Bendegúúúz

Mostanában elég nagy rumli volt körülöttem és rengeteg minden történt, szóval ha akartam volna se tudtam volna leírni. Most megpróbálom mindezt pótolni.

A cégnél az elmúlt hetekben nagy a káosz. Igazából a munkám két dologra redukálódott: számlázás és várakozás. Ez az új számlázási rendszer eléggé felkavarta a kedélyeket, de mit lehet csinálni, azt kell tenni amit a főnök mond. Elég sokat idegeskedtem emiatt, de úgy gondoltam, ha kiforrják magukat a dolgok minden könnyebb lesz. A várakozásom úgy tűnik, hogy megérte, mert megoldódni látszanak a dolgok.

A múlt héten megrendezésre került a helyi „parasztrendezvény”, amin az „én” cégem is felvonult. Természetesen ki kellett vennem a részem a munkából, amit nem is bánok így utólag. Az elején nagyon ódzkodtam tőle, mert uniformist kellett viselnünk- szoknya, blúz, kis kendő- de mivel a szoknyát behelyettesíthettük nadrággal így annyira nem is volt vészes. 2 napot segédkeztem kinn és még ha el is fáradtam, nagyon éleztem. Egyre jobban érlelődik bennem a gondolat, hogy vissza kéne térnem a vendéglátásba. Más dolgunk nem is volt igazából, mint hogy prospektusokat rakjunk ki, kiszolgáljuk a partnereket illetve az érdeklődőket és persze, hogy rendet tartsunk a területen. Természetesen közbe beszélgettünk, hülyéskedtünk, este pedig buliztunk.

Az egyik kollégámmal kapcsolatban ki is alakult egy kis kötődés, ami talán kölcsönös. Sok kis apró jel utalt arra, hogy tetszem neki és bevallom én sem voltam/vagyok közömbös. Sajnos nagyon ritkán találkozunk, néha beszélünk telefonon. Borsod megyében lakik, tehát az ország másik végében, így nem lenne sok értelme a dolognak. Ja, amúgy Nándinak hívják. A péntek esti buliban volt egy olyan pillanat, hogy azt hittem elalélok tőle. Nem akarom igazából részletezni, mert olyan gyerekesen hangzik. De olyan jó volt. Annyira aranyos srác. Még azóta is gondolok rá, többet is mint kellene. Legközelebb szerintem csak az év végi bulin találkozunk, mert nem nagyon jár le hozzánk, csak ha nagyon muszáj.

Ez is jellemző rám, hogy mindig olyan fiúkat nézek ki, akiknél vagy ezért vagy azért nem lenne esélyem. Vicces! A többi kollégám meg mindig baszogat, hogy van e már pasim. Nem értem miért kell ez. Nem elég, hogy magamban nem tudok megküzdeni ama kérdéssel, hogy miért nincs, nem kell, hogy még más is csesztessen miatta. Én tényleg szeretném és úgy érzem készen is állok rá, de ha soha nem jön össze, nem tudok mit tenni.

A céges buliról nem kívánok beszélni, eléggé megrázó volt, valószínű megálltam a fejlődésben. Ami viszont pozitív, hogy a Nándi nagyon édibédi volt és a főnökömmel tök jót énekeltünk és láttam rajta, hogy tetszik neki.

Viki mostanában beszélget egy sráccal, akit még a „tengeri” fesztiválon ismert meg. Ez már nagy jelentőséggel bír, hogy akkor csókolóztak, a srác- aki amúgy Barni- mégis utána is érdeklődött iránta. Felvette a közösségi portálokon és msnen is. Szóval valami kialakulóban van, aminek tényleg szívből örülök. Vikire már ráfér egy kapcsolat, ami épkézláb, normális és emberi érzelmeken alapszik. Örülök, hogy talán egyenesbe jön. Tudom, hogy nem fog elhanyagolni, mégis a társadalom torzszülöttjeként fogom érezni magam. Mert akkor már tényleg csak én maradok. Eddig ketten voltunk és tudtuk egymást rugdalni. Bár lehet, hogy ha ő szerez valakit akkor én is fogok. Vagy legalább nem néznek minket leszbinek.

Kedves Viki! Soha nem akarnék neked rosszat és ez nem a rosszindulatú irigység ami bennem van, mindössze én is szeretnék ilyet, de nem sajnálom tőled, remélem ezt Te is tudod!

Még a Viki témához annyi, hogy VÉGRE BEFEJEZTE A SZAKDOLGOZATOT, amit az utóbbi időben már csak „tudodmi”-nek neveztünk, mert ha meghallottam a szakdolgozat szót az idegroham kerülgetett! Hehe! De ennek vége! Ma este befejezzük az utolsó simításokat.

Pontosabban ő, de Betti és én segítünk egy picit.  Így elolvasva csak gratulálni tudok, én nem biztos, hogy össze tudtam volna hozni egy ilyen szép dolgozatot. Szerintem az enyémnél vért fogok izzadni.

Azt hiszem mára ennyi kedves gyerekek.

Az egész hetem egyszerűen pocsék. Kudarc kudarc hátán. Se a munkában sem máshol nem jönnek össze a dolgok. Egész héten az új számlázási rendszer miatt téptem a hajam. Robi meggyőzhetetlen. Nem érti meg, hogy nem kivitelezhető az, amit kér. Elegem van a cégből, de az állásomat sem szeretném elveszíteni. Haloványan él bennem a remény, hogy majd jobb lesz.

Vártam a hétvégét, hogy végre kiereszthessem a fáradt gőzt a helyi fesztiválon, majd pihenjek, de egyik sem jött össze. Tegnap kezdődött az egész hacacáré, este Padödő koncert, amit még élveztem is egészen addig míg meg nem láttam Lajost a Judittal. Ez egy kicsit lehúzta a hangulatom és rávett, hogy igyak még egy doboz sört. Cigim elfogyott, Vikit tarháltam. Pisilni Bettiékhez kellett bekéreckedni, mert nem volt sehol sem eubudi. A tüzijáték szép, habár uncsi volt. Inkább csak a nyakam görcsölt be. Eszembe jutott, hogy ez így nem fasza, hogy a Lajos a Judittal nézi a tüzijátékot. Igazságtalan mert velem kellene néznie. Sört kisalma, kisalmát sör követte. Ismét pisi, csalánban ahogy kell. Aztán mentünk pár kört a dodzsemen, ami azért megvallom feldobta a hangulatom. Az már kevésbé, hogy 300 pénz volt egy menet. Nem baj, jót mulattunk. Aztán dumáltunk Husiékkal, éneklés is volt, sőt még hörgés is. Aztán mivel éjjeli egyet ütött az óra úgy gondoltam ideje hazasétálni. Mivel már az agyamban is volt, tudtam, hogy nehéz lesz reggel a kelés. Ugyanis Veszprém felé vettem az irányt. Ma megkezdődött a második évem az egyetemen. Hihetetlen ezt így leírva „kimondani”. Elég vegyes volt az első napom az iskolában. Majdnem elkéstem. Kerestem a termem, nem találtam. Azt megismertem az egyik szaktársam és kérdeztem h hol lesz az óra. Erre jött egy másik szaktársam, aki mondta, hogy elmarad, mert a tanár lebetegedett. Mondom fasza. Örültem neki végül is, hogy nem kell ott fonnyadoznom a suliban, de bosszantott, hogy ezért keltem ilyen korán és levezettem potyára 160 km-t, amiben nem is a fáradtságom, annál inkább a benzin költség a fájóbb. Mikor hazaértem nem igazán volt időm pihenni, mert mentünk Mária napot köszönteni. Hatalmas ebéd, zabakóma. Kedves rokonságom jól fel is idegesített, mint szokásosan ilyenkor. Nem is akarok róla beszélni. Amúgy is morgós napom van, mert kialvatlan vagyok és másnapos. Remélem Viki melegszendvicse megvigasztal, mert ha az sem lesz jó, akkor tényleg öngyilok leszek.

Már nagyon vártam a hétvégét, mert már elegem volt a munkahelyből. A héten felhalmozódtak a szarságok és nagyon kikészültem. Amúgy is érzékenyebben vettem a dolgokat, meg hát nem is aludtam mostanában túl sokat.

Péntek délután elkezdtem regenerálódni, de az este nem hozta a várt eredményt. Szinte senki nem volt a  kocsmában. Krisztivel, Kálmival, Zsoltival ültünk az asztalnál, de két mondat annyit sem beszélgettünk. Engem is eléggé lehangolt a környezet. Az eső is zuhogott. Megérkezett Betti, akkor már feloldódtunk és normális menetben ment a társalgás.

Kb. éjfélkor mentünk haza. Szó esett a bundás kenyérről, amit nagyon megkívántam és meg is rendeltem szombaton reggelire. Be is kajáltam belőle. Mivel időben felkeltem úgy gondoltam valamivel el kell ütnöm az időt. Amúgy is mivel kialudtam magam egész tettre kész voltam, amit furcsálltam is, mivel mostanában ezt az állapotot nem sikerült elérnem. Szóval neki álltam kitakarítani a szobámat. A legutolsó sarokba is benéztem a ronggyal, a porszívóval és a felmosóval. Szőnyeg, ágynemű a teraszra, plédek párnák mosógépbe. Ablak kitárva. Íróasztalról dzsuva eltüntetése.  Pókok, portigrisek és egyéb állatkák deportálása. Nagyon büszke voltam magamra és délutáni pihenőként eldőltem olvasni.

Úgy volt, hogy megyünk Tatára Grétához, mert Krisztián már hiányolt minket. Zárójelben megjegyzem ez nagyon jól esett tőle. Szóval fél7re beszéltük meg Kávéba. Jó volt kiszabadulni itthonról és nem a megszokott kocsma arcokat nézegetni. Svédország- Magyarország meccs volt, a kivetítőn lehetett nézni, de eluntuk és inkább a teraszon beszélgettünk. Titkon Svédországnak szurkoltunk, de ezt nem nagyon mertük bevállalni, tartva a lincseléstől. Krisztián kicsit becsiccsentett és olyan jókat mondott, hogy szakadtunk a röhögéstől. Gréta meg még titkon kommentálta is. Egész emberi időben itthon voltunk. Le is feküdtem aludni és ma délben arra keltem, hogy öcsém a pankrátorokat megszégyenítő ugrással rám vetődött miközben ordította, hogy kejjjééééééééé!!! Nagyon örültem neki.

Az előbb voltunk Bettiéknél megnézni, hogy alakul a ház. Két hónappal ezelőtt voltunk ott és már nagyon sokat változott, de azért még lesz vele munka bőven. Jó látni azért, hogy milyen szépen alakítgatják jövendő otthonukat és időt meg energiát nem kímélve dolgoznak rajta.

Ja, amin meglepődtem, hogy Gee megkérdezte tőlünk, hogy kimegyünk e este kocsmázni.

Most már tuti, hogy bír minket! Két ekkora bók, már el se fér a testemben a májam. Először Krisztián, most meg Gee…hmmm. Nagyon jó! Többet nem is kívánhatnék!