Bendegúúúz

Ma hoztam haza egy kis munkát, mert nem végeztem időben. Nem nagy szám, de tisztára elkapott az az érzés, mint mikor iskolába jártam, hogy tudod, hogy meg kell csinálnod, de minden mást szívesebben csinálsz, mint amit kell. Megnéztem egy filmet, és teljesen úrrá lett rajtam az álmosság. Igaz délután nem ittam kávét és a megfelelő folyadékmennyiséget se vittem be a szervezetembe. Borzalom! Tisztára mint mikor dolgozatra készültem. De most még akkor sem fogok nekiállni. Hehe

Rég írtam blogot, bár eseménytelen volt az elmúlt pár nap, hét. Amit elkönyvelhetek,hogy utálom a munkahelyem, kimerültem idegileg, a mozgáshiánynak köszönhetően visszaszedtem 2 kilót. Még mindig nem találtam meg életem szerelmét (a valóságban), de ugyan miért is keresem, mikor még önmagamat se találtam meg. Nem hiszem, hogy csak ez lennék, mint ami az utóbbi időben megmutatkozott. Nagyon elhagytam magam. Abszolút testi lelki sivárság. Fel kéne rugdalnom magam és végre élveznem az életem. Lassan vége a nyárnak. Akárhogy is nézzük már csak egy hónap és én a VOLT fesztiválon kívül nem mozdultam ki sehova. Maximum a munkahelyemig illetve a szomszéd utcában levő kocsmáig másztam el. Öcsém bezzeg tud élni! Állandó mozgásban van. Vagy pecázik, vagy strandra megy, vagy lemegy kondizni, esténként meg hétvégén kert partik, bulik, meg megy a balcsira. Soha nincs itthon. Azért irigylem egy kicsit. Bár mondtam neki addig csináld míg megteheted! Nem tudom én is miért viselkedem úgy mint egy vén trotty. Mintha nekem kéne viselnem a háztartás gondját meg felügyelni 5 gyerekre meg 12 órában dolgoznék. Holott egyáltalán nem. Egyszerűen nincs energiám. Nincs motiváció. Néha úgy elmennék valahova,de ötletem sincs. Meg hát kivel? Vikinél hangulat függő, meg ketten….úgy utálom, hogy nekem nincs baráti társaságom akiket össze lehetne csődíteni. Arra gondoltam, hogy még a nyáron jó lenne egy kerti partit csinálni, de fingom nincs, hogy kiket hívjak el. A vége az lett, hogy nem csinálok banzájt. Ott lesz Viki,Betti, meg Gréta azt kifújt. Kegyetlen egy passzív teremtés vagyok.

Az utóbbi napokban nem tudnám más jelzővel illetni magam, csak azzal, hogy idegbeteg. Egyszerűen minden és mindenki idegesít. Összejöttek a dolgok. Sok kis apró szarság, de összejött. A melóban, itthon, az emberi kapcsolataimban, mindenhol. Elegem van. Semmi másról nem szól az életem, mint hogy úgy táncolok ahogy más fütyül. Meg más kedvét keresni, máshoz alkalmazkodni. Mindenki önző. Csak a saját gondja a fontos, neki a legszarabb, kit érdekel, hogy a másikat hogy bántom meg, meg úgy egyáltalán mit érez. Ne számít. Ezek után nekem se fog számítani. Mindenki készüljön fel, mert én is mocskos önző geci leszek. Én is ott fogok keresztbe tenni a másiknak, ahol csak tudok. Nem szerepel a szótáramban többé, hogy bocsánat. Leszarom. Leszarok mindenkit! Elegem van ebből a rohadsz szemét világból és az undorító emberekből!

Nem kell megijedni, nem őrültem meg. Az utóbbi két irományom két elbaszott éjszaka és álom szüleménye. Annyira abszurd és lehetetlen szituáció, hogy úgy gondoltam megörökítem. Azért egyszer, ha visszaolvasom, biztos jót fogok nevetni rajta. Durva, hogy a tinédzserkoromban olvasott rózsaszín ponyvák a mai napig kísértenek. Romantikus irománnyal még sosem próbálkoztam, de ezzel bebizonyosodott, hogy a „szuperszexi férfi láttára benedvesedő puncis” történetek nem az én világom. A lelkem mélyén romantikus vagyok, de ehhez nem eléggé. Úgy gondoltam, a sok siránkozás mellé beiktatok egy olyat, ami nem evilági, tehát nem szar, hisz hepiend a vége. Björnnel egymáséi lettünk.

Ahogy mostanában tapasztalom ez sajnos a valóságban nem így van. Vikinél is elkezdődött a depi-korszak ismét és már mindkettőnk feje felett sötét felhők gyülekeznek. Tiszta edemsfemöli.  Eddig ő legalább kitartott, próbálta pozitívan felfogni a dolgokat, de ez a kilátástalanság őt is felemésztette. Ő legalább próbálkozott, bevetett mindent, míg én csak passzívan vártam a csodát. Nem meglepő, hogy betelt nála a pohár. Tegnap mikor megnéztük Bettiék házát, bennem is ugyan azok az érzések kavarogtak, mint benne. Nekem talán soha nem lesz ilyen. De nem is a ház, hanem egy olyan férfi, aki mellett egy házvásárlásba, egy közös életbe bele lehet vágni. Egyszerűen nem hiszem el, hogy ennyire kilátástalan a helyzetünk. Hogy miért kell, hogy ilyen nehéz legyen párt találni. Nem találom a probléma forrását. Ennyire nem lehetünk balfaszok, hogy mindig rossz ajtón kopogtatunk. Igazából a férfiak hozzáállása az ügyhöz sem pozitív. Tapasztalataim azt igazolják, hogy csak az egyéjszakás kalandra mennek. Régen, hogy ha meg akartak fektetni egy csajt és tudták, hogy ebből nem lesz semmi komoly, akkor is megpróbálták legalább a látszatát kelteni annak, hogy együtt vannak és nem csak titokba járnak össze kefélni. Az utóbbi 2 évben nem mondhattam el magamról, hogy én együtt járok valakivel. Még akár egy hétről is legyen szó. Ez eléggé elkeserítő. Anyám is mindig mondja, hogy fiatal vagyok, meg legyek szerelmes. Mert mit ér a fiatalság szerelem nélkül. Persze muter, a szerelem egy dolog, csak mikor nem viszonozzák… na az már cefet. Igazából már ezt is viccesen fogom fel. A violin kulcs helyett egy nagy L betűt fogok tetováltatni, ráadásul a homlokomra. Ez vagyok én. Lúzer. De nem tudok mit csinálni. Ha nem kellek a kutyának se, akkor nem kellek. Válság van a szerelem terén is. Az őszinte érzelmeket is elérte a recesszió. Hiába, megszorítások vannak, nem osztogathatjuk csak úgy a szívünket jobbra balra. El kell tenni a keményebb időkre. Bár én már annyi érzelmet spóroltam össze, hogy talán a világ összes férfiját tudnám szeretni. Bárcsak a pénzzel lennék így. Nem jelentene problémát kifizetni félévente a 130 rongyot az iskolára.

Itt a kánikula is, ennek is örülni kéne. Ehelyett az elsötétített, hűs szobában gubbasztok. Legalább együttérzés van bennem.

Ismét egy botrányos este. Megint találkoztam Björnnel, pedig tudtam, hogy nem szabad. Teljesen berágta magát az életembe, még aludni sem tudok tőle. De én voltam a hülye, mert elmentem megnézni a koncertjüket. De hát nem tehetek róla, imádom a zenéjüket. A közönség soraiban tomboltam, Viki pedig a színpad mellől nézte újdonsült barátját. Hívott, de én nem akartam menni. Nem akartam kísérteni a sorsot, hogy összefussak Björnnel a legutóbbi eset miatt. Aztán mégis csak utol ért a végzet. Már vége volt a koncertnek, pakolták össze a színpadot. A sörömet kortyolgatva vártam Vikit, miközben szórakozottan bámultam a szállingózó rajongókat, a csillogó szemű lányokat, akik áradoztak a zenekar tagjairól. Majd a színpadra tévedt a tekintetem. Még magamnak se mertem bevallani, de Björnt kerestem. A hangfalakat és gitárokat tologató segédek között titkon reménykedtem, hogy láthatom még egy kicsit, mielőtt hazamegyek. Egyszer csak ott állt mellettem. Csodálatosan festett. Fekete szűk farmerben és fekete bőrdzsekiben volt. A dzseki alatt piros pólót és hozzá illő piros tornacipőt viselt. A koncert hevétől izzadt hajfürtjei csíntalanul a szemébe lógtak, amit egy laza mozdulattal félresöpört. Szép, telt cseresznyepiros ajkai hamisan mosolyra húzódtak, amikor látta, hogy észrevettem, mert a sörömet félrenyeltem. Tenyerébe fogta az arcom és gyengéden letörölte az államon végigcsorduló habot. Még mindig nem jutottam szóhoz. Viki és Gustaf megérkezése törte meg ezt a bűvöletet. Egymást átkarolva és vigyorogva közeledtek. Viki mindenáron rá akart beszélni, hogy ugorjunk le egy kis afterpartira az egyik klubba. Szerencsémre a fiúkat lefoglalták a lesben álló rajongók, akik autogramért kuncsorogtak. Félrevontam kedves barátnőmet és elmondtam neki, mi történt a múltkor és nem szeretném magam kísértésbe vinni. Azt mondta nem lesz semmi probléma, majd odafigyel ránk és Gustaffal mindig ott lesznek velünk, nem hagynak minket magunkra. Mivel nem tudtam több kifogást találni, meg amúgy is nehezen mondok neki nemet elindultunk egy eldugott kis szórakozó helyre. A taxiban a sofőr mellé ültem, nem akartam megkockáztatni semmi testi érintkezést Björnnel, mégis mögém ült, egész úton előre hajolt és a vállaimon pihentette a kezét, miközben beszélgettünk. Megérkezvén a klubba remek hangulatba kerültem. A zene szuper volt, az emberek szépek voltak és társaságunk férfitagjait sem zaklatták. Táncoltunk, ittuk a söröket, egyre fesztelenebb hangulatba kerültünk. Már kezdtem megfeledkezni arról, hogy nekem távolságot kell tartanom Björnnel, mikor egyszer csak átfogta a derekam, magához húzott és hevesen megcsókolt. Egy kis időre átadtam magam az érzésnek, hisz olyan szenvedélyes volt. A lábaim szinte felmondták a szolgálatot, még jó, hogy erősen szorított magához. Egyszer csak villámcsapásként ért a felismerés, hogy ezt nem szabad. Hisz házas. Meg egyébként is. Felháborodásomban ellöktem magamtól és elkezdtem vele ordítani a táncparkett közepén, hogy hogy képzeli mindezt. Teljesen elvesztettem a fejem. Elkezdett magyarázkodni, hogy megromlott a házassága, elhamarkodott döntés volt a frigy és már egy ideje nem is él együtt a feleségével. Nem igazán értettem, hogy mit mondott még, mert ő is ideges lett és valamit svédül is karattyolt. Szó szót követett, már szinte mindenki minket nézett, erre fogta magát és elrohant. Nagyon rosszul éreztem magam, hogy így neki estem. Ráadásul jogtalanul megvádoltam olyan dolgokkal, amikről nem is ő tehet. Felnőttek módjára meg kellett volna beszélnünk. Cefet érzés volt, mert nem akartam elveszíteni. Viki vígasztalt, de mikor Gustaf odajött, ő is megmondta, hogy a világ legnagyobb barma vagyok, ha nem megyek most utána, mert ilyen embert nem találok megint. Hívtam egy taxit és a szállodához mentem. Gustaf megmondta a címet és a szobaszámot, úgyhogy tudtam, hova kell mennem. Felrohantam a lépcsőn és vadul dörömbölni kezdtem az ajtón. Vártam, vártam, már majdnem sírtam. Közben szidtam magam, hogy mekkora egy hülye vagyok. Egyszer csak kinyílt az ajtó. Ott állt és nem volt meglepődöttség az arcán. Tudta, hogy utána megyek. Csak nézett rám a tüzes tekintetével, ahogy szokott. Álltunk szemben, mint két kiéhezett fenevad, akik mindjárt egymásnak rontanak, hogy a másik húsából falatozzanak. Nem maradtak már szavak. A tekintetek mindent elmondtak. Ő felkapott, megcsókolt és bezárult mögöttünk a szobaajtó….

Tegnap este összefutottunk Björnnel és Gustaffal. A moziteremben ültek egy padon ahol várták a következő fellépőt. Oda mentünk hozzájuk és szóba elegyedtünk. Én Björn mellé telepedtem, Viki Gustaf mellé paszírozta be magát. Remekül eltársalogtunk, majd Viki nagy vihorászások közepette lelépett Gustaffal. Björn félreérthetetlen közeledéseket tett felém. A pad támláján átvetett kezem kezdte simogatni, majd egyre közelebb hajolt. Amúgy is zavarban voltam, hisz nem minden nap találkozik az ember ekkora sztárral és ilyen nemes hímpéldánnyal. Tudtam, hogy angoltudásom nem elég tökéletes ahhoz, hogy megértessem vele, nem akarom, hogy közeledjen. Hogy miért, mikor gyönyörű férfi? A tökéletes szó megtestesítője…csak egy baj van vele: házas. Mindezt tudtam és vadul kalapáló szívem felett az agyam diadalmaskodott. Nem engedtem, hogy megcsókoljon. Pedig akartam! Nem állhattam tüzes tekintetét, amivel rám nézett. Tudtam, hogy akar és én is őt. De nem lehetett. Lányos zavaromban elkezdtem csacsogni minden hülyeségről. Kérdeztem a zenekarról, de nem válaszolt. Csak nézett rám. Éreztem, hogy nem bírom tovább, majd remegő lábakkal feldúltan távoztam. Megkerestem Vikit, aki Gustaffal a zöld függöny ráncai között kukucskálva várták a fejleményeket. Nekik persze összejött. Kézen fogva távoztak. Én pedig ott maradtam az elfolytott érzelmeimmel. Egyedül.