy órát, hogy magamhoz térjek és kisírjam magam, mert akár hányszor felidéztem az élményt, elkezdtek potyogni a könnyeim. Még este is tudtam volna bőgni miatta. Nagy nehezen rávettem magam, hogy visszamegyek dolgozni, de amint kezdett múlni a zsibbasztó hatása, ismét halál kezdte színezni az aurámat, mert majd beszartam, annyira fájt. MIvel a fél napot már így is ellógtam a melóból, nem éreztem túl jól magam, mikor fél 3kor azt mondtam, hogy én most elhúzok haza, mert megdöglök a fájdalomtól. Útközben beugrottam a gyógyszertárba, ahol fél órát kellett sorban állnom egy rohadt doboz Algoflexért. Otthon még anyámhoz is képes voltam odabújni, annyira úrrá lett rajtam a kétségbeesés, hogy egy alkatrésszel megint kevesebb vagyok és a helyére már soha többet nem nő új fog. Enni persze nem ettem egész nap és a szívem szakadt meg, mikor a család ott kanalazta előttem a zöldbab főzeléket.
Szólj hozzá!
Új év, lehet újra el kellene kezdeni blogot írni
2012.02.06. 11:01
2011-ben nem voltam valami szorgalmas. Tény, hogy az év nem szólt másról, csak Ákosról és a bulizásról. Közben teljesen elfeledkeztem magamról. Szóval nem volt túl eredményes esztendő, mert nem sok mindent tudok felmutatni, hogy mit értem el, illetve mit vittem véghez. Na jó, ott van Ákos...de az is ki tudja meddig tart, tekintve, hogy egy hónap múlva pápát int kedves országunknak és Bécs felé veszi az irányt. Ilyenkor gondolkodom el és verem a fejem a falba, hogy akkor mi a töknek hozott minket össze a sors és miért kellett ezt a sok szenvedést kiállnom, hogy aztán meg mikor már kezdene szuper lenni minden, elrántja előlem az élet. Mióta tudom, hogy elmegy, totál idegroncs vagyok. Biztos vagyok benne, hogy megoldjuk valahogy és ha esetleg mégse megy így a dolog, akkor túl fogom élni, csak néha nehéz még a gondolata is. Mikor vele vagyok, oly távolinak tűnik mindez. Csak mikor el kell válnunk, akkor tudatosul, hogy már csak milyen rövid időt lehetünk együtt. Basszus tegnap odáig mentem, hogy képes voltam azért elmenni Tatára, hogy megcsókolhassam. Rég voltam ennyire szentimentális. Pedig annyira próbáltam magam kímélni minden gyengéd érzelemtől, de hiába, nem megy.
Utolsó kommentek