Szeles nap volt…semmihez nem volt erőm. A hétvégi jó kedvem délutánra már elmúlt. Teljesen apátiás hangulatba kerültem, mert megint belegondoltam,hogy merre tart az életem és így nem mehet tovább. Kedves édesanyám is kiakasztott,mint általában, ha hosszabb időintervallumban élvezzük egymás társaságát, úgyhogy minden összejött ami kell egy ilyen szép vasárnaphoz.
Tervbe vettük Vikivel, hogy most már nincs kifogás, itt a jó idő, rendbe kéne rakni náluk a hátsó helységet, ami a próbaterem és Csibész Klub bázisa lesz. Mondanom se kell, szombaton még lelkes voltam, viszont ma meg annyi kedvem nem volt hozzá, mint elkapni egy tüdőgyulladást. Mivel mindenképp el kellett jönnöm otthonról, mert megint rám jött a mehetnék, remek ötlettől vezérelve autóba pattantunk és elmentünk Tatára a tópartra sétálni egyet. Régen jártam arra, pediglen nincs is messze, de úgy voltam most vele, mégse Bábolna.
Leültünk egy padra elszívni egy cigit. Csak néztük a hullámokat, a lemenő nap fényében, a vár csodálatos volt. Végtelen nyugalom áradt szét bennem és rájöttem ha egyszer elköltöznék akkor Tatára…Persze nem csak a nyugalom kedvéért és azért mert olyan szép. Van ennek más indoka is, de ez nem publikus.
El is kezdtem egy dalszöveget, de mivel elég rövid az agyam a telefonba kellett beírnom, hogy el ne felejtsem mire íróeszközhöz jutok de meguntam a pötyögést úgyhogy csak az első versszakig jutottam.
Itt ülünk a tóparton
Sorba szívjuk a cigiket
Várjuk azt a két srácot
De nem jönnek el, mert
…..
Szóval ennyi. Most sincs kedvem folytatni. Nem vagyok egy petőfisándor. Inkább befekszem az ágyba és összebújok egy könyvel. Ha már mással nem lehet…
Utolsó kommentek